Skip to main content

Találat: történelem

130 év után fontos változás jön az autók forgalmi engedélyénél

„Az első változat óta már a hetedik generációnál tartunk, és jövőre már nem is kell vezetésnél magunkkal vinni. Szinte napra pontosan 130 évvel ezelőtt, 1892. november 26-án vette kezdetét a magyar autózás története, jellemzően egy hivatalos engedély kiállításával, ami minden magyar forgalmi engedélyek ősének is tekinthető. Az első magyar autótulajdonos Hatschek Béla lát- és műszerész, az Első Magyar Műszemgyár igazgatója – írja visszapillantásában a vezess.hu. Ez csak egy egyedi, írásbeli engedély volt, amelyben Budapest rendőrkapitánya hozzájárulását adta, hogy Hatschek Béla „Benz mozdonykocsiját”...

Read more

A magyar úti okmányok, 1848–2012

„A könyv a távolsági utasforgalomban érvényes magyar úti okmányok tulajdonságai, védelmi jegyei és megszemélyesítési eljárásai fejlődésének általános bemutatásán túl három fejezetben három korszak magyar útleveleit mutatja be. Így az első magyar útlevelekét (1848–1849), majd az Osztrák-Magyar Monarchia magyar úti okmányait (1867–1918), amely során az egylapos kivitelezéstől a füzet kialakításon át a fénykép kötelező csatolásáig fejlődtek, végezetül a korszakában egyedi megoldásokban gazdag, 1937-ben bevezetett útlevélét (1937–195?). Utóbbi kettő egy–egy világháború időszakán is átnyúlik, s mint látható, azon évek eredményezte változások az útlevéltörténetre is...

Read more

Kína a számok tükrében – komplex statisztikai elemzés a kínai társadalom, gazdaság és kormányzat átfogó értékelésére az első centenáriumi cél időszakában

„A történelem során Kína hosszú ideig az egyik meghatározó civilizáció, nagyhatalom volt, majd a 19. században elveszítette nagyhatalmi státuszát, amit a 21. századra egyértelműen visszanyert. Napjainkban Kína jelentős alakítója a világpolitikai és a világgazdasági folyamatoknak. Magyarország és Kína politikai, gazdasági és humán, kulturális kapcsolatrendszere az elmúlt évtizedekben komplexszé és éretté vált. A magyar–kínai viszony Magyarország külpolitikájában stratégiai jelentőséggel bír. A nagymértékben nyitott magyar gazdaságra Kína mindenkori helyzete sokféle – közvetlen és közvetett – hatást gyakorol. Kína 2021-ben ünnepelte az ún. első centenáriumi...

Read more

Lázár János: „a régi mindig szebb és jobb, mint az új”

„„A 21.századi építészetnek nemzetinek kell lennie, a régi mindig szebb és jobb, mint az új” – jelentette ki Lázár János építési és beruházási miniszter Fertődön, az Esterházy-kastélyban rendezett III. Mőcsényi Mihály Kertművészeti és Kerttörténeti Konferencián. A tárcavezető bejelentette: a kormány ősszel az Országgyűlés elé terjeszti az új építésügyi koncepciót, amelyben külön fejezetet szentelnek a kulturális örökségvédelemnek. Harmadik alkalommal ad otthont a fertődi Esterházy-kastély a magyar tájépítészeti oktatás kiemelkedő alakjáról, Mőcsényi Mihály Széchenyi-, Kossuth- és Geoffrey Jellicoe-díjas tájépítészről elnevezett konferenciasorozatnak. Míg tavaly a...

Read more

A hazai közigazgatási hatósági eljárás 65 év távlatában

„Hazánkban a közigazgatási hatósági eljárás általános tételes jogi szabályozása nem tekint vissza olyan régmúltra, mint a polgári perrendtartás vagy a büntetőeljárási kódex első kodifikációi. A közigazgatás is csupán a 19. század derekán önállósult. A bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikk 1. §-a értelmében„Az igazságszolgáltatás a bírói hatalomtól elkülöníttetik.”, ettől az időponttól beszélhetünk hazánkban a hatalmi ágak tiszta elválasztásáról. Ezt követően megjelentek az egyes jogszabályok eljárásjogi rendelkezésekkel – mint például a kisajátításról szóló 1868. évi LV. törvény – azonban az egyes...

Read more

A térképektől a digitális Földig vezető rögös út

„A Neumann Társaság Informatikatörténeti Fóruma (NJSZT iTF) Nagy Számítástechnikai Műhelyek sorozatában most a magyar térinformatika helyzete került terítékre, áttekintve a kezdetektől napjainkig húzódó ívet. Az eseményre a Magyar Térinformatikai Társasággal (HUNAGI) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Karával (BME) közös szervezésben a BME K épületében került sor 2022. június 24-én, dr. Szabó György (BME docens, HUNAGI főtitkár) moderálásával. Bár a konferencia címének „A térképektől a digitális Földig vezető rögös út” szlogent választották, az előadások inkább kanyargós, sokfelé ágazó, rengeteg fő-...

Read more

Elhunyt Horváth János, az 1990-es évek meghatározó kormányzati informatikusa

„Hosszú betegséget követően elhunyt Horváth János, az 1990-es évek meghatározó kormányzati informatikusa. Közel 40 évig dolgozott a közigazgatási informatika területén. 1975-től 1988-ig az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban az ágazat szervezési és számítástechnikai tevékenységét irányította. 1989 és 1993 között a Belügyminisztériumban osztályvezetőként a választási és népszavazási rendszerek kezdeti fejlesztésének koordinátora volt. 1993-98 között a Miniszterelnöki Hivatalban dolgozott, ahol helyettes államtitkárként irányította és koordinálta a kormányzati informatikai alkalmazásokat. Vezetésével alkották meg az első Kormányzati Informatikai Stratégiát; az ő irányításával jött létre 1996-ban az állami...

Read more

A nemzetközi rendszer alakváltozásai a 21. század elején. Tanulmányok Rostoványi Zsolt 70. születésnapja alkalmából

„Jelen kötet Rostoványi Zsolt rector emeritus 70. születésnapjának tiszteletére született egykori tanítványai, munkatársai, és a hazai nemzetközi kapcsolatok tudományterületet művelő kollégák tollából. Rostoványi Zsolt két területen tekinthető iskolateremtő tudósnak: a civilizációelmélet, valamint a Közel-Kelettel és az iszlám vallással kapcsolatos elméleti és gyakorlati megközelítések vonatkozásában. Jelen munka így nagy hangsúlyt fektet az elmúlt évtizedek iszlámmal és a tágabb Közel-Kelettel kapcsolatos témáira, az ezeket fókuszba helyező tanulmányok mellett a kötetben a nemzetközi kapcsolatok diszciplína különböző részterületeit – a diplomáciatörténetet, a nemzetközi politikaelméletet, a külpolitika-elemzést,...

Read more

20 éves a magyarországi internet : ahogy a szakemberek megélték, megélik

„Tartalom A romantikus kezdetektől a tömegtermékig / 7 Kutatói csúcsteljesítmény / 24 Végvári internet – szegedi prizmán / 43 Mobilinternet – egyetemi tudással / 54 Játékszabályok a „hőskorból”: netikett / 63 Az üzleti divatdiktátor szakmai igényessége / 75 Vállalati ügyfélkörrel / 87 „Inkább tudósok, nem üzletemberek voltunk” / 96 Útválasztók, válaszutak / 107 Modemvarázslat / 116 A turizmus, a galambposta meg a műhold / 123 A siker a piacra viteli stratégián múlott / 144 Csináljatok nekem internetet! / 158 Egy merész, ám...

Read more

Virtuális kiállítás nyílt a költészet napja alkalmából Petőfi-relikviákból

„A Petőfi Irodalmi Múzeum a magyar kultúra napja alkalmából szabadon hozzáférhetővé teszi Petőfi eredeti verseit, leveleit, portréit, köteteit, a hozzá köthető relikviákat a 200 Petőfi szabadon weboldalon. Az újabb kutatási eredmények iránt érdeklődő közönség számára a Kelj föl és járj, Petőfi Sándor! című színes, több tudományterületet is érintő konferenciakötet is online elérhetővé válik. A 200 Petőfi szabadon virtuális képeskönyv jóval több adatbázisnál – a letölthető képek mellett közérthető módon ismerkedhet meg a látogató a műtárgyak történetével, a hozzájuk kötődő érdekességekkel. A legizgalmasabb...

Read more
Page 8 of 19 1 7 8 9 19