Találat: e-matrica

Az év első felében több mint 79 milliárdot hozhat az e-útdíj

„A rekordgyorsasággal bevezetett, rendkívül költséghatékonyan működő hazai e-útdíj első évét állami szereplők és hazai vállalkozások együttműködése tette egyértelmű sikertörténetté – mondta el Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter 2014. június 30-án, Budapesten. A 3,5 tonna feletti tehergépjárművek tavaly július elseje óta fizetnek a megtett úttal arányos úthasználati díjat Magyarországon. Az intézkedés hozzájárul a közúthálózat fenntartásához és fejlesztéséhez kapcsolódó finanszírozás korszerűsítéséhez, elősegíti az igazságosabb költségviselést, és megerősíti a vasút versenyhelyzetét. A kormánydöntéstől alig több mint egy év, a szállítói szerződéskötéstől mindössze két és fél...

Részletek

Jön az e-buszjegy és a mobil közigazgatás: Interjú Veres Mihállyal, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatójával

„Július 1-vel a mobil parkolással és az e-matricával indul az egységes mobilfizetési rendszer, de ez még nem jelent díjemelést, ígéri Veres Mihály, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. (NMF Zrt.) vezérigazgatója, aki az új szereplők belépésével nagyobb versenyre számít, így nem is tudja értelmezni az EU Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárását. -A fejlesztési tárcával kötött szerződés szerint már tavaly be kellett volna vezetni az uniós szabályok szerint az egységes mobilfizetési rendszert, de 2014. júliusra halasztották a startot. Tartható ez a dátum? - Az első...

Részletek
Page 2 of 2 1 2