Skip to main content

Találat: Állami Számvevőszék (ÁSZ)

Egyes egyensúlyjavító intézkedések hatását ellenőrizte az ÁSZ

„Az Állami Számvevőszék ellenőrizte az egyes egyensúlyjavító intézkedéseket és azok hatását a költségvetés végrehajtására. Megállapította, hogy a 2007 és 2013 között hozott intézkedések növekvő mértékben járultak hozzá a költségvetési egyensúly javításához. A költségvetési gazdálkodás feltételeit kiszámíthatóbbá tette, hogy az időszak elejét jellemző utólagos zárolások helyett 2012-2013-ra lényegesen megnőtt az előzetes tartalékképzés szerepe a hiánycél tartásában. Az ellenőrzés hiányosságokat állapított meg az intézkedések előzetes hatásvizsgálatával kapcsolatban. Az ÁSZ rendszerellenőrzés keretében értékelte a kormányok által 2007 és 2013 között hozott, az ellenőrzés hatókörébe vont...

Read more

A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség ellenőrzése

„A belső kontrollrendszer működtetésében alapvető hiányosságokat tárt fel a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökségnél (KIFÜ) az Állami Számvevőszék ellenőrzése. Az ÁSZ a KIFÜ 2009 és 2013 között gazdálkodásának és feladatellátásának, valamint a nemzeti fejlesztési miniszter – korábban a pénzügyminiszter – felügyeleti és irányító tevékenységének szabályszerűségét értékelte. A KIFÜ (korábban Pénzügyminisztérium Informatikai Szolgáltató Központ) a kormányzati informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért volt felelős. Megalakulásától a PM fejezethez tartozó intézmények részére végzett számítástechnikai szolgáltatást, rendszerüzemeltetést és fejlesztési feladatokat. Feladatköre az ellenőrzött időszakban folyamatosan bővült, három különböző...

Read more

„Jó Gyakorlatok! Fókuszban az önkormányzatok!” – az I. témablokk előadásai

„Dr. Kovács Zoltán a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, valamint Dr. Benedek Mária és Dr. Pulay Gyula, az ÁSZ felügyeleti vezetői osztották meg tapasztalataikat az Állami Számvevőszék „Jó Gyakorlatok! Fókuszban az önkormányzatok!” címmel rendezett szakmai szemináriumának első témablokkjában. A három előadásban a törvényességi felügyeletről, az ÁSZ belső kontrollrendszer ellenőrzéseiről, valamint az Integritás felmérés idei tapasztalatairól volt szó. Az együttműködés jegyében vagyunk jelen és a kiinduló alapvetés az, hogy az önkormányzatok alapvetően törvényesen működnek, jelentős számban csak apró hibák történnek – kezdte előadását...

Read more

„Jó Gyakorlatok! Fókuszban az önkormányzatok!” – Domokos László előadása

„Az Állami Számvevőszék 2014. december 12-én „Jó Gyakorlatok! Fókuszban az önkormányzatok!” címmel rendezett szemináriumot. A szakmai rendezvény második nyitóbeszédében Domokos László az Állami Számvevőszék elnöke átfogó képet adott az ÁSZ elmúlt négy évben lefolytatott önkormányzati alrendszert érintő ellenőrzéseiről. Domokos László egy három évvel ezelőtti, az önkormányzati törvény általános vitája során elhangzott parlamenti felszólalására emlékezett vissza előadása kezdetén. Mint elmondta: 2011-es felszólalásában több olyan témát is érintett, számos olyan rendezendő kérdést felvetett, amelyek az elmúlt három év során – részben az ÁSZ szakmai...

Read more

„Jó Gyakorlatok! Fókuszban az önkormányzatok!” – Dr. Pintér Sándor előadása

„Az Állami Számvevőszék 2014. december 12-én „Jó Gyakorlatok! Fókuszban az önkormányzatok!” címmel rendezett szakmai szemináriumot. A rendezvény nyitóbeszédeinek sorát Dr. Pintér Sándor belügyminiszter kezdte meg felszólalásával, amelyben kitért a Belügyminisztérium szerepére az önkormányzati alrendszer tekintetében. A Belügyminiszter előadása kezdetén méltatta a jó gyakorlat megosztásának elvét, amelyet az ÁSZ az elmúlt években sikeresen érvényesített a gyakorlatban. Mint kifejtette: az önkormányzati rendszer számos változáson esett át az elmúlt száz évben, amely során folyamatosan bővült az ellátandó feladatok köre. Az 1990-es években az önkormányzati feladatok...

Read more

Lehetetlen volt mérni a közmunka hasznát

„Csak akkor tudjuk, hogy hatékony-e a közpénzek felhasználása, ha mérni tudjuk a teljesítményt – mondta Domokos László , az Állami Számvevőszék elnöke a Budapesti Gazdasági Főiskola konferenciáján. Szükség van a gazdasági teljesítményt sokoldalúan mérő indikátorokra – tette hozzá. Ha a bankok úgy kockáztatnak, hogy az államnak kell kezelnie ezt vagy helyt kell állnia, akkor a mérés nem is annyira egyszerű. A közpénzek odaítélésekor nem határoznak meg konkrét célokat, ezért nem is könnyű ezeket mérni. Az ÁSZ ellenőrizte a hazai munkahelyteremtést és megőrzést...

Read more

2013. évi Integritás felmérés eredményei: Korrupciós kockázatok és integritáskontrollok a helyi önkormányzatoknál

„A helyi önkormányzatok körében mért korrupciós kockázatokról, valamint az azok kezelésére hivatott kontrollok kiépültségének szintjéről jelentettek meg cikket az elemzéseket végző ÁSZ munkatársak (Vasváriné Molnár Judit és Szabó Gyula Zoltán) a Jegyző és közigazgatás című folyóiratban. Az Állami Számvevőszék idén első alkalommal végzett intézménycsoportokra vonatkozó elemzéseket az egész magyar közszférára kiterjedő Integritás felmérés alapján. A felmérésekben évről évre a helyi önkormányzatok vesznek részt legnagyobb számban. A szerzők rávilágítottak a helyi önkormányzatok magas eredendő kockázataira és a korrupciós kockázatokat növelő tényezők között az...

Read more

Elindult a felkészülés a KIFÜ ellenőrzésére

„A számvevők megkezdték a felkészülést a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség gazdálkodásának és feladatellátásának ellenőrzésére. Az Állami Számvevőszék 2014. I. félévi ellenőrzési tervében szerepel a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) 2009-2013. közötti időszakban folytatott gazdálkodásának és feladatellátásának ellenőrzése. Szabályszerűségi ellenőrzésünk célja annak megítélése, hogy 2010-ig a Pénzügyminisztérium, majd a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) háttérintézményeként működő KIFÜ feladatellátása és gazdálkodása a jogszabályokban és a szervezet belső irányítási eszközeiben foglaltaknak megfelelően, szabályszerűen történt-e. Ellenőrzésünk kiterjed a KIFÜ projektgazdai és projektmenedzsmenti tevékenységének eredményeit használó szervezetekre, valamint...

Read more

Indul a 2014. évi integritás felmérés a közszférában

„Az Állami Számvevőszék 2014-ben már negyedik alkalommal indítja el a közszféra intézményeit érintő integritás felmérését. A felmérés eredményei alapján évről-évre láthatóbbá válnak a közintézmények korrupció szempontjából veszélyeztetett területei, illetve a korrupcióval szembeni ellenálló képességük. Az egész magyar közszférára kiterjedő önkéntes felmérésben egyre növekvő számban vesznek részt az intézmények, amelynek révén erősíteni tudják szervezetük integritását. Az Állami Számvevőszék Integritás projektje az utóbbi években nemzetközi szinten is komoly érdeklődést váltott ki. Az integritás szemlélet megvalósulását az ÁSZ az ellenőrzései során is értékeli. Az Állami...

Read more

Kormányzati ellenőrzés alatt négy magyar egyetem

„Négy egyetemen vizsgálódik a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal és az Állami Számvevőszék is. Az intézményeket, köztük a budapesti ELTE-t és Corvinust kockázatelemzés alapján választották ki. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) és az Állami Számvevőszék (ÁSZ) is vizsgálja a hazai egyetemek gazdálkodását. Ennek részleteiről az ÁSZ nem kívánt részleteket közölni, de a Kehi kérdésünkre közölte: a Budapesti Corvinus Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Nyugat-magyarországi Egyetem, valamint a Nyíregyházi Főiskola működését és gazdálkodását egyaránt górcső alá veszik. A Kehi vizsgálatának előzménye, hogy az Emberi...

Read more
Page 11 of 16 1 10 11 12 16