Skip to main content

Találat: távközlés

A Kormány 1631/2014. (XI. 6.) Korm. határozata a „Digitális Nemzet Fejlesztési Program” megvalósításáról

„A Kormány egyetért a magyar infokommunikációs szektor fejlesztési irányait, céljait meghatározó Nemzeti Infokommunikációs Stratégia végrehajtásával, annak négy pillére – digitális kompetenciák, digitális gazdaság, digitális infrastruktúra, digitális állam – intézkedéseivel, és ennek érdekében 1. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a kormányzati tevékenység összehangolásáért való felelőssége, ezen belül a Kormány általános politikája megvalósításának stratégiai irányítása keretében a Kormány informatikával és e-közigazgatással kapcsolatos politikája egységes megvalósításának összehangolásával és biztosításával a) irányítsa a Digitális Nemzet Fejlesztési Program végrehajtását, Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter Határidő: 2018. december...

Read more

Laufer Tamás: A kormány és a digitális világ

„A kormányfő annyit ígért, hogy a netadó nem lesz jövőre, jogtechnikai kérdés az eredeti javaslat visszavonása is. Ami fix, hogy konzultációt indít a kormány. Mi az az adószint, amit az IVSZ, illetve az infokommunikációs ágazat még el tud képzelni, el tudna viselni? Laufer Tamás: Bármit el tudok képzelni, de ebben a kérdésben elfogadni csak azt tudom, ha az adóváltozás szintje nulla vagy az alatti, de szerintem ebből az egészből végül nem lesz semmi. hvg.hu: Miből gondolja ezt? Hiszen az IVSZ is csak...

Read more

Infokommunikációs szakmai díjakat adtak át

„A nemzeti fejlesztési miniszter szakmai díjakat és miniszteri elismeréseket adott át az október 23-i nemzeti ünnephez kapcsolódóan 2014. október 28-án, Budapesten. ... Puskás Tivadar-díj: A hazai infokommunikáció előrehaladása érdekében végzett több évtizedes kiemelkedő szakmai tevékenységének, illetve életútjának elismeréseként, 1. Sikolya Zsoltnak, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság - Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács Szakértői Tanácsadó Testület szakértőjének. ... „A Hírközlésért Érdemérem” szakmai érem: a hírközlés érdekében végzett magas színvonalú, eredményes munkája elismeréseként 1. Göndör Lászlónak, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség projektvezetőjének. „Az...

Read more

Jöhetnek az egészen apró virtuális mobilszolgáltatók

„Virtuális mobilszolgáltatást indít még az év vége előtt Magyarországon a Netfone Telecom Kft., mely eddig zömében kisebb kábelszolgáltatóknak kínált vezetékes szolgáltatást továbbértékesítésre. Az üzleti modell egyelőre nem nyilvános, de vélhetően a mobilpiacon is a kis telkókon keresztül próbál majd ügyfeleket gyűjteni a cég. Önálló virtuális mobilszolgáltatást indítana még az év vége előtt egy kis alternatív távközlési cég, a Netfone Telecom Kft, mely máris a negyedik mobilszolgáltatóként aposztrofálja magát. Az elsősorban B2B ügyfelekkel rendelkező cégnek korábban volt már szerződése mobil adatszolgáltatás nyújtására a...

Read more

A Huawei 6 millió forintot adományozott a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek

„A legmodernebb távközlési technológia és az okos város megoldások oktatását támogatja a vállalat. Hatmillió forint értékű támogatást adományozott a Huawei Technologies Hungary a Nemzeti Közszolgálati Egyetem számára a legmodernebb távközlési technológiák, valamint „okos-város” (smart city) megoldások tanulmányozására és oktatására. Az erről szóló megállapodást Szijjártó Péter külügyminiszter és Szilas Cecília, Magyarország Kínába akkreditált nagykövetének jelenlétében írta alá a Huawei Technologies Hungary ügyvezetője Bin Yun Song (Pin-jün Szung) ügyvezető és Kovács Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatási rektorhelyettese Magyarország Pekingi Nagykövetségén 2014. október 28-án....

Read more

dr. Kelemen Csaba (NFM): Kormányzati IKT-stratégia (videó)

„Az ict-szektor milyen stratégia mentén fejlődik? Hol vannak az új piaci szegmensekbe való belépési lehetőségek? Hogyan lehet az it-telco cégeknek az ottani pozíciókat jelentősen megerősíteni? A szakmapolitikai vezetés milyen stratégia mentén segíti a külpiacokra jutásban az ict-cégeket? Melyek a Nemzeti Infokommunikációs Stratégia meghatározó pontjai? Hogyan néz ki az infokommunikáció helyzete a kormányzaton belül? Többek között ezekre a kérdésekre is választ adott dr. Kelemen Csaba az ITB Deal! 2014 rendezvényen elhangzott előadásában. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezetője hangsúlyozta: fontos feladat lesz a jövőben...

Read more

Csepreghy Nándor a fejlesztéspolitikáról és az Internetről

„Internetadó egyelőre nem lesz, a kormány most már fejlesztené a hálózatot. A kormánynak az a célja, hogy 2018-ig az ország teljes területén legyen szélessávú internet-szolgáltatás, amire 180 milliárd forint keretösszeget különítettek el - közölte az európai uniós fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár pénteken Debrecenben. Csepreghy Nándor szerint ez a lakosságnak lehetővé teszi az elektronikus ügyintézést, a vállalkozások pedig kizárólag digitális úton adhatják majd be a pályázati dokumentumokat. A helyettes államtitkár emlékeztetett rá, hogy a Brüsszellel kötött partnerségi megállapodás alapján a 2014-2020-as költségvetési időszakban...

Read more

Ingyen internettel pörgetnék fel az olasz gazdaságot

„Az olasz kormány azt tervezi, hogy a bevásárlóközpontokban és a repülőtereken ingyenes WLAN-hálózatokat építtet ki. A helyi döntéshozók azt remélik, hogy a projekt segítségével gyorsulhat a gazdasági növekedés. A kapcsolódó törvénytervezetet 2015 közepén fogadhatják el az olasz parlamenti képviselők. Az elképzelések alapján ingyenes WiFi-hálózat lesz a bevásárlóközpontokban, a taxikban, a repülőtereken, a bírósági épületekben és más közintézményekben. A három éven át tartó programra összesen 5 millió eurót különítenének el. Sergio Boccadutri, a kormányzó Demokrata Párt (PD) képviselője, a tervezet kidolgozója elmondta, hogy...

Read more

Falvak internet nélkül?

„Életveszélyes helyzetbe hozhatja az internetadó bevezetése az iparági kis- és középvállalkozásokat, amely miatt munkahelyeket is megszüntethetnek – erről számolt be lapunknak számos érintett. A kisebb településeken pedig akár az iskolák is nehéz helyzetbe kerülhetnek. Az általunk megkeresett kisebb szolgáltatók közül a Győr környékén működő, öt főt foglalkoztató Vitech-Uno vezetője, Kuller István elmondta: működésük veszélybe kerülhet az internetadóval, pedig több településen csak ők tudják kiszolgálni az önkormányzati épületeket, így az iskolákat is. – Nekünk a munkahelyünk, az előfizetőknek az internetelérésük szűnhet meg, számos...

Read more

Az internetszolgáltatók levele: Azt hittük, közösen építjük Magyarországot

„...Tárgy: egységes iparági álláspont az internetadó tervének visszavonásáról Tisztelt Miniszter Úr! Egészen a legutóbbi napokig joggal hittük azt, hogy a hazai infokommunikáció történetében 2014 a fordulat éve lesz. Az idén eddig minden jel arra mutatott, hogy érdemi párbeszéd mentén, közös célok megfogalmazásával – szándékunk szerint még az Európai Uniót is megelőzve – együttes erővel felépíthetjük a digitális Magyarországot. A váratlanul megismert internetadó terve azonban most mindezt nemcsak egy csapásra cáfolni látszik, hanem egyúttal jogbizonytalanságot is teremt. Hátrányos hatása mind a magyar gazdasággal...

Read more
Page 76 of 130 1 75 76 77 130