Skip to main content

Találat: digitális kormányzati szolgáltatások

Az Állami Számvevőszék az elektronikus közbeszerzésről, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság 2012-2015 közötti tevékenységéről

„...A tagországok jogszabályi környezetének és technológiai feltételeinek eltérései miatt uniós irányelv 2014-ig nem tette kötelezővé az elektronikus közbeszerzési rendszerek bevezetését, azonban az Európai Bizottság támogatta minél szélesebb körű elterjedését az e-közbeszerzéstől elvárt előnyök - mint a jobb átláthatóság, költséghatékonyság, gyorsaság, és a közbeszerzési piacok integrációja - miatt. Az elektronikus közbeszerzések feltételrendszerének kialakítását az Állami Számvevőszék is már 2008 óta szorgalmazta, a közbeszerzési rendszer működésének ellenőrzéséről szóló 2008-as jelentésében több javaslatot fogalmazott meg az elektronikus közbeszerzések feltételrendszerének kialakítására. Az ÁSZ 2014 áprilisában értékelte...

Read more

Elsőként indított elektronikus közbeszerzési rendszert a KEF

„Magyarországon elsőként indított elektronikus közbeszerzési eljárási rendszert a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF). Az új típusú közbeszerzés során az ajánlatkérő és az ajánlattevők közötti írásbeli kommunikáció teljes egészében elektronikusan történik, jelentősen csökkentve ezzel az eljárás idejét és költségeit. A rendszer működését támogató közbeszerzési portál (www.kozbeszerzes.gov.hu) felületén kialakított szolgáltatások használatával lehetőség nyílik egyebek mellett a közbeszerzési dokumentációk fel- és letöltésére, az ajánlattevői kérdések és válaszok kezelésére, az ajánlatok elektronikus beadására, illetve hiánypótlások, felvilágosítások, indoklások, számítási hibák és egyéb kérések kezelésére is. A környezetkímélő,...

Read more

Túlzottan függ a Microsofttól az európai közigazgatás

„Az amerikai konszern rendkívül kedvező helyzetben van az Európai Unióban, szoftverei gyakorlatilag verseny nélkül nyerik meg a közbeszerzéseket. Az Investigate Europe nevű hálózat elkészítette a jelentését, amelyben azt vizsgálta, hogy mennyire függnek az európai állami hivatalok a Microsofttól. Az eredmény lesújtó: az Európai Bizottság "gyakorlatilag a Microsoft foglyának számít". Mindez növekvő IT-kiadásokat és egyúttal kevésbé hatékony technikai fejlődést jelent. Az anyag elkészítésében gazdasági és IT-szakemberek, biztonsági szakértők és politikusok vettek részt 12 európai országból, továbbá az Európai Bizottság és az Európai Parlament...

Read more

Megújul az ÉTDR ügyféloldali felülete, könnyebbé válik az építéshatósági ügyintézés

„Megújul az ÉTDR ügyféloldali felülete, könnyebbé válik az építéshatósági ügyintézés – jelentette be Füleky Zsolt építészeti és építésügyi helyettes államtitkár a Construma építőipari kiállításon, 2017. április 6-án. Az építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokat támogató elektronikus dokumentációs rendszer tesztverziója a bejelentéssel egy időben indult el. Elindult az építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokat támogató elektronikus dokumentációs rendszer, ismertebb nevén az ÉTDR új felületének tesztverziója. A portál 2017. április 6-án 10:00-kor jelentkezett a mai elvárásoknak megfelelő új és könnyen kezelhető felülettel – jelentette be Füleky Zsolt a...

Read more

Miskolc polgármestere a 21. századi városfejlesztésről

„„Légy innovatív! Élj a lehetőségekkel!” – ezzel a címmel rendezett konferenciát a Világgazdaság című napilap csütörtökön Budapesten. Az eseményen a 21. századi városfejlesztésről tartott előadást Miskolc polgármestere. Kriza Ákos egyebek mellett elmondta, a miskolci városfejlesztési modellben az ipari parkok fejlesztése, a cégek támogatása egyaránt fontos szerepet tölt be, csakúgy, mint a szakképzés fejlesztése. Miskolc polgármestere elmondása szerint örömmel tett eleget a gazdasági napilap felkérésének, és a konferencián büszkén számolhat be a főváros és az ország közvéleménye előtt a város innováció és az...

Read more

Kiadvány jelent meg a területrendezési tervek 2017-es megújításáról

„Az általános és kiegyenlített társadalmi jólét, valamint Magyarország gazdasági gyarapodásának és térségei harmonikus fejlesztésének céljából a területrendezés kulcsfontosságú szerepet tölt be – az ország régióinak és településeinek kulturális életétől a gazdasági működéséig – számos területen. Ennek érdekében történik meg 2017 folyamán a területrendezési tervek megújítása, melyről az ezen az oldalon elérhető kiadvány ad tájékoztatást. A területrendezés által befogadott és integrált széles szakmai elképzelések köre kiterjed a területfejlesztésre, az ágazati elképzelésekre, a településfejlesztésre és -rendezésre, ezáltal koordinálja az ország és térségei optimális területfelhasználásának...

Read more

Áttekinthetővé váló közművezetékek

„A hozzáférhető térképek segíthetnek a tervezésnél Az építkezéseket és a széles sávú internethálózatok kiépítését is felgyorsíthatja az elektronikus közműnyilvántartás kötelezővé tétele. A Magyar Idők információi szerint a közművezetékek üzemeltetőinek június 1-jéig két hónapjuk van a regisztrációra, máskülönben pénzbüntetéssel sújthatják őket. A rendszerben többek között a hálózatok pontos elhelyezkedését feltüntető adatok és térképek válnak hozzáférhetővé, amelynek nyomán számos jogvita lesz megelőzhető. Új szintre lép az elektronikus közműnyilvántartási (e-közmű) rendszer: a közművezetékek üzemeltetőinek a mai naptól két hónapjuk van arra, hogy az E-építés.hu oldalon...

Read more

Javulhat az ellátás az e-egészségügyi szolgáltatási rendszerrel

„A betegeknek könnyebbséget, nagyobb biztonságot és a gyorsabb felgyógyulás lehetőségét kínálja a novembertől bevezetendő elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér - mondta az Emmi parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón. Rétvári Bence közölte: éves szinten a rendszer működtetésére 1,2 milliárd forint áll rendelkezésre a költségvetésben. Emlékeztetett arra, hogy az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) irányításával kifejlesztett, felhőalapú elektronikus rendszerben az egészségügyi intézmények, az orvosok, a gyógyszerészek számítógépen keresztül megismerhetik a betegek korábbi adatait, vizsgálatait, leleteit, dokumentumait. Az elektronikus rendszernek köszönhetően a beteggel kapcsolatos minden fontos információ azonnal...

Read more

Konferencia a digitálisan létrejött dokumentumokról

„Olyan szemléletre van szükség a hazai digitális iratkezelésben, amely a közös örökség megőrzése iránti felelősségben, világos szereposztással tudja az intézményeket elhelyezni. Erről Prőhle Gergely beszélt szerdán a digitálisan létrejött kéziratok kezeléséről szóló konferencián. Közös álláspont A digitális dokumentumok használatával kapcsolatban az intézményeknek közös álláspontra kell jutniuk, egyértelműbb pozíciót megfogalmazniuk azok felé, akik a forrást biztosítják - hangsúlyozta a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója az intézményben szervezett kétnapos rendezvényen mondott köszöntőjében. Prőhle Gergely felvetette annak kérdését, hogyan lehet a napjainkban keletkező elektronikus dokumentumokat filozófiatörténeti...

Read more

Új interoperabilitási keretrendszere van az Európai Uniónak

Új cselekvési tervet fogadtak el 2017. március 23-án. Forrás: Európai interoperabilitási keret – Végrehajtási stratégia. A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának; Európai Bizottság; {SWD(2017) 112 final}, {SWD(2017) 113 final}; 2017. március 23. New European Interoperability Framework; ISA2, Európai Bizottság; 2017. március 27.

Read more
Page 246 of 352 1 245 246 247 352