Skip to main content

Találat: DIGI Kft.

A DIGI megtámadja a médiahatóság döntését

„Mint tegnap lapunk is beszámolt róla, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) úgy döntött, hogy az 5G-s frekvencia-árverési folyamat részeként a Magyar Telekom Nyrt.-t, a Telenor Magyarország Zrt.-t és a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt.-t veszi árverési nyilvántartásba – a határozat szerint a negyedik jelentkező pályázata még hiánypótlás után sem felelt meg a részvételi feltételeknek. A DIGI tegnap este közleményben reagált a döntésre, és ezt azzal kezdik, hogy az árverésen a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. nem vett részt, a pályázatot...

Részletek

Magyar Telekom: utcáról utcára folyik a harc az előfizetőkért

„...A jóléti alapcsomag várhatóan júliustól jöhet A mobil szegmensben a korábbiaknál nagyobb volt a készüléktámogatás, amit az ügyfélbázis megtartása illetve bővítése miatt tartott szükségesnek a társaság – mondta Szabó János. Az időszak meghatározó lépéseként említette, hogy március végén megújult a mobilportfólió, lehetővé vált a hang- és adatcsomagok személyre szabhatósága. Megtudtuk azt is, hogy a kabinet által beígért digitális jóléti alapcsomag, hosszas kormányzati előkészítés, és többszöri időpont módosítás után a Telekomnál várhatóan július elsejétől válik elérhetővé. A mobilpiac kapcsán szó esett a Digi...

Részletek

NMHH: A Digi és a Vodafone jelentkezett a 3400–3800 MHz-es sávért

„Két jelentkezőt vett nyilvántartásba a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala a 3400–3800 MHz frekvenciasávban elnyerhető frekvenciahasználati jogosultságok megszerzését célzó árverési eljárásban. A frekvenciasáv a nagy adatátvitelt igénylő szélessávú mobilszolgáltatásokra és olyan vezeték nélküli felhordó hálózatok kiépítésére alkalmas, amelyek megteremtik az egyes hozzáférési pontok és a használók rendszerei közötti kapcsolatot, továbbá az állandó helyű hozzáférési hálózatok kiépítését is lehetővé teszi. Az 2016. április 11-én kiírt árverési eljárásban két jelentkezés érkezett, az alaki érvényességének vizsgálat szerint mindkét beadott ajánlat megfelelt a formai követelményeknek....

Részletek

Már-már megalázó, amit a DIGI csinál

„A szolgáltató újabb sávszélesség-emelést jelentett be, még a korábbiaknál is kedvezőbb havidíjak jönnek. A DIGI ma bejelentette, hogy a napokban ismét növeli internetes előfizetői sávszélességét, valamint június 1-jétől új, még kedvezőbb árú csomagokkal váltja fel meglévő csomagjait lakossági kínálatában. A sávszélesség-növelés minden optikai csomagot egyaránt érint, a legkisebb csomag előfizetőit beleértve, akik mostantól 50/30 Mb/s helyett ennek dupláján, 100/50 Mb/s sebességgel szörfözhetnek a hálón. A többi csomagnál a feltöltési sebességet duplázzák meg. Tavaly júniusban a DIGI már 2,5-szeresére növelte az internet sebességét...

Részletek

Árversenyt indít a Digi a mobilpiacon

„ Megvan a negyedik, saját hálózattal rendelkező mobilszolgáltató: a Digi vett magának frekvenciát az 1800 MHz-es tartományban, és azonnal nekilát a hálózat kiépítésének, amikor a szükséges hatósági egyeztetések lezajlottak. Ryszka Sambor ügyvezető igazgató megfizethető árakat és jó minőséget ígér. A Digi többször pályázott frekvenciára a hírközlési hatóság tenderein, de csak most járt sikerrel. Eddig mi hiúsította meg a frekvencia megszerzését? Minden pályázat különböző. A két korábbi pályázat, amin a Digi indult, végül eredménytelen lett. Így örülünk annak, hogy a sikeres pályázat után...

Részletek

Országos mobilhálózatot épít a DIGI

„Szűkszavú közleményben tudatta ma a DIGI, hogy egyes spekulációkkal ellentétben komolyan gondolja a magyarországi mobilpiaci jelenlétet, amit a most megszerzett frekvenciacsomag alapozhat meg. Komolyan gondolja a mobilpiaci szereplést a Digi Távközlési és Szolgáltató Kft, derül ki a cég ma kiadott, meglehetősen szűkszavú közleményéből. A romániai magyar vállalkozó, Teszári Zoltán többségi tulajdonában lévő RCS&RDS leánycége volt az egyik nyertese a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság héten lezárult frekvenciapályázatának, melyen a cég egy 1800 MHz-es duplex blokk húsz évre szóló használati jogát nyerte el....

Részletek

Megkezdték a szélessávú frekvenciahasználati pályázat elbírálásának tartalmi szakaszát

„A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala (a továbbiakban: Kiíró) által a Szélessávú szolgáltatásokhoz kapcsolódó frekvenciahasználati jogosultságok tárgyában 2014. május 22-én kiírt pályázati eljárásban megtörtént a jelentkezések alaki érvényességének vizsgálata. A Kiíró a frekvenciahasználati jogosultság megszerzését szolgáló árverés és pályázat szabályairól szóló 4/2011. (X. 6.) NMHH rendelet 12. § (2)-(4) bekezdései alapján az alakilag érvényes jelentkezést benyújtó jelentkezőket nyilvántartásba veszi és a nyilvántartásba vett résztvevők listáját a honlapján közzéteszi. A nyilvántartásban szereplő adatok közül a résztvevők neve, valamint az azonosításukra szolgáló adatok...

Részletek

Itthon is jöhet a gigabites otthoni Internet

„Jelentősen felgyorsíthatja otthoni internetelőfizetéseinek átviteli sebességét a DIGI Magyarország. A cég az országban először kínálhat olyan vezetékesinternet-csomagokat, melyekkel ideális esetben akár 1 Gbps letöltési sávszélességet is el lehet érni. A jelenleg elérhető leggyorsabb internetcsomagokhoz képest is legalább háromszor, négyszer gyorsabb otthoni internet-előfizetések bevezetésére készül a DIGI Magyarország. A szolgáltató több, egymással egybecsengő, de nem hivatalos forrás szerint rövidesen olyan vezetékes internetkapcsolatot fog kínálni ügyfeleinek, mellyel akár másodpercenként 1 gigabites letöltési sávszélesség is elérhető lesz. Ahhoz azonban, hogy ilyen elképesztő sávszélességet lehessen internetezni,...

Részletek