Skip to main content

Találat: digitális kormányzati szolgáltatások

Ne is álmodjunk okos városokról, amíg háromszor aszfaltoznak le egy utat?

„A klímaváltozás nyomán 200 és 1 milliárd fő közötti népesség indulhat el – mondta Lados Mihály, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont osztályvezetője a Világgazdaság Okos városok, okos önkormányzatok című konferenciáján. A szakértők szerint ezért is fontos, hogy okos városokat építsünk fel. „A mostani klímacsúcson tudnak olyan megállapodást kötni, amely megállítja a 2 Celsius foknál nagyobb emelkedést” - vélekedett Lados Mihály. Kiemelte, hogy Magyarországon van olyan város, amely rendelkezik okos város stratégiával, ilyen például Veszprém. Győrben pedig minden fejlesztésnél megnézik, hogy...

Read more

Döntött a Fővárosi Közgyűlés: központi közbeszerző szervezet, klímavédelem, ügyfélcentrumok, Pest megye különválása

„Központi közbeszerző szervezet megalapításáról döntött a Fővárosi Közgyűlés. A Tarlós István főpolgármester, Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes és Kocsis Máté önkormányzati és rendészeti tanácsnok által jegyzett előterjesztés elfogadásával a testület január elsejével alapítja meg - a fővárosi közbeszerzések koordinációja, egységes lebonyolítása és minőségbiztosítása elősegítése érdekében - az új egyszemélyes gazdasági társaságot Fővárosi Közbeszerzési Lebonyolító és Minőségbiztosító Kft. néven. A társaság törzstőkéjét hárommillió forintban határozták meg. A cég ügyvezetőjének Kádár Attila lett, a társaság az ügyvezetővel együtt 23 dolgozóval - átmenetileg a Főpolgármesteri Hivatal épületében...

Read more

Pontosabb információkat adhat az egészségügyi állapotokról az új Pulzus adattár

„A korábbi, inkább intuitív döntéshozatal bizonyíték alapúvá való átalakítását teszi lehetővé a hamarosan elérhető Pulzus egészségügyi adattár. Az új egészségügyi adatbázis a különböző intézmények által vezetett adatokat egységes rendszerbe szervezi, így a rendelkezésre álló információk a kapacitások jobb kihasználását, hosszú távon pedig az egészségügyi rendszer javulását eredményezhetik. A részletekről Magyar Gábort és Surján Györgyöt, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ munkatársait kérdeztük a Rádió Orienten. Elkészült és várhatóan a jövő év első negyedévében áll majd rendelkezésre az adattár. Mint azt Magyar Gábor szakmai...

Read more

Elektronikus eljárás keretében hatékonyabban ellenőrizhetik jövőre az őstermelőket

„A kormányoldalon megjelent rendelettervezet célja az egyszerűsített adminisztráció mellett a gazdaság fehérítése. A hatóságok ellenőrzési jogkörének bővítésével eredményesebben fel lehet lépni az álőstermelőkkel szemben, a visszaélések csökkentése pedig a tisztességes gazdálkodók piaci lehetőségeit is javíthatják. Kártyaalapú, elektronikus eljárás keretében igényelhető őstermelői igazolvány bevezetését tervezi a szaktárca. Az új eljárásrend feltételeit megteremtő jogszabálytervezetet már elkészítette a Földművelésügyi Minisztérium. Az elektronikus rendszer és a kártyaalapú őstermelői igazolvány gondolata ugyanakkor nem ma született meg. A mezőgazdasági őstermelői igazolványról szóló kormányrendelet 2012-es felülvizsgálatakor már megfogalmazta a...

Read more

Minden, amit az e-személyiről tudni kell

„Egy hónap múlva már kiválhatjuk az új elektronikus személyi igazolványt. Utánajártunk annak, mi a teendő az új kártyával, ha adataink megváltoznak. Jövő januártól már lehet igényelni az új elektronikus személyi igazolványt. Az e-kártya a személyi igazolványt, a lakcímkártyát, az adókártyát, a társadalombiztosítási kártyát és például a schengeni övezeten belüli utazásnál az útlevelet egy okmányba fogja össze, és később kibővíthető közlekedési kedvezmények igénybe vételére, vagy akár diákigazolványként is használható lesz. Az okmány tartalmazza a tulajdonos nevét, születési helyét és idejét, állampolgárságát, nemét, anyja...

Read more

A bíróságok felkészültek az elektronikus kapcsolattartás 2016. január 1-jei kiterjesztésére

„Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) „Az Ügyfélkapcsolatok elektronizálása egyes bírósági eljárásokban” megnevezésű projekt (ÜKE projekt) keretében kialakította az informatikai feltételeket a Polgári perrendtartás elektronikus kommunikációjára vonatkozó szabályok gyakorlati alkalmazásához. 2013. január 1. napjától kezdődően a törvényszéki elsőfokon újonnan induló polgári perekben az ügyfelek számára – függetlenül attól, hogy képviselővel vagy képviselő nélkül járnak el - választható az elektronikus kommunikáció lehetősége. Az ÜKE projekt keretében 2015. július 1. napjától valamennyi bírósági szinten és ügyszakban bevezetésre került az elektronikus kapcsolattartási rendszer használata. Az Országgyűlés...

Read more

Digitális kormányzat: együttműködési megállapodást kötött az OBH a Belügyminisztériummal

„ „Távmeghallgatás, valamint tárgyalótermi kép- és hangrögzítés a bíróságokon” címmel rendezett nemzetközi konferencia keretében Handó Tünde OBH elnök és Pintér Sándor belügyminiszter írta alá azt az együttműködési megállapodást, ami a polgári perrendtartás során irányadó elektronikus kapcsolattartás ügyviteli és technológiai kérdéseit rendezi. Az erről rendelkező törvény alapján 2016. január 1-jétől a gazdálkodó szervezetek és a jogi képviselővel eljáró felek, valamint a közigazgatási szervek és egyéb hatóságok a bírósággal – törvényben meghatározott kivételektől eltekintve – kizárólag elektronikus úton tarthatják a kapcsolatot. A felek megállapodtak...

Read more

Megjelent a kormány válasza az InternetKon konzultációs sorozat javaslataira

„2015 őszén az InternetKon sikeresen lezárult. A polgárok és az érintett szervezetek a digitális fejlesztések legfontosabb kérdéseiben kifejtették véleményüket. Az emberek akaratnyilvánítása a magyar internet jövőjét illetően világos és egyértelmű volt: a világháló legyen mindenki számára hozzáférhető és megfizethető, segítse az oktatást és a fiatalokat, és ne fenyegesse gyermekeink biztonságát. A nemzeti konzultáció kérdéssorára, az InternetKon20 kérdéseire 32 ezer polgár válaszolt. Az InternetKon folyamatában számos szakmai konferenciára és egyeztetésre került sor, amelyeken a digitális ökoszisztéma szereplőitől, soktucatnyi szervezettől és vállalkozástól érkezett javaslat....

Read more

Cél, hogy adóügyeket is lehessen a kormányablakoknál intézni

„A területi közigazgatás további fejlesztésénél arra kell törekedni, hogy minél több ügy intézését el lehessen kezdeni otthonról, továbbá lehetőség legyen az adóügyeket is a kormányablakoknál intézni - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden, a békési kormányablak átadóján. Lázár János kifejtette: a kormány célja, hogy az állampolgárok minél gyorsabban, egyszerűbben és olcsóbban intézhessék ügyeiket, ezért 2010 óta száztíz törvényt módosítottak, a jövő év elejétől pedig 10 milliárd forinttal csökkennek az eljárási díjak. Jövőre a Miniszterelnökség 40 milliárd forinttal támogatja a kormányablakok informatikai rendszerének...

Read more

OBH konferencia: Távmeghallgatás, kép – és hangrögzítés a tárgyalóteremben

„Távmeghallgatás, valamint tárgyalótermi kép- és hangrögzítés a bíróságokon címmel nemzetközi konferencia kezdődött hétfőn a Magyar Igazságügyi Akadémián. A konferenciát dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke és dr. Pintér Sándor belügyminiszter nyitotta meg. Az Országos Bírósági Hivatal az országos szintű tárgyalótermi kép- és hangrögzítés valamint távmeghallgatás hosszú távú megalapozása és továbbfejlesztése érdekében szervezte meg a kétnapos tanácskozást, melyen több ország szakemberei számolnak be az általuk már alkalmazott technikai megoldások bírósági tapasztalatairól. Dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke (képünkön) megnyitó...

Read more
Page 277 of 345 1 276 277 278 345