Skip to main content

Találat: Agrárminisztérium (AM)

Idén új célterülettel bővül a HUNG-2025 hungarikum pályázati felhívás

„Már tizennegyedik alkalommal hirdeti meg a hungarikum pályázatot az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság. Az idei kiírás 650 millió forintos keretösszeggel négy célterületet támogat, köztük egy újat is: a népzene és a néptánc világához kapcsolódó kezdeményezések is bekerültek a támogatott tevékenységek közé. A hungarikum pályázat célja, hogy erősítse a nemzeti értékeink gyűjtését, megőrzését és népszerűsítését. Idén négy célterületre lehet pályázni: az elsőben hazai és külhoni pályázóknak elektronikus és nyomtatott kiadványok, fényképsorozatok, filmek készítésére, új honlap létrehozására, meglévő honlap fenntartására és fejlesztésére, rendezvények...

Read more

Mintegy 400 milliárd forint támogatás kifizetése várható idén a Vidékfejlesztési programból

„A kormány célja, hogy az előző, 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus Vidékfejlesztési programjában még megmaradt 300-400 milliárd forint támogatási forrást kifizesse a program 2025-ös pénzügyi zárása előtt, valamint a mostani ciklusban a Közös Agrárpolitika (KAP) stratégiai terv keretében a pályázati felhívásokat meghirdesse - mondta Viski József, az Agrárminisztérium (AM) agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkára kedden Budapesten, az OTP Bank vállalati és agrár igazgatóságának sajtórendezvényén. Ismertette: a 2014-2020-as pénzügyi ciklusban megítélt támogatásokkal 2025 decemberéig kell elszámolniuk a tagállamoknak. A jelenlegi 3100 milliárd forintos...

Read more

Megújították az Agrár-környezetgazdálkodási és az Ökológiai gazdálkodás programok döntési rendszerét

„Idén több mint 200 milliárd forint támogatásban részesülhetnek a gazdálkodók az Agrár-környezetgazdálkodási és az Ökológiai gazdálkodás programoknak köszönhetően – közölte Nagy István agrárminiszter. A tárca megújította új AKG és ÖKO döntéshozatali rendszerét annak érdekében, hogy az érintettek gyorsabban juthassanak hozzá a forrásokhoz. Nagy István kifejtette, az Agrárminisztérium továbbra is elkötelezett a fenntartható, a környezet- és klímatudatos mezőgazdasági gyakorlatokat ösztönző programok támogatása mellett. A tárca a korábbi támogatási időszak Vidékfejlesztési Programjának (VP) folytatásaként tavaly meghirdette a KAP Stratégiai Terv keretében az Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések...

Read more

A Magyar Falu Program működtetéséért a jövőben az agrárminiszter felel

„A Magyar Falu Program 2025. február 25. napjától – a Miniszterelnökség helyett – az Agrárminisztérium szervezeti keretei között működik tovább, a Kormány tagjainak feladat- és hatáskörét érintő egyes rendeletek módosításáról szóló 21/2025. (II. 24.) Korm. rendelet értelmében a Magyar Falu Program működtetéséért a jövőben az agrárminiszter felel. A változás nem érinti a folyamatban lévő pályázati kiírásokat, illetve támogatási jogviszonyokat! A Magyar Falu Program korábban közzétett és kiadott dokumentumaiban (pályázati kiírások, útmutatók, segédletek), valamint a Támogatói okiratokban, ahol Miniszterelnökség szerepel, ott Agrárminisztériumot kell...

Read more

Felmentették Feldman Zsoltot – Változások az Agrárminisztériumban

„Március 31-gyel már hatályos is a döntés. Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn, Orbán Viktor javaslatára, azonnali hatállyal felmentette Feldman Zsoltot, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkárát. A Magyar Közlönyben megjelent döntéshez nem fűztek indoklást. Feldman Zsolt 2010 és 2018 között a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkáraként dolgozott. 2018-tól az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára volt. 2019-től lett az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára. A politikus hétfőn még azt jelentette be az AM közleményében, hogy a rövid ellátási láncok (a REL...

Read more

Az agrártámogatások kifizetésének felgyorsításáért kormánybiztost neveztek ki

„1. A Kormány a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Kit.) 12. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva – e kormányhatározat hatálybalépésétől a Kit. 219. § (3) bekezdése szerinti időtartamra – dr. Viski Józsefet a Közös Agrárpolitika pénzügyi alapjaiból és a nemzeti költségvetésből biztosított agrártámogatások kifizetésének felgyorsításáért felelős kormánybiztossá (a továbbiakban: kormánybiztos) nevezi ki. 2. A kormánybiztos az 1. pont szerinti feladatkörében a) áttekinti és folyamatosan figyelemmel kíséri a Közös Agrárpolitika pénzügyi alapjaiból és a nemzeti költségvetésből biztosított agrártámogatások...

Read more

Új államtitkárokat neveztek ki – Változások az Agrárminisztériumban

„ Az Alaptörvény 9. cikk (4) bekezdés j) pontja, valamint a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 202. § (2) bekezdése alapján – a miniszterelnök javaslatára – Hubai Imrét és dr. Viski Józsefet 2025. április 7-ei hatállyal az Agrárminisztérium államtitkárává kinevezem...” Forrás: A köztársasági elnök 85/2025. (IV. 4.) KE határozata államtitkárok kinevezéséről; Magyar Közlöny; 2025. évi 38. szám; 2025. április 4.; 1889. o. (PDF)

Read more

Új felhívás célozza a rövid ellátási láncok fejlesztését

„A rövid ellátási láncok (REL) fejlesztésének, kialakításának támogatására új pályázat jelent meg 1,6 milliárd forint keretösszeggel, a támogatási kérelmek benyújtására pedig május 14-től lesz lehetőség – jelentette be Feldman Zsolt. Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára kiemelte, a felhívás fő célja a közvetlen termelői értékesítés erősítése, ami a gazdálkodóknak és a fogyasztóknak egyaránt előnyös. A rövid ellátási láncnak köszönhetően a termelő által előállított élelmiszer értékesítése a lehető legkevesebb köztes szereplőn keresztül történik a fogyasztók számára. A termék eredete egyértelmű és nyomon...

Read more

Erősödő vidéki térségek konferencia: a Nemzeti KAP-hálózat a vidéki térségek fejlődéséért

„A Nemzeti KAP-hálózat munkájába mindenki bekapcsolódhat – jelentette ki Juhász Anikó agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár az Erősödő vidéki térségek című konferencián. Hozzátette: egy olyan hálózat, amelyben mindenki tud dolgozni, de fejlődni is tud belőle. A 2023 és 2027 közötti uniós programozási időszakban a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. látja el a Nemzeti KAP-hálózat Vidék- és Térségfejlesztési Támogató Egységének (továbbiakban: VTE) feladatait. A Herman Ottó Konferencia Központban megrendezett eseményen az induló hálózatról, a támogató egység feladatairól, valamint a vidék- és térségfejlesztési forrásokról tájékoztatták...

Read more

Új pályázatok segítik a vidékfejlesztést és az agrárberuházásokat

„Hamarosan új pályázati felhívások jelennek meg, legkorábban a külterületi utak felújítását elősegítő kiírás - mondta Szigeti Szabolcs, közös agrárpolitika végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár, csütörtökön, Jánoshalmán. A helyettes államtitkár a Bács-Kiskun vármegyei NAK, a MAGOSZ és a Jánoshalmi Gazdakör Egyesület gazdafórumán ismertette, a Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervének keretében 2027-ig összesen több mint 5300 milliárd forint áll rendelkezésre. Ebből csaknem 2900 milliárd forint jut gazdaságfejlesztésre, zöld célú beruházásokra és vidékfejlesztésre. Kiemelte, a pályázatok ütemezetten jelennek meg az idei évben is. A idei menetrend alapján...

Read more
Page 1 of 5 1 2 5