Skip to main content

Találat: Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Közigazgatási központ a belvárosban Ózdon

„ Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű az Ózdi Járási Hivatal új irodaépülete. – A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította az Ózdi Járási Hivatalt érintő beruházást. A projekt keretében megvalósuló központi épület és kormányablak, valamint a kapcsolódó parkoló a térségben élő emberek érdekeit szolgálják, azaz a beruházás egy újabb jelentős lépést jelent az ügyfélbarát közigazgatás megteremtése felé – hangsúlyozta Alakszai Zoltán kormánymegbízott. Mint az Észak több mint egy hónapja hírt adott róla: az Ózd központjában hosszú éveken keresztül üresen álló épületet a...

Read more

Hangsúlyt kap a körforgásos gazdaság

„A karbonsemleges gazdaságra történő átállást önálló operatív program segítheti Magyarországon a 2021–2027-es uniós ciklusban. Az igazságos átmenet jegyében a fosszilis tüzelőanyagoktól nagymértékben függő megyéket – Baranyát, Hevest és Borsod-Abaúj-Zemplént – külön is segítenék. A 2021–2027-es uniós ciklusban 51 milliárd euró, a 350-es tervezési árfolyammal számolva 17 850 milliárd forint áll Magyarország rendelkezésére, ebből 35 milliárd euró, azaz 12 250 milliárd forint az előző fejlesztési időszakokból ismert kohéziós és strukturális források formájában. A következő hét év fejlesztési kereteit meghatározó, társadalmi egyeztetésre bocsátott partnerségi...

Read more

Szeptemberben indul a második magyar koordinálású projekt a LIFE Éghajlat-politika alprogramban

„ Az éghajlatváltozás elkerülhetetlen hatásaihoz való alkalmazkodás, valamint a hatások csökkentése érdekében szükséges a cselekvési lehetőségek feltérképezése és a konkrét együttműködések révén mintaértékű lépések megtétele a városok és az ipari övezetek között - mondta Kaderják Péter energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár a Miskolci Egyetemen sajtótájékoztatón kedden. A Life-Climcopp projektről azt mondta, célja olyan köz- és magánszféra közötti partnerség, városi és vállalati együttműködés fejlesztése, tesztelése és terjesztése, amelynek során az érdekeltek kollektíven lépnek fel a helyi éghajlati kockázatok csökkentése érdekében, valamint lépéseket tesznek...

Read more

Természetes vízmegtartó megoldások (NWRM, LIFE-MICCAC projekt) – öt magyar település, amely innovatív módszerekkel készül fel a klímaváltozásra

„Az éghajlat változása a helyi közösségeket világszerte érinti. A veszélyek különféle szélsőséges eseményekben nyilvánulnak meg, a leggyakoribb problémát azonban a víz hiánya vagy túlzott mennyisége okozza. Magyarországon, mivel az éghajlatváltozás hatására 3-5 oC átlaghőmérséklet emelkedés várható, növekednek a vízhiányos és aszályos időszakok, miközben a lehulló csapadék egyre kiszámíthatatlanabbá és intenzívebbé válik, súlyosbodó árvíz- és belvízproblémákat okozva. A vízkészletek védelme és az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó kockázatok kezelése szempontjából a természetes megközelítéseknek fontos szerepe van. Ezen természet-alapú megoldásokhoz kapcsolódó intézkedések célja a környezet, a talaj...

Read more

11/2020. (IV. 10.) ITM utasítás a miniszteri biztos kinevezéséről szóló 30/2019. (IX. 12.) ITM utasítás módosításáról

„...1. § A miniszteri biztos kinevezéséről szóló 30/2019. (IX. 12.) ITM utasítás (a továbbiakban: Utasítás) 4. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: „4. § A miniszteri biztos tevékenységéért a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 38. § (9) bekezdése szerint havi bruttó 520 000 Ft összegű díjazásra és az állami vezetői juttatásokról szóló 275/2015. (IX. 21.) Korm. rendelet 3. §-ában meghatározott juttatásokra jogosult.” 2. § Az Utasítás 1. §-ában a „2020. március...

Read more

1073/2020. (III. 5.) Korm. határozat a „Creative Region” – Határtalan fejlődés Északkelet-Magyarország – gazdasági együttműködésben érintett, a fejlesztéshez csatlakozó határon túli területek bevonásával megvalósuló – nemzeti, gazdasági és kulturális övezetének fejlesztési tervéről

„A Kormány 1. egyetért a számára bemutatott, Északkelet-Magyarország (Hajdú-Bihar megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye) nemzeti, gazdasági és kulturális övezetének (a továbbiakban: gazdasági övezet) – a gazdasági együttműködésben érintett, a fejlesztéshez csatlakozó határon túli területek bevonásával megvalósuló – fejlesztési tervével; 2. felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy – a pénzügyminiszter bevonásával – az Európai Unió 2021–2027 közötti költségvetési időszakára tervezett operatív programok tervezésekor kezelje kiemelten a gazdasági övezet komplex fejlesztését, és dolgozzon ki arra vonatkozó fejlesztéspolitikai intézkedéseket; Felelős: innovációért...

Read more

1072/2020. (III. 5.) Korm. határozat az Északkelet-Magyarország Nemzeti, Gazdasági és Kulturális Övezetének Koordinációs Fórumáról

„1. A Kormány a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 10. § (1) bekezdése alapján létrehozza az Északkelet-Magyarország Nemzeti, Gazdasági és Kulturális Övezetének Koordinációs Fórumát (a továbbiakban: Fórum). 2. A Fórum Északkelet-Magyarország (Hajdú-Bihar megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye) nemzeti, gazdasági és kulturális övezetének – a gazdasági együttműködésben érintett, a fejlesztéshez csatlakozó határon túli területek bevonásával megvalósuló – fejlesztési tervével kapcsolatos döntés-előkészítő, javaslattételi tevékenységet lát el. 3. A Fórum – a 2. pontban meghatározott tevékenységi körében – a) javaslatot tesz...

Read more

Az év végére a miskolci okososzlopok minden funkciója működni fog

„ Az új funkciókhoz előbb áramra és internetre is szükség van. Még ebben az évben „okosítják” mind a harminc, a város különböző terein, közterületein korábban kihelyezett a világítás mellett egyéb pluszfunkciók fogadására képes oszlopot – mondta el érdeklődésünkre a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője. Az év végére működnek – A berendezéseknek az elmúlt évben csak a beszerzése és kihelyezése történt meg, a felállított oszlopokhoz erős­áramú és optikai hálózat kiépítése szükséges. Jelenleg folyamatban vannak a szolgáltatók közötti egyeztetések, hamarosan pedig a munkálatok is...

Read more

Digitális közösségi alkotóműhelyt adtak át Miskolcon

„ Digitális közösségi alkotóműhelyt adtak át a Miskolci Szakképzési Centrumban csütörtökön, ahol egyúttal letették a "21. századi szakképző iskolák" országos fejlesztési program keretében megújuló informatikai technikum alapkövét is. Az eseményen Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter azt mondta: Miskolcon egy elkészült és egy most induló szakképzési infrastruktúra-fejlesztés szolgálja a fiatalok gyakorlatorientált felkészítését, a szakképzési centrumban 21. századi multifunkcionális tér, digitális közösségi alkotóműhely jött létre, amelyet a digitális világ legkorszerűbb eszközeivel szereltek fel. A tárca vezető kitért arra, hogy a minisztérium által tavaly...

Read more

Házhoz gurul az ingyenes pénzügyi segítségnyújtás a borsodi településeken – Magyar Nemzeti Bank

„Az MNB és Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Kormányhivatal együttműködésében ingyenesen helyben kaphatnak segítséget pénzügyi problémáik megoldásához a borsodi településeken élők. Az MNB Ügyfélszolgálata, a Pénzügyi Békéltető Testület és a Pénzügyi Navigátor Irodahálózat munkatársai a kormányablak buszokon adnak át a pénzügyi döntésekhez szükséges ismereteket, ismertetik meg a kockázatokat, adnak tanácsot a fogyasztói panaszok és jogviták kezelésére. Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal. A megállapodás célja, hogy a két szervezet közösen segítse elő a megyében élők tudatosabb...

Read more
Page 2 of 14 1 2 3 14