Skip to main content

Találat: Egységes Segélyhívó Rendszer (ESR-112)

A belügyminiszter utasítása miniszteri biztos kinevezéséről

„...1. A Ksztv. 38. § (2) bekezdés b) pontja alapján Hajzer Károly r. ezredest, a BM Informatikai Főosztály vezetői munkakörének ellátása mellett, miniszteri biztosnak kinevezem. 2. A miniszteri biztos kinevezése az utasítás hatálybalépésétől legfeljebb hat hónapra szól. 3. A miniszteri biztos feladata az Egységes Segélyhívó Rendszer (továbbiakban: ESR) tervezésének és megvalósítása előkészítésének az irányítása, az ezzel összefüggő döntések koordinálása, továbbá a Robotzsaru integrált ügyviteli és ügyfeldolgozó rendszer (a továbbiakban: Robotzsaru) fejlesztésével és egyes kormányzati szerveknél, valamint az ügyészségeken és a bíróságokon történő...

Részletek

SMS-ben is lehetne mentőt, rendőrt hívni

„A 112-es egységes nemzetközi segélyhívószám használatának kiterjesztésére vonatkozóan fogadott el írásbeli nyilatkozatot csütörtökön az Európai Parlament - jelentette be strasbourgi közleményében Kósa Ádám fideszes EP-képviselő. Az egységes segélyhívó lényege, hogy azon keresztül igazítják el a segítségért folyamodókat olyan helyzetekben, amelyekben nem egyértelmű, hogy melyik sürgősségi szervet (rendőrség, mentők, tűzoltók) kell keresni, és a segítséget kérőt szükség esetén át is kapcsolják oda. Nagy előnye, hogy egyetlen számot könnyebb fejben tartani, mint az országok különböző sürgősségi szerveinek különböző hívószámait. A most javasolt kiterjesztés -...

Részletek

Határozat az egységes európai segélyhívó számra (112) alapozott Egységes Segélyhívó Rendszerhez (ESR) kapcsolódó feladatokról

„A Kormány – figyelembe véve az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program 2011–2013. évi akciótervének és az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program 2009–2010. évi akciótervének módosításáról szóló 1247/2011. (VII. 18.) Korm. határozatot, amely az „ESR – az egységes európai hívószámra (112) alapozott Európai Segélyhívó Rendszer” kiemelt projektet 5 milliárd forint keretösszeggel nevesíti – az egységes európai segélyhívó számra (112) alapozott Egységes Segélyhívó Rendszer (ESR) kialakításának érdekében a korábbi célkitűzéseket módosítva az ütemezést és a feladatmegosztást az alábbiak szerint határozza meg: ... 1. A Kormány felhívja...

Részletek
Page 2 of 2 1 2