Skip to main content

Találat: társadalom

Megújul az intelligens társadalomért munkálkodó szövetség, az ITOSZ

„Az elnöki tisztséget megpályázó és elnyerő dr. Urbán Viktor az elektronikus közigazgatás területén eltöltött közel tízéves pályájának tapasztalataira támaszkodva kívánja megújítani az ITOSZ programját. Az új elnök beszédében kiemelte, hogy az intelligens társadalom megteremtésének legfontosabb két pillére az oktatás-ismeretterjesztés, tehát a digitális írástudás szélesítése, és a társadalom számára elérhető, legszélesebb értelemben vett közszolgáltatások folyamatos modernizálása. Az új elnököt mostantól négy elnökségi tag segíti a munkájában: Debrődy István, a Walton System House kereskedelmi igazgatója, Kállay Kristóf, a MultiRáció Kft. kereskedelmi és marketing igazgatója,...

Read more

Több mint ezermilliárdot kaphat a vidékfejlesztés az EU-tól

„A kormány benyújtotta az Európai Bizottságnak a 2014-2020-as uniós ciklusra vonatkozó Vidékfejlesztési Program (VP) átdolgozott változatát, így mintegy 1300 milliárd forint vidékfejlesztési forrás felhasználása kaphat zöld jelzést Brüsszelben - közölte a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési államtitkársága az MTI-vel. A benyújtást követő formális bizottsági eljárások maximum 60 napot vehetnek igénybe. Ennek megfelelően a VP jóváhagyása várhatóan már júniusban megtörténik, onnantól kezdve bármelyik jogcím megnyitható - mondta az agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár. Kis Miklós Zsolt hozzátette, az egyes jogcímek megnyitásához további előkészítő munka szükséges: a pályázat-előkészítő munkacsoportok...

Read more

„Smart City” projekt indulhat Salgótarjánban is

„Salgótarjáni vonatkozású projekt megvalósítására nyert forrást a Szent István Egyetem. A Smart City innovatív kutatási hálózatok fejlesztése Gyula és Salgótarján városokban elnevezésű programban 280 millió forintból Kreatív Város elnevezéssel olyan tudásközpontok mintamodelljét hozzák létre, amely a helyi társadalom és gazdaság belső, vonzerőt jelentő adottságaira épülve járul hozzá a két város és vonzáskörzetének társadalmi-gazdasági fejlődéséhez – közli az MTI. A 100 százalékban vissza nem térítendő európai uniós támogatásból megvalósuló fejlesztés pontos részleteiről jövő héten tart majd tájékoztatót Salgótarjánban a Szent István Egyetem –...

Read more

Megújuló energiák napja

„A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ és a Mezőföld Népfőiskola tisztelettel és szeretettel meghívja Önt 2015. május 21-én Kishantosra a MEGÚJULÓ ENERGIÁK NAPJA c. egész napos programjára 9.30 – 10.00 Regisztráció 10.00 – 11.00 Autonóm házak és települési stratégiák Hogyan építsünk rezsimentes házat? Hogyan tehetjük településünket energiafüggetlenné és autonómmá? Egyéni, közösségi és országos stratégiák egy fenntartható és független élet irányába – Ertsey Attila - ökoépítész 11.00 – 12.00 Hogyan lehet településünk energiafüggetlen? Felkészülés a Terület- és településfejlesztési pályázatokra (támogatási intenzitás 100 %, támogatás összege:...

Read more

(Köz)adatok és jogászok

„Időpont: 2015. május 14., 19h-20h30 Helyszín: Budapest, Weiner Leó u. 8. - Foncsorozó A májusi meetupon a jog és az adatok felhasználása lesz a téma. Dr. Koncsik Anita: Jog-társadalom-mesterséges intelligencia, avagy modellezhető-e az ideális társadalom? Sikolya Zsolt: Új fejlemények a közadatok újrahasznosítása terén További előadók és témák hamarosan...” Forrás: Adatok és jogászok; Budapest Open Knowledge Meetup

Read more

A Bizottság 16 kezdeményezése az európai digitális egységes piac létrehozására

„Az internet és a digitális technológiák átalakítják világunkat az üzleti és a magánélet minden területén. Európának aktív szerepet kell játszania a digitális forradalomban, és az abból fakadó új digitális lehetőségeket minden polgár és vállalkozás számára elérhetővé kell tennie. A kérdés: hogyan? A válasz: az EU egységes piacában rejlő lehetőségeket kihasználva. A mai napon az Európai Bizottság nyilvánosságra hozta a digitális egységes piac létrehozását célzó terveinek részleteit, amely egyike kiemelt prioritásainak. Az internetes akadályok miatt a polgárok nem férnek hozzá bizonyos termékekhez vagy...

Read more

Az Apple, IBM és a Japán Posta kifejezetten az idősek számára fejlesztenek alkalmazásokat

„Az Apple, az IBM és a Japán Posta közösen egy egészen nagyszabású projektbe kezd. A cél, hogy javítsanak a japán társadalom egyre nagyobb hányadát kitevő idős emberek életminőségén. A projekthez az Apple adja az iPadeket, az IBM fejleszti az egyedi szoftvert, a posta pedig az infrastruktúrát biztosítja. A kezdeményezést közösen jelentette be Tim Cook, Ginni Rometty, az IBM elnök-vezérigazgatója, és Taizo Nishimuro, a Japán Posta vezérigazgatója az IBM új New York-i székházában. Nishumuro elmondta, hogy jelenleg a japán népesség közel negyede 65...

Read more

Orwelli rémálom kezdődik Kínában

„Elsősorban a hitelképesség miatt van rá szükség, de a közösségi oldalak használatát is figyelik és pontozzák. A kínai kormány gőzerővel dolgozik a szociális kreditrendszer kidolgozásán és bevezetésén, ami 2020-tól élesben működik majd és beleszámít a hitelképességtől kezdve a bűnügyi nyilvántartáson át még a közösségi oldalak használata is. Öt éven belül minden egyes nagykorú kínai állampolgár személyi igazolványán megjelenik majd az aktuális kreditszám. A törvényt még tavaly hozták Kínában, de csak a héten készült el az átfogó angol nyelvű fordítás, melyet az Oxford...

Read more

A Kormány 105/2015. (IV. 23.) Korm. rendelete a kedvezményezett települések besorolásáról és a besorolás feltételrendszeréről

Forrás: A Kormány 105/2015. (IV. 23.) Korm. rendelete a kedvezményezett települések besorolásáról és a besorolás feltételrendszeréről; Magyar Közlöny; 2015. évi 56. szám; 2015. április 23.; 5088-5126. oldalak (pdf) Lásd még: A Kormány 106/2015. (IV. 23.) Korm. rendelete a kedvezményezett járások besorolásáról szóló 290/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet módosításáról; Magyar Közlöny; 2015. évi 56. szám; 2015. április 23.; 5126-5142. oldalak (pdf)

Read more

A Kormány 1247/2015. (IV. 23.) Korm. határozata a területi különbségek változásait mérő dinamikus mutatószámrendszer kialakításáról

„A Kormány 1. egyetért azzal, hogy a területi különbségek bemutatását célzó jelenlegi statikus mutatórendszer mellett indokolt a járások társadalmi-gazdasági folyamatainak változását nyomon követő dinamikus mutatószámrendszer kidolgozása; 2. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, az emberi erőforrások miniszterét, − a Központi Statisztikai Hivatal elnökének közreműködése mellett − a Miniszterelnökséget vezető minisztert, valamint a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy dolgozzák ki az ország járásainak fejlettségét és annak változását bemutató dinamikus mutatószámrendszer elveit; Felelős: nemzetgazdasági miniszter emberi erőforrások minisztere Miniszterelnökséget vezető miniszter nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: 2015. július...

Read more
Page 143 of 175 1 142 143 144 175