Skip to main content

Találat: egészségügyi informatika

2015 közepén megkezdődhet az egészségügyi telematikai infrastruktúra szövetségi szintű kiépítése Németországban

„A telematikai hálózat 2015-ben történő kialakítása a német egészségügyben nagy előre lépést jelenthet. Ugyanakkor az orvosok számára az első értéknövelő alkalmazások (például az elektronikus epikrízis vagy az elektronikus esetakta) csak várhatóan 2016-ban jelennek majd meg. A német egészségügyi hálózat kialakítása központi szerver, cloud és Big Data nélkül is jól halad, ami elsősorban a rendkívül biztonságos de-centrális kialakításnak köszönhető. Az elektronikus egészségügyi kártya kiadása mára gyakorlatilag befejezettnek tekinthető, mivel a kötelező betegbiztosítottak több mint 95 százaléka időközben már megkapta azt. Német területen jelenleg...

Read more

Több milliárdos kiadás lesz az XP-csere a kórházakban

„Komoly biztonsági kockázatnak vannak kitéve a kórházak informatikai rendszerei, azokon keresztül pedig a mindennapi betegellátás is annak következtében, hogy a Microsoft április elején megszüntetette az XP operációs rendszer frissítésének támogatását. A probléma méretére jellemző, hogy Sagyibó Viktor, a Microsoft Magyarország kormányzati üzletág igazgatójának becslése szerint a hazai egészségügyi intézményekben nagyjából 30 ezer személyi számítógépet használhatnak, amelyek több mint 90 százalékán XP fut. Ha ezek, például egy vírustámadás következtében, leállnak, úgy akár egy teljes egészségügyi intézmény válhat működésképtelenné, hiszen ezeken a komputereken dolgozzák...

Read more

Egészségügyi ellátás a mobilunkról: az „m-egészségügyi” alkalmazások kiaknázása

„A Bizottság a mai nappal konzultációt indít az #m-egészségügyről. Ennek keretében arra keres választ, hogy miként javítható az európai polgárok egészségi állapota és jólléte mobileszközök – mobiltelefonok, tábla számítógépek (más néven tabletek), betegfigyelő eszközök és más vezeték nélküli készülékek – segítségével. Az Európai Bizottság alelnöke, @NeelieKroesEU, a digitális menetrendért felelős biztos szerint: „Az m-egészségügy segítségével kevésbé gyakran lesz szükség költséges kórházi vizsgálatokra, a polgárok pedig nagyobb felelősséget tudnak vállalni egészségi állapotukért. Hozzájárul ahhoz a szemléletváltáshoz is, amely során a hangsúly a betegség...

Read more

Stratégiai megállapodást kötött az Uzsoki kórház és a Microsoft

„A kormányzati e-egészségügyi programokba illeszkedő stratégiai megállapodást kötött a fővárosi Uzsoki Utcai Kórház és a Microsoft Magyarország Kft. kedden Budapesten. Ficzere Andrea, a kórház főigazgatója sajtótájékoztatón elmondta, a kísérleti jelleggel januártól októberig tartó projekt során az információtechnológia segítségével egyfajta távfelügyeletet, betegkövetést szeretnének megvalósítani. Azért, hogy a különböző krónikus betegségben szenvedőknek ne kelljen szakrendelőbe, kórházba menniük, ha nem muszáj. A főigazgató közlése szerint az informatikai eszközök és programok segítségével a prevencióra helyezik a hangsúlyt. A projekt lényege, hogy például az otthon is elvégezhető...

Read more

Tabletekkel gyorsítja a mentést a Vöröskereszt

„Homokzsákkal körbevett házból mentették az embereket, miközben táblagéppel regisztrálták a lakókat és mobilneten továbbították az adatokat. A Vöröskereszt sajtótájékoztatója rendhagyó körülmények között zajlott, hiszen budapesti székházuk udvarán egy katasztrófahelyzetet szimuláltak. Az udvarra nyíló ablakok köré homokzsákokat raktak, és az előterét vízzel töltötték fel. A mentésre szoruló lakóknak a segítségül érkező szakemberek először mentőmellényeket nyújtottak be, majd egy pallón át kimenekítették őket, miközben egy járókeretes nénike hangos jajgatással színesítette a showt. A lényeg nem ez a - egyébként szokványos - mentési akció volt,...

Read more

Készül az egységes Egészségügyi Elektronikus Szolgáltatási Tér

„ Jogszabály szerint január 1-je óta létezik, valójában 2015. januárra készülhet el teljesen az egységes Egészségügyi Elektronikus Szolgáltatási Tér, amely taj-szám alapján ... felsorol minden egyes megjelenést állami szakrendelőben vagy kórházban, leírja, milyen ellátást kaptunk, milyen gyógyszert szedtünk az elmúlt 15 évben. Ez nagyon jó, gondoltam, végre nem küldenek el vérvételre, ha egy hónapja voltam, és nem kell fejből sorolnom minden eddigi betegségemet, ha új szakorvosnál járok. Tévedtem. Igaz, a virtuális kartonom tényleg átkerült Budapestre, de abban nem szerepel például, hogy tízévesen...

Read more

Az új mentésirányítási rendszer áttörést jelent a mentőszolgálatnál

„Áttörésként értékelte az Országos Mentőszolgálat új mentésirányítási rendszerét az egészségügyért felelős államtitkár kedden Budapesten. Az Országos Mentőszolgálat munkája célzottabb, hatékonyabb lehet az új informatikai rendszernek köszönhetően. Nagyban javul majd a mentés színvonala az országban - mondta Szócska Miklós az európai uniós forrásból megvalósuló új rendszer bemutató sajtótájékoztatóján. Közölte: jelenleg a szoftvereket telepítik, a rendszer betanítása zajlik. Az egészségügyért felelős államtitkár emlékeztetett, hogy 2007 óta a 2010-es kormányváltásig nem történt mentőgépkocsi-beszerzés, az elmúlt három évben azonban 120 mentőgépkocsit helyeztek üzembe. Hozzátette, a kedden...

Read more

Nagy-Britanniában eladnák a lakosság egészségügyi adatait

„Az NHS brit egészségügyi hivatal összegyűjtené, majd értékesítené a szigetország összes lakójának egészségügyi információit. Az adatokat biztosítótársaságok és gyógyszergyártó cégek vásárolhatják majd meg. Az elképzelésről a The Guardian számolt be és óriási felzúdulást váltott ki, néhány óra alatt 900 felhasználó bírálta a javaslatot. Az ötlet lényege, hogy az NHS létrehozna egy anonim online adatbázist, ahol az emberek különböző betegségekkel és egészségügyi kockázatokkal (pszichés problémák, rák, ivási és dohányzási szokások stb.) kapcsolatos adatait gyűjtenék össze a háziorvosok és a kórházak aktáiból, melyeket digitalizálnának...

Read more

Az amerikai kormány megvált egészségbiztosítási portálja eddigi működtetőjétől

„Az írországi, dublini székhelyű nemzetközi vezetési tanácsadó, technológiai szolgáltató és kiszervező vállalat, az Accenture PLC fokozatosan meghódítja az amerikai kormányzatot: legújabb szerzeménye a HealthCare.gov, az amerikai kormány egészségbiztosítási tőzsdeportálja. Az amerikai kormány a hét végén bejelentette, hogy megválik a honlap eredeti működtetőjétől, a CGI Federaltól - a kanadai CGI Group információs technológiai és rendszerszervező cég amerikai leányvállalatától -, amely felépítette a honlapot, de azóta is birkózik a felmerült hibákkal. A fiaskó nagy szégyen az amerikai kormány számára a Barack Obama elnök szorgalmazta...

Read more

Jóváhagyták a Nemzeti Egészségügyi Informatikai (e-Egészségügy) Rendszerrel kapcsolatos projektet

„A Kormány 1. jóváhagyja az 1. melléklet szerint a TIOP-2.3.1-13/1-2013-0001 azonosító számú, „Nemzeti Egészségügyi Informatikai (e-Egészségügy) Rendszer Központi, intézményközi adatáramlást biztosító informatikai rendszerek fejlesztése, országos egységes központi megoldások bevezetése” című, egymilliárd forintot meghaladó támogatási igényű projektjavaslatot, 2. elfogadja 1. pont szerinti projekt kiemelt projektként történő nevesítését az 1. melléklet szerint, 3. hozzájárul a projekt támogatási szerződésének – a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Humán Erőforrás Programok Irányító Hatósága általi – megkötéséhez...” Forrás: A Kormány 2014/2013. (XII. 29.) Korm. határozata a TIOP-2.3.1-13/1-2013-0001 azonosító számú című...

Read more
Page 9 of 14 1 8 9 10 14