Találat: digitális adóbevallások

Már elérhető az idei e-szja rendszer a NAV oldalán

„Elindult az idei e-szja rendszer, már minden aktuális bevallási információ fenn van a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján. Az adóhatóság szerdai közleménye szerint január 8-tól elérhető a 19SZJA személyijövedelemadó-bevallás nyomtatvány és a kitöltéséhez szükséges felület. Azok, akik maguk készítenék el a bevallásukat, már használhatják a webes kitöltő programot is, ami a legegyszerűbben a NAV eSZJA oldaláról érhető el. Az elkészített bevallásokat elektronikusan be lehet küldeni. A NAV-felület akkor is alkalmas a bevallás elkészítésére, ha valaki nem az ügyfélkapun nyújtja be a...

Részletek

A cégek adminisztrációs terheinek csökkentését tervezi a PM

„A vállalkozások versenyképességének növelése érdekében a kormány az adóadminisztrációs terhek csökkentését tervezi - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára Budapesten pénteken. Az államtitkár az első Adótanácskozás előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, ahhoz hasonló könnyítést kívánnak életbe léptetni a cégek számára, mint amit a magánszemélyek tapasztalhattak, amikor 5 millió adóbevallás elkészítését átvállalta az adóhatóság. Egy közepes magyar vállalat évente 277 órát fordít az adminisztrációs kötelezettségek ellátására - jegyezte meg a Világbank felmérésére hivatkozva. Szerinte ez az idő jelentősen lerövidíthető lenne. A...

Részletek

Első alkalommal rendez széles körű konzultációt a Pénzügyminisztérium, tovább csökkentenék az adóbürokráciát

„Az elfogadott jogszabályokkal kapcsolatos gyakorlati tapasztalatok és a digitális kihívásokra adandó válaszok mellett az adóadminisztráció csökkentésének lehetőségei­ről egyeztet pénteken a Pénzügyminisztérium a szakma legfontosabb képviselőivel. Pénteken első alkalommal rendezi meg a Pénzügyminisztérium az Adótanácskozást, amelyen a minisztérium szakemberei és az adószakma képviselői vitathatják meg az idén már hatályba lépett, illetve jövőre hatályba lépő, már ismert jogszabályokat, például az adózás rendjét meghatározó törvényeket vagy a jövedékiadó-törvény szabályait. Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adópolitikáért felelős államtitkára a Világgazdaságnak elmondta: a tanácskozás remek lehetőséget teremt arra,...

Részletek

2021-re a felére csökken az adóadminisztráció, néhány éven belül – elsőként – teljesen papírmentes hivatallá válik a NAV

„A vállalkozók versenyképességének növelésében jelentős szerepet játszhat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal - jelentette ki Varga Mihály a NAV vezetői értekezleten, amelyen bemutatta Sors Lászlót, az adóhivatal új vezetőjét. A pénzügyminiszter leszögezte, a NAV amellett, hogy 2021-re papírmentes hivatallá válik, a hozzá beérkező adatok felhasználásával a vállalkozásoknak a lehető legtöbb bevallását kiajánlja, ezzel felére csökken az adóadminisztráció. A jövő adóhivatala egyre több szolgáltatást nyújt majd – jelentette ki a tárcavezető. A NAV tavaly óta mentesíti a magánszemélyeket az szja-bevallás kitöltésének kötelezettsége alól....

Részletek

Szinte mindenben duplázott az e-szja

„Szinte mindenben duplázott az e-szja, a tavalyi duplájára, majd 1,5 millióra nőtt az szja-bevallásukat interneten beküldők száma, kétszer annyian, több mint 800 ezren fogadták el a bevallási tervezetet módosítás nélkül, miközben az e-szja felületet az idén 3,3 milliószor keresték fel, ami ugyancsak duplája a tavalyinak - tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t pénteken. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) saját fejlesztésű e-szja felülete a látogatottsági adatok alapján a bevallási időszak egyik legnépszerűbb hazai honlapja lehet. Az adatok duplázása igazolja, hogy egyre elterjedtebbek a...

Részletek

A megújult NAV szolgáltatásait érdemes kihasználni

„Számos új szolgáltatást nyújt ügyfeleinek az adóhivatal 2016-tól. A mellett, hogy ezek a könnyítések több mint ötmillió magánszemélyt, illetve mintegy egymillió vállalkozást segítenek az adóügyeik intézésében, a szolgáltatások nemzetközi szinten is példaértékűek, átvételük lehetőségét több uniós tagállam adóhivatala jelenleg is vizsgálja - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t. 2016. január 1-jétől megváltozott az ügyfelekhez való hozzáállás a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV), Tállai András szerint a hivatal szolgáltatóként segíti az adózókat abban, hogy az előírásoknak megfelelően és...

Részletek

Már több mint 220 ezren nézték meg a bevallási tervezetüket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) saját fejlesztésű e-szja rendszerében

„A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) saját fejlesztésű e-szja rendszerében hétfő óta - péntek reggelig - már több mint 220 ezren nézték meg a bevallási tervezetüket - nyilatkozta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára vasárnap az MTI-nek. Hozzátette: a péntek reggeli adatok szerint több mint 83 ezren már el is küldték a bevallásukat. A küldők több mint 58 százaléka, mintegy 70 ezren módosítás nélkül fogadták el az adóhivatal által összeállított tervezetet. A bürokráciacsökkentés mérföldköve az, hogy a...

Részletek

Adófórum összefogással az adózás új rendjéről

„Teltház előtt tartott közös tájékoztatást a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, a VOSZ Budapesti és Pest megyei Regionális Szervezete, valamint a NAV az adóeljárás és az egyes adótörvények 2018. évi változásairól. A Krisztina körúti székházba szervezett fórumon egyéni konzultációra is lehetősége nyílt a vállalkozóknak. „Egy-egy adófizetési határnapon gyakran emlegetik a vállalkozók a régi mondást: „Adjuk meg a királynak, ami a királyé”. De nem mindegy, mennyit és hogyan” – kezdte bevezetőjében Marjay Gyula, a VOSZ BPMRSZ elnöke, aki egyben a rendezvény szakmai moderátora is...

Részletek

Eddig csaknem kétszer annyian kérték sms-ben adóbevallásukat a NAV-tól, mint tavaly ilyenkor

„Péntekig mintegy 350 ezren kérték papíralapú szja-bevallási tervezetük postázását a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), idén is az sms a legnépszerűbb, a kérelmezők 70 százaléka így fordult az adóhatósághoz - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek. Tállai András felidézte, az e-szja projektje 2018-ban tovább bővült, idén egymillióval több, mintegy 5 millió bevallási tervezetet készít a hivatal. Ezek elektronikusan elérhetők lesznek március 15-e után az ügyfélkapun keresztül. Akinek nincs ügyfélkapuja, március 19-ig kérheti a papíralapú bevallási tervezetének...

Részletek

Az elektronikus adóügyintézés fejlesztése és gyakorlata

„ A magyar adórendszer átalakítására vonatkozó javaslatok között hosszú évek óta szerepel az egyszerűsítés, ezen belül is - egyik legfontosabb igényként - az adóadminisztrációs terhek csökkentése. A felgyorsult világban az ügyintézésre fordított idő mindenkinek drága. Az adóalanyok egy része szándéka ellenére sem képes egyedül eligazodni a paragrafusok sűrűjében, így segítségre szorul. Optimális esetben kérdéseire a választ az adóhatóság által biztosított különböző csatornákon gyorsan megkapja. A tanulmány célja, hogy feltérképezze az adóalanyok adózással kapcsolatos tájékozódási szokásait, az elektronikus ügyintézés lehetőségének ismertségét és gyakorlati...

Részletek
Page 1 of 3 1 2 3