Skip to main content

Találat: digitális kormányzati szolgáltatások

Nemzetstratégiailag jelentősnek minősítették a Welt 2000 állami megvásárlását

„A nemzetstratégiai jelentőséget azzal indokolja a rendelet, hogy az állam fejlesztéspolitikai céljainak megvalósítása kizárólag ezen feladatok ellátásához nélkülözhetetlen informatikai rendszerek folyamatos és zavartalan működőképességének biztosításával érhető el. A kormány a WELT 2000 Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. többségi üzletrészének a Miniszterelnökség által – a magyar állam nevében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. megbízása és meghatalmazása alapján – történő megvásárlását közérdekből, nemzetstratégiai jelentőségű összefonódásnak minősíti - az erről szóló kormányrendelet a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg. A nemzetstratégiai jelentőséget azzal indokolja a rendelet, hogy...

Read more

Korszakváltás előtt? – IVSZ Közbeszerzési Konferencia 2014

„ Időpont: 2014. november 19. Helyszín: Ramada Aquaworld (1044 Budapest, Íves u. 16.) ... az első fórum, ahol az új közbeszerzési törvény tervezete kapcsán megismerhetik a kormányzat terveit az új irányelvekről és az e-közbeszerzés hazai megvalósításáról- előadó Homolya Róbert miniszteri biztos szakértői előadások a központosított közbeszerzés jelenéről és várható változásairól Gáspár Emőke és Gyergyai László előadásában az új DB határozatok, a közbeszerzés jelenlegi „forró témái” a KÖSZ szakértőitől kitekintés az új EU pályázati időszakhoz kapcsolódó közbeszerzési változásokra hasznos információk a 218-as, minősített...

Read more

A Nemzeti Innovációs Hivatal elnökének 11/2014. (XI. 13.) NIH utasítása a Nemzeti Innovációs Hivatal Egyedi Iratkezelési Szabályzatáról

„A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény 10. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltakra figyelemmel, valamint a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet rendelkezéseiben foglalt kötelezettség teljesítése érdekében a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontja, valamint a Nemzeti Innovációs Hivatalról szóló 303/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet 1. §-a és 3. § (1) bekezdése alapján a belügyminiszterrel és a Magyar Nemzeti Levéltárral egyetértésben a...

Read more

Big data utópia

„ Hogyan válik Szingapúr az adattudomány világközpontjává, milyen hatással lesz a Big Data a városállam társadalmára, gazdaságára, üzleti életére? „Más forrásokkal ellentétben, az adatot nem fogyasztjuk el használat közben. Pont fordítva: minél többet használjuk, minél gyakrabban megosztjuk, annál értékesebb. Adatok és adatelemzés alapozzák meg, hogy egyre intelligensebb nemzetté fejlődünk, használatuk célja az állampolgárok életminőségének javítása”, nyilatkozta bő fél éve Prabir Sen, Szingapúr épp akkor kinevezett vezető adattudósa. Steve Leonard, a helyi Infokom Fejlesztési Hatóság (IDA) igazgatója szerint az „intelligens adatelemzés” szolgáltatja a...

Read more

Okostelefonról is elérhető már az OEP megújult honlapja

„Könnyen átlátható, felhasználóbarát felépítés és megújult funkciók jellemzik az OEP új honlapját. Korszerű, modern megjelenése, és letisztult arculata szintén megkönnyíti a felhasználók számára a naprakész információk és dokumentumok között a tájékozódást. A honlap elérhető okostelefonokról és táblagépekről is. „Az OEP új honlapjának elsődleges célja, hogy megkönnyítse a lakosság, az egészségügyi szolgáltatók és a szakma képviselői számára a tájékozódást, valamint az ügyek intézéshez szükséges információk és nyomtatványok elérését.” – mondta Dr. Sélleiné Márki Mária, az OEP főigazgatója. A lakosság az új honlapon könnyen...

Read more

A Kormány 1631/2014. (XI. 6.) Korm. határozata a „Digitális Nemzet Fejlesztési Program” megvalósításáról

„A Kormány egyetért a magyar infokommunikációs szektor fejlesztési irányait, céljait meghatározó Nemzeti Infokommunikációs Stratégia végrehajtásával, annak négy pillére – digitális kompetenciák, digitális gazdaság, digitális infrastruktúra, digitális állam – intézkedéseivel, és ennek érdekében 1. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a kormányzati tevékenység összehangolásáért való felelőssége, ezen belül a Kormány általános politikája megvalósításának stratégiai irányítása keretében a Kormány informatikával és e-közigazgatással kapcsolatos politikája egységes megvalósításának összehangolásával és biztosításával a) irányítsa a Digitális Nemzet Fejlesztési Program végrehajtását, Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter Határidő: 2018. december...

Read more

Elérhetőek a 2014. október 16-i eKormányzat Műhelykonferencia (W3C és SZTAKI) anyagai

„... Johann Hoechtl – Peter Parycek (Donau Universität Krems): From e-Government to Open Government - angol nyelvű előadás Pethő András (újságíró): Közadatok használata az újságírásban (1 MB) Tóth István János (Korrupciókutató Központ Budapest - CRCB): Szöveges adatoktól a strukturált adatbázisig: a korrupciós kockázatok mérésére és a magyar közbeszerzési adatok nyilvánossá tételére irányuló erőfeszítések (2,1 MB) Dr. Kovács A. Tamás (NHIT): Személyre szabott szolgáltatások az új eKormányzati szabályozásban Kolesár András (FÖMI): Térinformatikai adatbázistól a téradat-infrastruktúráig: európai körkép (9,4 MB) Le Marietta (K-Monitor): Tisztább...

Read more

Új alapokon a környezetvédelmi adatszolgáltatás

„Több mint 2 milliárd forintból újul meg a Földművelésügyi Minisztérium Országos Környezetvédelmi Információs Rendszere (OKIR), amely a környezet terhelésével és állapotával kapcsolatos adatokat tárolja. A rendszer elsődleges feladata, hogy segítsen nyomon követni a környezet állapotát, valamint összegyűjti, feldolgozza és nyilvántartja az igénybevételi és terhelési adatokat. Az OKIR egy nagy volumenű informatikai fejlesztés keretében újul meg, amely elektronikus alapokra helyezi a környezethasználók adatszolgáltatását. A jövőben az Általános Nyomtatványkitöltő (ÁNYK) keretprogrammal, Ügyfélkapun keresztül lehet benyújtani ezeket az adatokat. A fejlesztés megteremti a gyors, hatékony,...

Read more

Elindul a FAIR pályázatkitöltő rendszer

„Szerda délutántól indul a 2014-2020-as uniós pályázati források elérését lehetővé tevő informatikai rendszer, a Fejlesztéspolitikai Adatbázis és Információs Rendszer (FAIR) azaz a pályázati elektronikus ügyintézés felülete - jelentette be Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációjáért felelős helyettes államtitkára. Az egységes informatikai rendszer segít majd abban, hogy egyetlen, személyre szabott felület segítségével tudják a pályázók kezelni a pályázatokhoz, projektekhez kapcsolódó különböző feladatokat; elsőként a FAIR az október 10-én meghirdetett első 9 pályázat beadását támogatja - jegyezte meg. Kiemelte: a rendszer legnagyobb újítása, hogy...

Read more

A Kormány 1612/2014. (XI. 4.) Korm. határozata a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Integrált Irányítási és Ellenőrzési Rendszere kiterjesztésére irányuló informatikai rendszerfejlesztési projekt (IIER2) forrásbiztosításáról

„A Kormány 1. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 33. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, az EKOP 1.2.24 – „Az MVH Integrált Irányítási és Ellenőrzési Rendszerének kiterjesztése (IIER2) és felkészítése a 2014–20-as KAP ciklus követelményeinek kiszolgálására” projekt megvalósításához szükséges források biztosításához 1 464 000 ezer forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XIX. Uniós Fejlesztések fejezet, 2. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 7. Szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok...

Read more
Page 301 of 340 1 300 301 302 340