Skip to main content

Találat: digitális kormányzati szolgáltatások

Ráfizetnek a kórházak, ha ellátják a betegeket

„Tárgyalásokat kezdeményeznek az egészségügyi szervezetek a MÁK-kal a bérszámfejtéssel kapcsolatban, a Közbeszerzési Döntőbizottságnak pedig azt magyaráznák el, hogy az egészségügy speciális ágazat – derült ki többek közözött a Magyar Kórházszövetség XXVIII. Kongresszusának csütörtöki rendezvényein. Száztizenhat bekezdésben sorolta az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete (EGVE), hogy mi a probléma a Központosított Illetményszámfejtési Rendszerrel (KIRA), a levelet január közepén küldték el a Magyar Államkincstárnak (MÁK), azonban az állami hivatal főosztályvezetője, Lengyel Ferencné azt mondta, csak múlt héten találkoztak azzal. A másfél milliárd forintos, uniós támogatással...

Read more

Zöld lámpát kapott az egészségügy átalakítása

„Ne keressenek hátsó szándékot, mert nincs – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár, aki felszabadultnak tűnt a miniszterelnökkel folytatott tegnapi megbeszélését követően a Magyar Kórházszövetség XXVIII. Kongresszusának záró fórumán, Siófokon. Zöld lámpát kapott az öt pont, az átalakítást célzó lépések központjában a betegbiztonság áll – jelentette be Ónodi, aki azt is hozzátette: a kellemetlen kérdések elől sem szaladnak el. Ennek jegyében – ha óvatosan is – igyekezett választ adni arra a kérdésre is, hogy mi lesz az egészségügyi háttérintézmények sorsa. Mint fogalmazott,...

Read more

Deutsch Tamás: A visegrádi országok az Európai Unióhoz fordulhatnak az olcsóbb Internetért

„Az európai digitális felzárkózás felgyorsítása érdekében a kormány a visegrádi országokkal közösen kezdeményezheti az általános forgalmi adózásra vonatkozó uniós irányelv módosítását – mondta lapunknak Deutsch Tamás. A miniszterelnöki biztos kiemelte: a Digitális jólét program részeként a kabinet legkésőbb 2018-tól bevezet egy internet-alapcsomagot, aminek célja, hogy azok is igénybe vegyék az internetszolgáltatást, akik eddig nem tudták megfizetni azt. Tájékoztatása szerint módosulhat a büntető törvénykönyv annak érdekében, hogy önálló tényállásként jelenjen meg az internetes zaklatás. A kormány az Európai Unióhoz fordul az internetszolgáltatás áfájának...

Read more

A Nemzeti Kibervédelmi Intézet 2015-ös éve

„Harmadával több támadás érte a kormányzati honlapokat, de országosan is több incidens történt, ezres nagyságrendről számolt be az igazgató. Nagyjából harmadával több kormányzati honlapot törtek fel 2015-ben mint egy évvel korábban a Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI) adatai alapján – derült ki a szervezet évértékelőjén, ahol Dr. Bencsik Balázs, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetének igazgatója számolt be az elmúlt időszak tapasztalatairól és eredményeiről. A kormányzati incidensek közel negyedét (24 százalékát) „honlapmegrongálás”, azaz valamilyen ismert sérülékenység kihasználása révén kártevők bejuttatása, vagy a weboldalak...

Read more

Rendet vágnának a házszámdzsungelben

„A 11-es számú ház után az 1-es szám következik, ráadásul két háznak is ugyanaz a címe. Székesfehérváron több utcában is kaotikus a házszámozás, más cím szerepel ugyanis a lakcím kártyán és más az ingatlan-nyilvántartásban. Milyen problémákat vethet fel, ha rossz a címzés? Hogyan lehet az áldatlan állapotot megoldani? Milyen utánajárást és milyen terheket jelent a lakóknak, ha rossz a cím? Egyáltalán miért fontos, hogy valaki ott legyen bejelentve, ahol ténylegesen is lakik? – a többi közt ezekre a kérdésekre keresték a választ...

Read more

Nagyszabású digitális fejlesztéseket tervez a kormány a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV)

„Újabb nagyszabású elektronikai fejlesztéseket tervez a kormány a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV), a lépésekkel a gazdaság több területéről is kiszorítanák az illegális szereplőket. A szaktárca államtitkára, az adóhatóság vezetője egy tegnapi konferencián a részletekről is említést tett. Tállai András közölte: hamarosan kibővítik azoknak a vállalkozásoknak a körét, amelyeknek online pénztárgépet kell használniuk, s az idén kiderülhet, miként kötik be a NAV-hoz az étel- és italautomatákat. Ezek mellett módosulhat a közúti áruszállítást ellenőrző adóhatósági rendszer is. A feketegazdaság elleni küzdelem jegyé­ben új,...

Read more

VII. Önkormányzati Vagyongazdálkodási Konferencia

„...A helyi önkormányzatok gazdálkodási tevékenységében egyre jelentősebb a vagyongazdálkodási tevékenység. Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás eredményessége jelentős mértékben függ az önkormányzatok gazdálkodással kapcsolatos döntéseitől. Az önkormányzatok által létrehozott vagyonkezelő szervezetek sokfélék mind szervezeti formájukat, mind működésüket tekintve. Egymás tevékenységét csak részben ismerve tevékenykednek, így megállapítható, hogy vannak olyan technikák az önkormányzati vagyongazdálkodás területén, amelyeket érdemes összegyűjteni, rendszerezni, szintetizálni és mint szakmai javaslatot a jogszabályalkotók, a jogalkalmazók figyelmébe ajánlani. FŐVÉDNÖKÖK: Prof. Dr. Kiss György dékán (Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar) Tarlós István főpolgármester...

Read more

„Az állam megoldás kell legyen a problémákra, és nem azok okozója”

„Minél alacsonyabb szinten dolgozik valaki, annál nagyobb mértékű béremelésre számíthat hamarosan. Interjú Rácz Róbert Hajdú-Bihar megyei kormánymegbízottal. Aki követte valamelyest a közigazgatási rendszer átalakítását, valószínűleg egyetért a kormánymegbízottal abban, hogy a négy éve elkezdett reform sokkal nagyobb léptékű, mint amit például a rendszerváltozáskor megéltünk. A lényegét úgy foglalta össze, hogy a korábban nem létező kormányablakokkal közelebb kerültek az állampolgárokhoz, a rendszer olcsóbb, az ügyintézés gyorsabb lett, a színvonala pedig akár meg is haladja az egyes nyugati országokban tapasztalhatót. "Úgy vélem, hogy a...

Read more

19. Projektmenedzsment Fórum

„Az ügyfelek/felhasználók jobb termékeket/szolgáltatásokat, a munkatársak magasabb jövedelmet, a vezetők cégük növekedését kívánják. Egyre több menedzser és szakember számára válik nyilvánvalóvá, hogy mindezek hatékonyan csak a projektmenedzsment segítségével valósulhatnak meg. A PMI kutatásai eredményei (PMI`s Pulse of the Profession2016 – „The High Cost of Low Performance") azt mutatják, hogy a sikeres vállalatoknál/intézményeknél felismerték a projektmenedzsment stratégiai jelentőségét. A projektek sikeréhez a projektmenedzsment eszközök, módszerek ismerete mellett vezetési- és üzleti képességek, tapasztalatok szükségesek. Az érett projektmenedzsment gyakorlat ösztönzi az innovációt, növeli a projekt...

Read more

Európai beruházási terv: új iránymutatások az európai strukturális és beruházási alapok és az Európai Stratégiai Beruházási Alap együttes igénybevételére vonatkozóan

„A Bizottság az Európai Beruházási Bankkal (EBB) együttműködésben kifejti, miként kombinálhatók a leghatékonyabban az alapok. A Juncker-Bizottság kiemelt prioritásnak tekinti, hogy Európa gazdasága ismét növekedési pályára álljon, és hogy az adósságállomány növekedése nélkül új munkahelyek jöjjenek létre. Az Európai Stratégiai Beruházási Alap (ESBA) – az európai beruházási terv központi eleme – és az európai strukturális és beruházási alapok (esb-alapok) döntő szerepet játszanak a munkahelyteremtés és a növekedés szempontjából. Egy ma megjelent kiadvány a helyi önkormányzatoknak és a projektgazdáknak hivatott segíteni abban, hogy...

Read more
Page 276 of 349 1 275 276 277 349