Skip to main content

Találat: digitális gazdaság

Tömegközlekedésben is tesztelik a MobilTárcát

„Tömegközlekedési jegyek és bérletek mobiltelefonos vásárlását is tesztelik a MobilTárca alkalmazás közel egy éve indult tesztidőszakában. Szolnokon a Jászkun Volán helyi járataira válthatnak jegyet, illetve bérletet érintésmentes kommunikációra (NFC) képes okostelefonjuk segítségével a MobilTárca szolgáltatás tesztelésében résztvevő Telekom- és Telenor-ügyfelek - közölte a Magyar Telekom . Az alföldi városban a T-City Városkártya projekt keretében a NetLock Kft. segítségével fejlesztették ki az ehhez szükséges elektronikus jegy- és bérletkibocsátó rendszert, valamint a Jászkun Volán járataira felszerelt kártyaolvasó eszközöket és az ellenőri rendszert. A MobilTárca...

Read more

Nagy Webáruház Felmérés 2014

„Idén is folytattuk 2008-ban indított hagyományunkat, és megrendeztük a Nagy Webáruház Felmérést, melynek keretében a hazai webáruházak tulajdonosait kérdeztük meg többek között arról, hogy hogyan alakult a forgalmuk az előző évhez képest, illetve milyen változásokat tapasztaltak 2013-ban. Az idei felmérésünk rekord nagyságú részvételt eredményezett. A következtetéseket 586 hazai webáruház válasza alapján vontuk le. A kapott válaszoknak köszönhetően reális képet kaphatunk arról, hogy merre is tart 2014-ben a hazai e-kereskedelem. Hogyan alakulnak a hazai trendek? Mennyire éri meg fejleszteni egy webáruházat? A webáruház-tulajdonosok...

Read more

Átlagosan 7800 forintot költöttünk el online tavaly

„Várakozáson felül teljesített a magyarországi online kiskereskedelmi forgalom tavaly és elérte a 217 milliárd forintos összforgalmat a tavalyelőtti 177 milliárd után. Ezzel a teljes hazai kiskereskedelem 3,1 százalékát teszi ki - derül ki az eNET kiskereskedelmi kutatásából. A webáruházak legnagyobb volumenben számítástechnikai és szórakoztató elektronikai eszközöket, lakásfelszerelési termékeket, játékokat és ajándékokat, valamint ruházati termékeket értékesítettek tavaly. Az utánvétes fizetés aránya kissé csökkent ugyan, de 2013-ban is megőrizte vezető szerepét. A korábbi évekhez képest azonban többen választották személyes átvétel esetén a bankkártyás fizetést....

Read more

Megvan a H2020 program első nyertes magyarországi pályázata!

„Magyarországon elsőként a Bay Zoltán Kft. hívhat le közvetlen brüsszeli forrásokat az Európai Unió 2014-ben elindított kutatásfejlesztési keretprogramjából, a H2020-ból. Szakértők szerint is nehéz meghatározni, hogy az „első fecskét” az időszak végére mekkora volumenű uniós források követik, de az biztosan elmondható, hogy a sikeres pályázat minden, a K+F területén érdekelt vállalat és intézmény számára létkérdés. 2014-ben indult el az Európai Unió K+F keretprogramja, a Horizont 2020, amely a tagországok között összefog minden kutatás-fejlesztésre szánt támogatást. A következő 6 évben ez a keretprogram...

Read more

Megnyitni a piacot: uniós versenyjogi vizsgálat Hollandiában

„Az egyik legnagyobb holland kábelcég Liberty általi felvásárlásának mélységi vizsgálatát rendelte el az Európai Bizottság a napokban. A testületnek 90 napja van a végső döntés meghozatalára; ezzel a határnap szeptember 18. A bizottság korábban hangoztatott aggálya szerint tompítja a piaci versenyt, ha a Liberty Global a helyi UPC-leányon keresztül megszerzi a Ziggo-t, mivel mindkét társaság országos hálózattal kínál televíziós és más távközlési szolgáltatásokat, de saját prémium csatornáik is vannak. Ezért a testület előzetes álláspontja szerint az ügylet megzavarhatja a holland nyelvű tartalmak,...

Read more

Változhat a Google keresőmotorja az EU-ban

„Az európai napilap és médiakiadók szövetsége (European Newspaper Publishers’ Association, ENPA) szerdai római közgyűlésén elfogadott határozatában arra sürgeti az Európai Bizottságot és az uniós tagállamok kormányait, hogy a jól működő médiapiac alapvető feltételeként ismerjék el a szabadpiaci esélyegyenlőséget és az internetes keresések mindenki számára egyenlő megjelenítési kritériumait - írja az ENPA közleménye. Az európai kiadók Rómában tanácskozó képviselői aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy az Európai Bizottság a jelek szerint kész megállapodással lezárni a Google ellen indított uniós versenyjogi eljárást, holott szerintük a...

Read more

Hazai e-kereskedők vitáznak a Google-lal

„Európa-szerte egyre több e-kereskedelmi szereplő nyilvánít véleményt a Google üzletpolitikájáról, melyhez a vertikális keresőszolgáltatók mellett már a webshopok, a médiavállalatok és a szakmai szervezetek is csatlakoztak. Az Európai Bizottság három éve tartó vizsgálatára a népszerű internetes keresőmotort működtető tengerentúli vállalattal szemben a nyár folyamán, legkésőbb szeptemberben pont kerülhet. Piaci vélekedések szerint azonban a Google legutóbbi kötelezettségvállalásának elfogadása kedvezőtlenebb lenne, mint ha semmi sem történt volna, ezért az Allegro-csoport arra biztatja a legfontosabb hazai e-kereskedelmi szereplőket, hogy mielőbb foglaljanak állást a témában. „A...

Read more

Elindult az IBM Cloud Marketplace

„Újabb lépés a szoftverek és szolgáltatások irányába. Az online áruházban nem csak a vállalat saját portfóliójában, hanem külsős fejlesztők termékei között is lehet válogatni. A Las Vegas-i Impact konferencián jelentette be az IBM, hogy megnyitotta az egyszerűen csak Cloud Marketplace névre keresztelt online üzletét, melyen keresztül szoftvereket és szolgáltatásokat lehet venni a vállalattól, és nem csak saját kínálatából. A boltot egyelőre még csak korlátozott partneri és vásárlói kör veheti igénybe, a résztvevőket az IBM választja ki. Az IBM platformszolgáltatások vezetője, Steve Robinson...

Read more

A Microsoft felhőalapú szolgáltatásai megkapták a legmagasabb szintű uniós tanúsítványt

„A Microsoft – a nagy IT-cégek közül elsőként – megkapta azt az uniós tanúsítványt, amely alapján felhőalapú szolgáltatásai megfelelnek az EU legmagasabb szintű elvárásainak. A vállalat szerint ez hozzájárulhat ahhoz, hogy a felhasználók körében növekedjen a bizalom az egyébként számos nyilvánvaló előnnyel járó felhő megoldások iránt. A Microsoft az első szolgáltató, amelynek nagyvállalati felhő szolgáltatásaival kapcsolatos szerződéseiről az EU adatvédelemmel foglalkozó hatóságai egyöntetűen kijelentették, hogy megfelelnek az unió legmagasabb szintű adatvédelmi elvárásainak – jelentette be a napokban a vállalat. Az összes uniós...

Read more

Megújíthatják a vállalkozásokat az infokommunikációs eszközök

„A kormány aktív eszközökkel kívánja segíteni a kis- és középvállalkozókat, hogy fokozzák digitális kompetenciájukat – jelentette ki Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős helyettes államtitkár egy, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett budapesti konferencián, 2014. április 22-én. Az „Infokommunikáció a kisvállalkozások versenyképességéért” című tanácskozáson az e-gazdaság bővítésének lehetőségeiről beszéltek az előadók, akik azt is bemutatták, hogyan növelhetik versenyképességüket a kis- és mikrovállalkozások az infokommunikációs technológiák (IKT) segítségével. A magyar KKV vezetők, döntéshozók és tulajdonosok jellemzően hiányos információkkal rendelkeznek az IKT vállalati felhasználási...

Read more
Page 74 of 83 1 73 74 75 83