Skip to main content

Találat: törvények, határozatok

1677/2018. (XII. 13.) Korm. határozat a járműipari tesztpálya-projekt második szakaszának megvalósításához szükséges forrásbiztosításról

„A Kormány Magyarország járműiparban betöltött szerepének további erősítése céljából, a zalaegerszegi járműipari tesztpálya-projekt (a továbbiakban: Beruházás) kiemelt, stratégiai fontosságára és a Beruházás nemzeti stratégiai kutatási infrastruktúraként történő létrehozásának szándékára figyelemmel 1. egyetért azzal, hogy a Beruházást megvalósító Autóipari Próbapálya Zala Korlátolt Felelősségű Társaság a 2019. évben legfeljebb 21 500 000 000 forint összegű tőkeemelésben részesüljön a Beruházás finanszírozása érdekében, 2. felhívja a pénzügyminisztert, hogy az innovációért és technológiáért felelős miniszterrel együttműködve gondoskodjon az 1. pont szerinti tőkeemeléshez szükséges 2019. évi 21 500...

Read more

1669/2018. (XII. 10.) Korm. határozat a Magyar Falu Program keretében megvalósuló egyes programelemekkel összefüggő intézkedések végrehajtásáról, valamint azok 2019. évben szükséges támogatásáról

„A Kormány 1. egyetért a Magyar Falu Program keretében megvalósuló lakhatással, közszolgáltatásokkal, közösségi terek és helyi identitás programelemek alprogramjainak költségvetési támogatásával a 2019. költségvetési évben az alábbiak szerint: a) szolgálati lakás: 5 000 000 000 forint, b) bölcsődefejlesztés: 10 000 000 000 forint, c) óvodafejlesztés: 5 000 000 000 forint, d) óvodaudvar, illetve óvodai sport: 5 000 000 000 forint, e) orvosi rendelő, orvosi eszköz: 6 000 000 000 forint, f) mintaprogram – orvosi ellátást segítő eszköz: 2 000 000 000 forint,...

Read more

1657/2018. (XII. 6.) Korm. határozat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen megvalósuló, a jó kormányzást és a közigazgatás modernizációját szolgáló felsőoktatási képzés- és kutatásfejlesztési feladatok támogatásáról

„A Kormány 1. egyetért azzal, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) képzési teljesítményének és nemzetközi tudományos versenyképességének jelentős mértékű fejlesztése közvetlenül támogatja a Kormány stratégiai fejlesztési céljainak megvalósulását, mindenekelőtt a kormányzási hatékonyságot és a közigazgatási modernizáció eredményességét; 2. egyetért az Egyetem hosszú távú fejlesztési programjával (a továbbiakban: program) az alábbi tartalommal: a) az Egyetem nemzetközi versenyképességét mérő rangsorhelyek elérése, a kutatási teljesítmény jelentős mértékű fejlesztése, b) a közszolgálati vezetőképzés és vezetői utánpótlás-fejlesztés új programjainak bevezetése, c) a magyar diplomácia utánpótlásának...

Read more

2018. évi LXXXIX. törvény az oktatási nyilvántartásról

„Az Országgyűlés a nemzeti köznevelésről és a nemzeti felsőoktatásról szóló törvényben meghatározott személyes adatot tartalmazó ágazati nyilvántartások működési hatékonyságának, ezen keresztül a művelődéshez való alapjog elősegítése céljából a következő törvényt alkotja: 1. Az oktatási nyilvántartás 1. § (1) A közneveléssel, felsőoktatással, nyelvvizsgáztatással kapcsolatos állami hatáskörök gyakorlásához, a nemzetgazdasági szintű tervezéshez, a köznevelésben, felsőoktatásban, nyelvvizsgáztatásban részt vevők jogainak gyakorlásához és kötelezettségeinek teljesítéséhez, az adatbiztonság biztosításához szükséges adatokat központi nyilvántartásban (a továbbiakban: oktatási nyilvántartás) kell kezelni. (2) Az oktatási nyilvántartás elektronikus formában létrehozott közhiteles...

Read more

Az Országgyűlés több mint negyven javaslatról fog dönteni a héten

„Az Országgyűlés hétfőtől csütörtökig tartó négynapos üléssel zárja aktuális őszi ülésszakát. A képviselők szerdán több mint negyven javaslatról döntenek. A parlament honlapján elérhető napirendi indítvány alapján az ülés hétfőn 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. Az interpellációk ezúttal is az első ülésnapon hangozhatnak el, ezúttal hatvan percben, hasonlóan az azonnali kérdésekhez, míg a kérdésekre harminc perc áll majd rendelkezésre. A Ház kedden reggel ugyancsak napirend előtti felszólalásokkal kezdi munkáját, majd a másnap elfogadni tervezett javaslatok utolsó, a benyújtott indítványok módosításairól szóló vitáit...

Read more

Kormánytisztviselők (Infojegyzet)

„Az Infojegyzet a Kormány által T/3610. számon benyújtott törvényjavaslathoz készült. Az összeállítás vázolja a közszolgálat jellemzőit, a köztisztviselői kar tagozódását, illetve ismerteti a kormánytisztviselők jogviszonyát.” Forrás: Kormánytisztviselők; Infojegyzet, 2018/32.; Országgyűlés, Képviselői Információs Szolgálat; 2018. november 27. (PDF)

Read more

T/3632 A Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról

„...Általános indokolás A Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (a továbbiakban: NHIT) a Kormány informatikai és hírközlési ügyekben véleményező, tanácsadó szerve. Az NHIT új, kibővített szerepet kap: feladata egyebek mellett a kormányzati hírközlési és informatikai beruházások véleményezése lesz. Az NHIT elnökét, alelnökét és tagjait a miniszterelnök nevezi ki, működésére a részletszabályokat a kormány rendeletben állapítja meg a jövőben...” Forrás: T/3632 A Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról; Országgyűlés; 2018. november 20.

Read more

T/3613 Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről

„...Az előterjesztés a területrendezés korszakváltó megújítására vonatkozik, azaz az országos, valamint a Budapesti Agglomeráció és a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területrendezési terveinek új tervezési rendszerben, egy időben történő felülvizsgálatát és elfogadását célozza meg, egyúttal hatályon kívül helyezve a vonatkozó törvényeket, azaz az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvényt, a Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről szóló 2005. évi LXIV. törvényt, valamint a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvényt. Említett területrendezési tervek felülvizsgálatát...

Read more
Page 78 of 175 1 77 78 79 175