Skip to main content

Találat: társadalom

Egy webkettes forradalmár vallomásai

„Váil Ghoneim Forradalom 2.0 című könyve egy különös forradalomról szól. A kötet szerzője ugyanis a Google munkatársaként, szabadidejében munkálkodott azon, hogy felrázza az egyiptomi közéletet a 2010-es évek elején – mint végül kiderült: sikerrel. A Forradalom 2.0 egyszerre izgalmas kézikönyv, kordokumentum és nem utolsó sorban fejlődésregény. A könyv fő történetszála szerint Ghoneim egy megkínzott egyiptomi fiatalember emlékére létrehozott Facebook-oldal révén volt képes felrázni – persze nem egyedül – az apátiába süllyedt egyiptomi társadalmat. A Google-munkatárs marketinges tanulmányait is felhasználta arra, hogy a...

Read more

További szociális és gyermekvédelmi intézmények kerülhetnek állami tulajdonba

„További 18 szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmény állami átvételéről szóló javaslatot nyújtott be pénteken az Országgyűlésnek Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter. A parlament honlapján olvasható törvényjavaslat indoklása felidézi: a települési önkormányzatok fenntartásában lévő fogyatékos, pszichiátriai beteg, továbbá szenvedélybeteg emberek szakosított szociális ellátását nyújtó intézmények, valamint a gyermekvédelmi szakellátást biztosító intézmények 2013. január elsejével állami fenntartásba kerültek. A települési önkormányzatok ellátási kötelezettségét e célcsoportok és ellátások esetén megszüntették, ezen kötelezettségek az államhoz kerültek az intézmények egységes irányítású és fenntartható működésének biztosítása érdekében. Az átvett intézményekkel...

Read more

Megfigyelve – a kamera mindent lát?

„A kamerázási lázat alapvetően a 9/11-es terrortámadás váltotta ki, amelyet követően szerte a világban igény merült fel, hogy közterületekre kamerákat helyezzenek ki. A technika fejlődésével a megfigyelések alkalmazási köre kibővült. A kamerás megfigyelések adatvédelmi aggályokat is felvethetnek, kezdve attól, hogy hol helyezhetőek el a berendezések, és, hogy a felvételeket meddig lehet tárolni – mutatott rá a Rádió Orient stúdiójában Dr. Révész Balázs, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság Vizsgálati Főosztályának vezetője. Közterületi kamerázás Budapesten a VIII. kerületi Rákóczi tér környékén a helyi...

Read more

Új uniós kezdeményezés az innováció és a digitális készségek terjesztéséért az iskolákban és az egyetemeken

„Az EU-ban a kilenc év alatti tanulók több mint 60%-a az iskolai oktatás keretében továbbra sem találkozik digitális oktatási eszközökkel. Az Európai Bizottság ma ismerteti „Megnyíló oktatás” elnevezésű cselekvési tervét, amelynek célja pótolni a digitális eszközök terén meglévő hiányosságokat, hogy az iskolák és egyetemek biztosítani tudják azt a magas szintű oktatást és digitális készséget, amely 2020-ra a munkahelyek 90%-ához alapkövetelmény lesz. A Bizottság a mai napon indította el az Open Education Europa internetes honlapot, mellyel új kezdeményezésének kíván kezdőlökést adni, és ahol...

Read more

Nőt akart a bankjegyre – trollok fenyegették meg

„Caroline Criado Perez egyfajta mozgalmat indított, hogy egy angol írónő, Jane Austen kerüljön rá a tízfontos bankóra. Sikert ért el, de a netes trollok megkeserítették életét. A Twitter a zaklatásokat bejelentő gombot tervez bevezetni. Caroline egyike azoknak a női közszereplőknek, akik a Twitteren egyre inkább elharapózó ún. „rape threat” trollkodásának estek áldozatul – tehát akik életüket, testi épségüket veszélyeztető fenyegetéseket kapnak online, és még a nemi erőszak szándékával is zaklatják őket. A Twitter - többek között ezen nagy port kavart események hatására...

Read more

A kis Vuk, mint információspecialista és innovátor

„Alkalmasabb pillanatot, mint a kánikulával kevert uborkaszezont nem fogunk találni, hogy az információs innováció természetét egy szinte mindenki által ismert történet segítségével új oldalról közelítsük meg. „Körülnézek, mert elveszünk” – mondta Vuk, amikor a gabonaföldön bujkáló rókák meghallották, hogy számtalan kaszás közeledik, nagy zajt csapva. A remegő Karakot és Ínyt magára hagyva hősünk fel is derítette, hogy a másik oldalon, a menekülés irányában viszont lövésre kész vadászok várják őket. Az egyetlen, amit tehetnek, hogy továbbra is lapulnak. Aztán amikor már csak egy...

Read more

Megállt a Facebook növekedése Magyarországon

„Bár továbbra is a Facebook a legnépszerűbb közösségi oldal, a korábbi évek látványos növekedése megtorpant. A válaszadók háromnegyede napi szinten használja valamelyik közösségi portált, és nőtt azok aránya is, akik akár 4-6 ilyen oldalra is regisztrálnak. A közösségimédia-tulajdonosok mégsem dőlhetnek hátra: a kiábrándulók aránya is nőtt az előző évhez képest. Továbbra is a Facebook a legnépszerűbb közösségi portál, a KutatóCentrum felmérése szerint a legalább egy hasonló felületen regisztrált internetezők 91 százaléka tagja a Facebooknak is. Ugyanakkor az adatok szerint a korábbi évekre...

Read more

Okos várossá válna Bécs

„ Michael Häupl bécsi polgármester és Doris Bures osztrák közlekedési, innovációs és technológiaügyi miniszter megállapodást írt alá arról, hogy Bécs a következő évtizedekben okos várossá válik. A cél a várostechnológiák korszerűsítésének, a hatékonyabb energiahasználatnak és az életminőség biztosításának az elősegítése. Michael Häupl elmondta, hogy az úgynevezett okos városok intelligens megoldásokat jelent azokra problémákra, ami a milliós nagyvárosokkal összefüggésben alakulnak ki. A kihívások között van a klímaváltozás és a természeti erőforrások kimerülése. Bécs már most is okos város, ezt támasztja alá Boyd Cohen...

Read more

Tilos a közösségi profilt elemeznie a munkaadónak

„Az adatvédelmi törvénnyel és az alkotmánnyal is szembe megy, ráadásul milliós bírságot is kockáztat az a munkaadó, amelyik a munkára jelentkezőket személyiségteszttel vagy közösségi médiás profiljaik elemzésével szűri. A Balázs & Holló Ügyvédi Iroda közlése szerint a magyar törvények már a kiválasztás során is lehetővé teszik a személyes adatok kezelését, de ehhez elengedhetetlen a munkáltatói adatkezelés pontos szabályozása és a megfelelő hozzájárulások előzetes beszerzése. A hazai munkáltatók többsége nincs tisztában azzal, hogy a hatályos törvények szerint az érintett engedélye nélkül a személyiségprofil...

Read more

Véleményezhető a Nemzeti Infokommunikációs Stratégia

„Elkészítette és a kormányzati honlapon közzétette az infokommunikációs szektor 2014-2020-as időszakra vonatkozó fejlesztési stratégiáját a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), a tárca augusztus 31-éig várja a dokumentum társadalmi egyeztetése keretében beérkező javaslatokat, észrevételeket. Az NFM közleményében ismerteti: a stratégia célja, hogy teljes képet adjon a magyar információs társadalom jelenlegi viszonyairól, és ennek alapján meghatározza a szakterület fejlesztési irányait, a közpolitikai, szabályozási és támogatási teendőket a 2014-2020-as uniós tervezési ciklussal egybeeső időtávra, illetve számba vegye az ezek megvalósításához szükséges eszközöket, erőforrásokat. Az infokommunikációs hálózatok,...

Read more
Page 170 of 184 1 169 170 171 184