Skip to main content

Találat: technika

Indulhat az amerikai félvezetőipart támogató hatalmas program, a CHIPS and Science Act

„A félvezetőgyártás gyors növelése mellett a kutatás-fejlesztés megerősítése is fontos cél. Indulhat az USA-ban az utóbbi évek egyik legnagyobb félvezetőipart támogató programja, a CHIPS Act. Joe Biden elnök tegnap aláírta a kétpárti támogatással elfogadott törvény végrehajtási rendeletét, melytől olcsóbb félvezetőket, új munkahelyeket és a kritikus technológiák terén nagyobb biztonságot remélnek. A végrehajtást egy irányító testület koordinálja majd, amelyben a különböző gazdasági minisztériumok mellett a védelmi minisztérium és a hírszerzés is kapott képviseletet. Hat kiemelt szempont alapján támogatnak A végrehajtási rendelet hat prioritást...

Read more

Úton a stratégiai autonómia felé: technológiai áttörést ért el a legnagyobb kínai mikrocsipgyártó

„A kínai SMIC biztosan képes 7 nanométeres csipeket gyártani, mindezt a szankciók ellenére. Bár a TSMC, az Intel és a Samsung már a 3 nanométeres félvezetők gyártását tervezik, úgy tűnik, hogy az ellenszélben lévő kínai gyártók ott lihegnek a nyakukban. Kína legnagyobb csipgyártója, az SMIC technológiai áttörést ért el, és a legfejlettebb berendezések nélkül is képes 7 nanométeres felvezetőket készíteni – írja a South China Morning Post a kanadai székhelyű kutatócég, a TechInsigts jelentésére hivatkozva. Az ottawai székhelyű vállalat még júliusban megvizsgálta...

Read more

A Google Nimbus projektje tényleg olyan gonosz, mint amilyennek látszik?

„A feltételezett képességek még akkor is ijesztőek, ha a Google Cloud Vision API-ja 100 százalékban biztonságos lenne. A Project Nimbus a Google, az Amazon és az izraeli kormány közös erőfeszítése, amely fejlett gépi tanulási modellek alkalmazásával futurisztikus megfigyelési képességeket vet be. Az Android Central szerint tetszik vagy sem, ez az állambiztonság jövőjének része, és semmivel sem szörnyűbb, mint sok más hasonló projekt. Sokan még odahaza és a lakóhelyük környékén is használnak hasonló technológiát. Ahol a dolgok sötétté és csúffá válnak, az az,...

Read more

Támogatnia kell Európának a kvantum-számítástechnikát

„Hollandia élen jár a területen, az Európai Unió azonban nem csupán nem fektet be eleget a területen, de az összegeket is szétaprózza. A Fraunhofer Társaság és a QuTech holland kvantumkutató központ közösen végez fejlesztéseket a kvantum-kommunikáció és a kvantum-információs hálózatok területén. Tom Berendsen holland európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament ipari, kutatási és energiaügyi bizottságának (ITRE) tagja júliusban kifejtette, hogy mivel az Európai Unió már most is nagy lemaradásban van a félvezetők terén, ezért a következő technológiákba, például a kvantumszámítógépekbe kellene befektetnie....

Read more

MEKH: Harminc innovációs javaslat érkezett a szabályozási tesztkörnyezet kialakításához

„Összesen harminc energetikai innovációs javaslat érkezett a MEKH felhívására, melynek célja az volt, hogy a hivatal feltérképezze az energetikai szabályozási tesztkörnyezet kialakítását segítő fejlesztési irányokat és az esetleges szabályozási akadályokat – mondta Ságvári Pál, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnökhelyettese. A villamos energiáról szóló törvény 2022. szeptember 1-től hatályos szabályai alapján a MEKH számára lehetőség nyílik energetikai szabályozási tesztkörnyezet működtetésére. A tesztkörnyezet célja olyan energetikai innovációk piacra lépésének ösztönzése, amelyek elősegíthetik a villamosenergia-rendszer fenntarthatóságát, költséghatékony működtetését, a fogyasztói igények magasabb színvonalú...

Read more

Az önvezető autók problémái, különösen az elszabadult villamos dilemmája, és a magyar büntetőjog

„Az önvezető autó emberi befolyás nélkül, csak digitális technológiára támaszkodva közlekedik az utakon. Felismeri a környezetét, önmagát navigálja, elkerüli a közlekedési dugókat és csökkenti a balesetek valószínűségét, és habár elterjedésük országunkban még valószínűleg a távoli jövő zenéje, önműködő voltuk számtalan megválaszolatlan kérdést hagy maga után. A tanulmány arra a kérdésre keresi a választ, hogy kinek a cselekménye alapján állapítható meg büntetőjogi felelősség, illetve milyen információt kellene betáplálni a járműbe, ha többféle úton lehet elhárítani egy balesetet, és szinte biztos, hogy valakinek meg...

Read more

Mire jó ma egy önvezető autó? Az önvezető autók jelenlegi szabályozásának kérdései és kritikái

„Jelen tanulmány célja, hogy bemutassa az Mesterséges Intelligenciát felhasználó önvezető autók szabályozása során felvetődő jogi kérdéseket abban a hipotetikus esetben, ha a technológia készen állna teljes mértékben a széles körű felhasználásra. Ez még ugyan nem következett be, ám rendkívül közeli a jelenség, így hamar aktuálissá válik a szabályozás adaptációja. A dolgozat egy interdiszciplináris áttekintés arról, hogy a jelenlegi szabályozási környezetbe miként illeszthető be az új technológiai jelenség és milyen anomáliákhoz vezetne a szabályok alkalmazása. Alkotmányjogi szempontból az MI potenciális jogalanyisága merült fel...

Read more

Korunk válságai és a mesterséges intelligencia (MI)

„Számos szakember képviseli ezt az álláspontot. Az Alpbachi Európai Fórum az idén korunk válságaira (klímaváltozás, koronavírus-járvány, infláció, ukrajnai háború) és azok hatásaira keresi a választ a mesterséges intelligencia (AI) segítségével. "A bolygónkat fenyegető veszélyeket és kihívásokat tekintve sürgősen szükségünk van megfelelő technológiai fejlesztésekre és innovációkra ezek leküzdéséhez. A technológia által megnyitott tudományos lehetőségek mellett a mesterséges intelligenciának "óriási geopolitikai jelentősége is van a felsőbbrendűségért folytatott küzdelemben" - mondta Hannes Androsch, az Osztrák Technológiai Intézet (AIT) felügyelőbizottságának elnöke. A globális vízhiány, a gabonahiány...

Read more

Világűrpolitikai tanácsadó szakirányú továbbképzés indul az NKE-n

„A UniSpace program keretében Világűrpolitikai tanácsadó képzést indít a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). A 2022/2023-as tanévben induló szakirányú továbbképzésen az űrtudomány és űrtechnológia alapjait, az űrélettant és táplálkozást, valamint a nemzetközi jog és az űrgazdaság alapjait is elsajátíthatják a hallgatók. A képzésre BA vagy BSC diplomával 2022. szeptember 2-ig lehet jelentkezni, a felvételi beszélgetésekre várhatóan 2022. szeptember 7-9. között kerül sor. A magyar kormány által elfogadott Magyarország Űrstratégiája című dokumentum célkitűzéseivel összhangban 17 magyar egyetem konzorciumi megállapodást kötött, hogy a UniSpace program...

Read more

A mesterséges intelligencia olyan veszélyes, mint az atombomba

„A Google egykori vezetője szerint a nagyhatalmaknak önkorlátozást kellene tanúsítaniuk. Eric Schmidt az Aspeni Biztonsági Fórumon a féktelen mesterséges intelligencia-fegyverkezési versenytől óvott. A menedzser úgy véli, hogy a mesterséges intelligencia olyan veszélyes, mint az atombomba. Kifejtette, hogy munkába állásakor még ő maga is naiv volt a technológia erejét illetően. Az üzletember egy új megállapodás megkötését szorgalmazta, amelyet a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződés mintájára dolgoznának ki és fogadnának el. Schmidt rámutatott az Amerikai Egyesült Államok és Kína közötti mesterséges intelligencia-fegyverkezési verseny...

Read more
Page 69 of 179 1 68 69 70 179