Skip to main content

Találat: Alkotmánybíróság (AB)

Az Alkotmánybíróság „salamoni döntése”: valójában ez nem a győzelem, de egy nagy lehetőség

„Az Alkotmánybíróság „salamoni döntése” esélyt teremt egy átfogó, a jövő generációk, vagyis gyermekeink és unokáink érdekeit is kellően figyelembe vevő, és a klímaváltozás elleni fellépés komolyságát a helyén kezelő törvény elfogadására. Részletes értékelés 1) Az Alkotmánybíróság (AB) salamoni döntést hozott azzal, hogy a nyúlfarknyi klímatörvénynek csak egy elemét, a 2030-as üvegházhatású gáz kibocsátási részcélra vonatkozó vonatkozó paragrafusát semmisítette meg. Ezzel ugyanis hatályban maradnak a jogszabály alapvető keretei: mindenekelőtt a 2050-es klímasemlegességi cél. Ez mindenképp pozitív, de ugyanígy a „nemzeti klímapolitika” vitatható elvei...

Read more

Sikerülhet főszerepben megőrizni az embert?

„Az új technológiák lehetőségeket, de kockázatokat is hordoznak: hogy mégis az ember maradhasson a középpontban, fontos megérteni hatásaikat. Ehhez számos tudományágnak kell folyamatosan sokszínű párbeszédet folytatni – hangzott el egy tudományos eszmecserén az egyetemen. Az ember és közösségei a legújabb technológiák között címmel szervezett közös konferenciát az Alkotmánybíróság (AB), a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH), valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Eötvös József Kutatóközpont (EJKK) Információs Társadalom Kutatóintézete (ITKI) május 16-án, a Ludovika Főépület Széchenyi Dísztermében. A technológia kettős természete A...

Read more

A helyi önkormányzatok Alkotmánybíróság előtti jogvédelme, különös tekintettel az alkotmányjogi panasz jogintézményére

„..Az értekezés megírása során döntően könyvtári forrásokra támaszkodtam, és a klasszikus, jogtudományi típusú (normatív, illetve dogmatikai) megközelítést alkalmaztam. Egyéb közigazgatástani, településtani vagy politikatudományi vizsgálati módszereket és eredményeket azokban az esetekben használtam fel, amikor valódi magyarázó erő társult azokhoz. Kutatásom alatt több ország vonatkozásában áttekintettem a helyi önkormányzatokra vonatkozó szabályozást. Mivel mind az önkormányzatok, mind az Alkotmánybíróság kapcsán igaz az, hogy a német dogmatikában kimunkált eredmények hatottak a magyar jogalkotóra, ezért dolgozatomban legfőképpen ezeket ismertettem. A német párhuzamok felhívása azért sem mellőzhető, mert...

Read more

Lázár János helyett a kormány dönt – újra elfogadták az építési törvényt

„Előzmények: *Novák Katalin az Alkotmánybírósághoz fordult az új építési törvény miatt *Újraszabályozták az állami beruházásokat Az alkotmánybíróság döntése után néhány ponton változtattak. Az Országgyűlés - 133 igen, 38 nem szavazattal és 13 tartózkodás mellett - szerdán ismét elfogadta az állami építési beruházásról szóló törvényt. A jogszabályt júliusban már megszavazta a parlament, ám annak egyes részeit az Alkotmánybíróság (Ab) alkotmányellenesnek minősítette, miután az államfő megküldte a szöveget a testületnek. A jogszabály azokra az állami építési beruházásokra vonatkozik, amelyeket legalább 50 százalékban magyar költségvetési,...

Read more

Az Alkotmánybíróság szerint alaptörvény-ellenes Lázár János építési törvénye

„Novák Katalin azért küldte tovább normakontrollra, mert elfogadása esetén az építési és közlekedési miniszter egy rendelettel felülírhatná a rá vonatkozó törvényt. Korábban a Világgazdaság is beszámolt arról, hogy előzetes normakontrollt kért Novák Katalin köztársasági elnök Lázár János július 4-én elfogadott új építési törvényéről. Az Alkotmánybíróság (AB) elbírálta a köztársasági elnök indítványát: az AB honlapján közzétett július 19-i határozat szerint a testület megállapította, hogy a törvény több pontja alaptörvény-ellenes. Novák Katalin azért küldte tovább normakontroll-eljárásra, mert elfogadása esetén Lázár János egy rendelettel felülírhatná...

Read more

Képesek leszünk-e megvédeni a demokráciát az internetes platformok korában?

„Képesek leszünk-e megvédeni a demokráciát az internetes platformok korában? – erre a kérdésre is keresték a választ az NKE Információs Társadalom Kutatóintézet, az Alkotmánybíróság és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság közös online eseményén, amelyen az internetes platformok társadalmakra gyakorolt hatását és a jogi szabályozás lehetőségeit vizsgálták meg a résztvevők. Sulyok Tamás a demokratikus társadalmakat érintő legnagyobb problémákról beszélt köszöntőjében. Az Alkotmánybíróság elnöke úgy véli, különösen nehéz feladat hárul a demokráciákra a 21. század digitalizált világában, mert egyre nehezebb lesz megtartani az...

Read more

Konferenciafelhívás: Internetes platformok kora – társadalmi hatások és szabályozási kihívások

„Időpont: 2021. május 27. Az Alkotmánybíróság, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézete online konferenciát hirdet „Internetes platformok kora – társadalmi hatások és szabályozási kihívások” címmel, amelyre várja előadók jelentkezését. Az internet társadalmi hatásairól és szabályozási kihívásairól szóló gondolkodás középpontjában ma az online platformok állnak. A platformszolgáltatók ugyanis az elmúlt évtizedben jelentős mértékben újraszabták a világháló működését, és központi szereplőivé váltak a digitális információáramlásnak. Ahogy egyéni és társadalmi életünk egyre nagyobb részét kezdtük az online...

Read more

Konferenciafelhívás: Internetes platformok kora – társadalmi hatások és szabályozási kihívások

„Időpont: 2021. május 27. Az Alkotmánybíróság, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézete online konferenciát hirdet „Internetes platformok kora – társadalmi hatások és szabályozási kihívások” címmel, amelyre várja előadók jelentkezését. Az internet társadalmi hatásairól és szabályozási kihívásairól szóló gondolkodás középpontjában ma az online platformok állnak. A platformszolgáltatók ugyanis az elmúlt évtizedben jelentős mértékben újraszabták a világháló működését, és központi szereplőivé váltak a digitális információáramlásnak. Ahogy egyéni és társadalmi életünk egyre nagyobb részét kezdtük az online...

Read more

Alkotmányellenes a hulladékgazdálkodási törvény egyik rendelkezése

„Mert sérti a tulajdonhoz való jogot - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) Áder János köztársasági elnök indítványa nyomán született határozatában, melyet szerdán tett közzé a testület a honlapján. Az Országgyűlés december 15-én szavazta meg a törvényt, ám a köztársasági elnök nem írta alá a jogszabályt, hanem előzetes normakontrollra az Ab-hoz küldte. Az államfő indítványában három ponton vetette fel a törvény alkotmányellenességét. Ezek közül az egyik szerint a megszavazott, de még ki nem hirdetett törvény elvonja a termelési és ipari hulladékok tulajdonjogát, kártalanításról...

Read more

Alkotmánybírósági határozatok: államháztartás és információszabadság

7/2020. (V. 13.) AB határozat az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 27. § (3a) bekezdése szerinti tájékoztatási kötelezettséggel kapcsolatos, mulasztással előidézett alaptörvény-ellenesség megállapításáról Nemzeti Jogszabálytár / Magyar Közlöny; 2020. évi 107. szám; 2020. május 13.; 2618-2628. o. (PDF) 8/2020. (V. 13.) AB határozat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 111. § (36) bekezdés „ , és 95. §-ával megállapított 60/A. § (1a) bekezdését” szövegrészének visszaható hatállyal történő megsemmisítéséről és bármely bíróság előtt folyamatban lévő ügyben...

Read more
Page 1 of 4 1 2 4