Skip to main content

Találat: e-kormányzat

Magyar cég fejleszti a szudáni adó- és vámhivatal informatikai rendszerét

„Magyar cég, a Trium-iTech Zrt. fejleszti a szudáni adó- és vámhivatal informatikai rendszerét; a szerződést kedden írta alá a magyar cég és a szudáni állami El-Hadaf Services Co. Ltd képviselője Budapesten. A szudáni cég képviselője elmondta, hogy a szerződés értéke 30 millió amerikai dollár. Hozzátette, hogy a projekttől az adóbevételek növekedését várják. Az együttműködés a magyar tapasztalatok átadása mellett szoftverfejlesztést és hardver szállítást is tartalmaz. A projekt júniusban indul és másfél évig tart - mondta az aláíráson Mohamed Szaláheddín Hag Ali, Szudán...

Read more

Információs rendszerek alkalmazásának korlátai és lehetőségei az Észak-Magyarország régióbeli mezőgazdasági termelők körében

„Dolgozatom célja, hogy bemutassam az Észak-magyarországi régióban működő mezőgazdasági gazdálkodók helyzetét, vállalkozásvezetését és az ezt elősegítő információs rendszerek felépítésének, adattartalmának igényét, lehetőségeit, illetve ezek alapján általánosítható következtetéseket vontam le. Kiemelten fontosnak tartottam továbbá olyan javaslatok megfogalmazását,amelyek az agrárgazdaság versenyképességének növeléséhez hozzájárulnak, ezáltal lehetővé válhat egy komoly módszertani háttérrel rendelkező, a kihívásokhoz rugalmasabban igazodni képes szaktanácsadási rendszer megteremtése, kiépítése. Önálló célként, kutatásom során egy modell felvázolásával igazoltam, hogy szükség van az agrárgazdaságban integrált rendszerekre és integrált adatbázisra. Ezek használatával a jogi, pénzügyi, adózási,...

Read more

Generációváltás volt a közigazgatásban

„A közigazgatási reformnak köszönhetően 25 százalékkal csökkentek a vállalkozások adminisztrációs terhei – közölte lapunknak adott interjújában Navracsics Tibor, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) vezetője. A miniszter szerint olcsóbbá és hatékonyabbá vált az állami adminisztráció működése, de van még mit tenni. A következő ciklusban megvalósulhat az adatbázisok átjárhatósága, miközben a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz (Klik) is „hozzányúl” a kormány. Törvényalkotási cunami jegyében telt a mostani ciklus, amellyel párhuzamosan komoly reform indult a közigazgatásban. Négy év távlatából milyen mélységig sikerült a kormányzati adminisztráció tekintetében...

Read more

Új jogosítvány internet által

„Még 1,6 millió régi vezetői engedély vár lecserélésre – A június 10-ei határidőt meghosszabbítják. Február végétől idáig csaknem 3900 sofőr nyújtotta be kérelmét elektronikus úton régi vezetői engedélyének lecserélésére. Az új módszer mindössze egy-két lépés megtételét foglalja magába – nyilatkozta a Tanjug hírportálnak az S and T Serbia, akik megalkották az engedély lecserélésére szolgáló (e-Közigazgatás) internetes platformot. Milan Dučić, az említett cég igazgatója szerint az újonnan létrehozott internetes oldal érezhetően megkönnyíti az új jogosítvány kérvényezését. Mint Dučić kifejtette, a polgárok az e-Közigazgatás...

Read more

Google-térképpel jelentkezik a Nemzeti Választási Iroda

„ Várhatóan Google alapú térképen jelenítik majd meg a szavazás napjára érvényes, 150 méteres területi határokat, amelyeken belül nem folytathatnak kampánytevékenységet a pártok vasárnap. A térképeket a szavazókörökben is kifüggesztik. A Nemzeti Választási Iroda honlapján, a www.valasztas.hu-n egy-két napon belül elérhető lesz az az alkalmazás, ami megmutatja, hogy a 10 386 szavazókör "kampányhatára" meddig tart. Pálffy Ilona, az NVI elnöke azt mondta: a térképet valamennyi szavazókörben ki is fogják függeszteni. A választási informatikát fejlesztő IdomSoft Informatikai Zrt. (IDOM) készítette el azt a...

Read more

Miskolc a Smart City?

„Miskolc – Smart City – okos város. Lehet-e Miskolc okosabb, „smartabb” város azzal, hogy tízezer laptopot osztottak ki? Tajthy Krisztina az Észak-magyarországi Informatikai klaszter korábbi ügyvezetője, a projekt elindítóinak, ötletgazdáinak egyike. Vele beszélgettünk. A laptop-program esély lehet Miskolc számára a Smart City-vé válásban ? Tajthy Krisztina: A Smart City rendkívül szélesen értelmezhető, egy város rengeteg megoldás külön-külön és együttes alkalmazásával érdemelheti ki a Smart City jelzőt (lásd keretes írásunkat – a Szerk.), de a megoldások csak akkor nyernek értelmet, ha a város...

Read more

Felhőbe kerülhet az állam is

„A felhőalapú megoldások kiépítése lehet a kulcselem a következő évek fejlesztési politikájának a kormányzati informatikában – nyilatkozta lapunknak Loncsár Tibor, a Microsoft Magyarország kormányzati technológiai vezetője. Úgy látja: egy vállalat vagy szervezet akkor működhet sikeresen, ha össze tudja hangolni az informatikai és egyéb funkciók működését a szervezeten belül – A vevői oldalról igazolt a közelmúltban a Microsofthoz, ahol egy új terület vezetését bízták önre. Milyen stratégiai célok megvalósulásáért hívták a vállalathoz? – A Microsoft Magyarország a kormány stratégiai partnereként vesz részt idén...

Read more

Összeköthetők lesznek az egyes céges felhők

„Az Amazon webszolgáltatása új lehetőségeket kínál a felhasználóknak: akár egy cég egyes részlegeinek is lehet saját felhője, és azok összeköthetők. Az Amazon lehetővé teszi a virtuális magán cloud-platformok (VPC) összekapcsolását, így azok akár kommunikálhatnak is egymással. A peeringnek biztosítja, hogy a privát felhők úgy viselkedjenek, mintha egy egységes hálózat részei lennének. A funkciót az Amazon Web Services (AWS) Summit elé időzítve mutatták be. Akár 50 magánfelhő is összeköthető ilyen módon, az egyetlen feltétel, hogy ezek mind ugyanannak az AWS-régióhoz tartozzanak. Az óriáscég...

Read more

Sikeres volt a választási informatikai rendszer főpróbája

„A rendszer auditját végző cég szerint minden rendben ment a választási informatikai rendszer pénteki főpróbáján, az úgynevezett "vészágak" jól működnek, illetve a felhasználói felület is jól szolgálja a felhasználókat. Sikeres volt a választási informatikai rendszer pénteki főpróbája - közölte Szász Péter, a rendszer auditját végző Zalaszám Informatika Kft. ügyvezető igazgatója a Nemzeti Választási Iroda sajtótájékoztatóján. Elmondta, a rendszer megfelel a törvényeknek és a jogszabályoknak, az igazgatási és informatikai követelményeknek, a rendszer megfelelő teljesítményű és az úgynevezett "vészágak" jól működnek, illetve a felhasználói...

Read more

Twiplomácia – Elérkezhet a digitális diplomácia kora

„Nemcsak a diplomaták és politikusok Facebookoznak vagy Twittereznek, hanem egyes országoknak is lehetősége nyílik arra, hogy a digitális diplomácia révén határaikon kívülre is hatást gyakoroljanak. Ugyanakkor az NSA lehallgatási botránya máris veszélybe sodorhatja a diplomácia ezen új területét. Az ausztrál közrádió munkatársa, Antony Funnell a tavalyi indonéz-ausztrál diplomáciai botránnyal illusztrálta e-diplomáciáról szóló cikkét. 2013. november 29-én az indonéz elnök, Susilo Bambang Yudhoyono („SBY”) azzal szembesült a nemzetközi médiát olvasgatva, hogy az ausztrál titkosszolgálat (az USA-val karöltve) lehallgatta a feleségét. Felháborodásában elsőként a...

Read more
Page 29 of 105 1 28 29 30 105