Skip to main content

Találat: egészségügyi politika

Egészségügyi adatvagyon, egészségügyi digitális információ Magyarországon

„Április 24-én fogadta el az Európai Parlament az európai egészségügyi adtattérrel kapcsolatos szabályozást, mondta Bidló Judit, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára, a Digital Health Essential egészségügyi konferencián. Ennek lényege, hogy az állampolgárokat kell az egészségügyi ellátás középpontjába helyezni. De emellett teljes körű ellenőrzést kell biztosítani számukra az adataik felett, azzal a céllal, hogy Európa-szerte jobb egészségügyi ellátást kapjanak a betegek. A szabályozás kitér a másodlagos adathasznosításra is, vagyis az adatok egészségügyi kutatását és közegészségügyi célú felhasználását is szigorú feltételekhez kötik. A másodlagos adathasznosítással...

Read more

Az Európai Bizottság az Európai Egészségügyi Unióról

„A Bizottság a mai napon az európai egészségügyi unióról szóló közleményt fogadott el, amelyben kiemeli az uniós egészségügyi politika terén az elmúlt négy évben elért, az EU és az egész világ népességének javát szolgáló eredményeket. A Bizottság megbízatásának kezdetére rányomta bélyegét az évszázad legnagyobb világjárványa, amely hatalmas emberi szenvedést okozott a világ minden pontján, és a népegészségügyi rendszereket azok tűréshatásárig feszítette. A Covid19-világjárvány alatt azonban azt is sikerült megmutatni, hogy mit érhet el az EU szolidaritással, együttműködéssel és határozott fellépéssel. Az uniós...

Read more

Rétvári Bence: Az emberek legfontosabb elvárása, hogy minél hamarabb bejussanak az orvoshoz

„Ma az emberek legfontosabb elvárása az egészségügy szervezésével foglalkozók felé az, hogy minél hamarabb bejussanak az orvoshoz – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Mátraházán, a Magyar Kórházszövetség XXXVI. Kongresszusán tartott előadásában. Rétvári Bence elmondta, a Századvég tavaly novemberi felmérése alapján a megkérdezetteknek csaknem fele szerint leginkább az időpontfoglalás egyszerűsítésére lenne szükség az egészségügyi ellátásban. Rámutatott, ennek elősegítésére a betegek igényei és szempontjai szerint létrehozott, az orvosok és ápolók számára is előnyös járóbeteg-irányítási rendszerben (JIR) július elsejétől megnyílik az időpontfoglalás és -módosítás...

Read more

Belső feszültségek terhelik a kórházi ellátórendszert

„A kórházi békéről és kármentesítésről, az egynapos sebészeti ellátásokról, és a Járóbeteg Irányítási Rendszer (JIR) bevezetésének várható pozitív hatásairól is szó esett a XXV. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencián. A kórházak a gyors intézkedések kármentésével vannak elfoglalva, miközben a mozgásterük kevés – mondta Velkey György a XXV. Országos Járóbeteg Szakellátási konferencián, lapunknak pedig azt is hozzátette, szofisztikáltabban kellene kezelni a járóbeteg-szakellátási rendszert. Diferenciált finanszírozásra és egyedi megoldásokra is szükség lenne a járóbeteg-szakellátás átalakítása során, nem lehet a teljes rendszert egységesen szabályozni és irányítani...

Read more

Már 75 milliárdra nőtt a kórházak adóssága

„A Magyar Államkincstár május végi adatai szerint 58,9 milliárd forint a kórházak adóssága, ám ebben az adatsorban még nem szerepelnek az egyetemi klinikák. Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára a Napi.hu-nak elmondta: az elmúlt hetekben több kórházi beszállító is megkereste, hogy feladja tevékenységét, mert nem tud tovább hitelezni az intézményeknek. Megjelent a friss kórházi adósság adat, május végén a fekvőbetegeket ellátó intézmények és a hozzájuk tartozó járóbeteg-rendelők adóssága 58,9 milliárd forintra nőtt az április végi 51,6 milliárd forintról – olvasható a Magyar...

Read more

Egészségpolitika és egészségügyi rendszerek konferencia – Új típusú döntések, mechanizmusok az egészségügyi irányításban

„Új típusú döntések, mechanizmusok az egészségügyi irányításban 2023. június 21. A konferencia helyszíne: Radisson Blu Béke Hotel (1067 Budapest, Teréz krt. 43.). Konferenciánkat a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társasággal, az Egészségügyi Menedzserképző Központ szakmai támogatásával szervezzük. Folytatva az IME egészséggazdaságtani konferenciák sorát, megújult tartalommal idén XVII. alkalommal szervezi meg a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság és az Egészségügyi Menedzserképző Központ az „Egészségpolitika és egészségügyi rendszerek” konferenciát, június 21-én. Rendezvényünk hagyományosan legfontosabb célja, hogy találkozási és bemutatkozási lehetőséget adjon az egészségpolitika iránt érdeklődők számára, közvetítse...

Read more

Történelmi csúcsot döntött a kórházak adóssága január végén

„Már január végén rekordnak számító adósságot halmoztak fel a kórházak, a tartozásállomány elérte a Magyar Államkincstár (MÁK) adatai szerint 21,5 milliárd forintot. A januári – egyetemek nélkül számított – 14 milliárdos adósságnövekedés történelmi csúcs – mondta a Napi.hu-nak, Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára. A modellváltó orvosegyetemekkel együtt a tartozásállomány meghaladja a 15 milliárd forintot. Ugyanakkor azt kiemelte: az alapítványi fenntartású intézményeknek már egy ideje nem kell az államkincstár felé jelenteni a tartozásállományuk alakulását, az államkincstár adataiban a modellváltó egyetemek nem szerepelnek....

Read more

Borsodban próbálják ki az új szociális ápolási rendszert

„Előbb kipróbálják Borsod-megyében az új szociális ápolási rendszert, és csak azután adják át országszerte a kórházak ápolási ágyait a szociális szektornak – derült ki Pintér Sándor keddi „szakpolitikai” tájékoztatóján.  A belügyminiszter az egészségügy átalakításáról szóló törvénycsomag vitája előtt előtt egy nappal fogadta a parlamenti pártok képviselőit. Úgy tudjuk: a Momentum, a DK, és a Jobbik nem vett részt a megbeszélésen, több ellenzéki frakcióvezető pedig csak a szakértőjét küldte maga helyett. Ezen a fórumon beszélt Pintér arról, hogy az ápolási ágyak tervezett átadása...

Read more

Kormányhatározat a nemzeti laborhálózat létrehozásáról

„A közfinanszírozott ellátóknak jövő márciustól a nemzeti orvoslaboratóriumi diagnosztikai laborhálózatot kell igénybe venniük. Azonnali hatállyal elrendeli a nemzeti orvoslaboratóriumi diagnosztikai laborhálózat (rövidebben: nemzeti laborhálózat) kialakítását a kormány 1569/2022. (XI. 24.) határozata, amely a Magyar Közlöny 193. számában jelent meg. A Takács-csomag centralizációs lépése szerint a közfinanszírozott, állami fenntartású fekvőbeteg-szakellátó egészségügyi intézményekben jön létre az Országos Kórházi Főigazgatóság koordinálása mellett a Nemzeti Orvoslaboratóriumi Diagnosztikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (NOLD NKft.) néven. A NOLD önálló országos intézmény lesz, és az egyetemi laborok mellett fog...

Read more

Egészségügyi változtatások: új törvény, új rendeletek

„Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára hangsúlyozta, hogy a törvényjavaslat azt az utat követi, amelyet a beteg az ellátórendszerben bejár. Jelezte: a törvényjavaslaton túl hamarosan várható kormány- és miniszteri rendeleti szabályozócsomag is. Az egészségügyi törvény parlamenti vitáját megelőzően kilencpárti egyeztetést kezdeményezett Pintér Sándor belügyminiszter annak érdekében, hogy személyesen adjon tájékoztatást a törvényjavaslat céljáról, tartalmáról a parlamenti frakciók vezetőinek, szakpolitikusainak, szakértőinek. Az egyeztetésen - a belügyminiszter mellett - ott volt Rétvári Bence parlamenti, Felkai László közigazgatási és Takács Péter egészségügyi államtitkár, az Országos...

Read more
Page 2 of 7 1 2 3 7