Skip to main content

Találat: EKOP-2.3.7

Ha késve is, de javul az OEP informatikai rendszere

„Közel egy éves késéssel, október végén felállhat az az új informatikai rendszer, amely a többi közt heti 30 millió beavatkozás elszámolását könnyíti meg az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) számára. Csaknem 200 kórházat univerzális kártyaolvasó készülékekkel szerelnek fel. A közbeszerzések elhúzódásával magyarázta a projekt csúszását dr. Pálosi Mihály főosztályvezető, aki az „Egészségbiztosítási ügyfélkapcsolatok fejlesztése, egészségügyi rendszerekbe integrált adatkezelés és azonosítás megvalósítása” (EKOP 2.3.7) elnevezésű uniós program felelőse. Mint mondta, a pályázatot eredetileg tavaly decemberben kellett volna lezárniuk, de a csúszások miatt csak idén...

Részletek

Az OEP a gyógyszertári rendszerek fejlesztőivel konzultált

„Az EKOP-2.3.7 projektet az OEP 2013-ban indította el, amelynek célja az egészségügyi ellátás ügyfélkapcsolatainak megújítása. A megvalósuló fejlesztéseknek köszönhetően csökken az egészségügyi szolgáltatók adminisztratív leterheltsége, valamint átláthatóbbá és ellenőrizhetővé válnak az ellátásra vonatkozó adatok. A projekt keretében az OEP szakértői konzultációt tartottak, hogy megismertessék az új elszámolási rendszerhez történő kapcsolódás lehetőségeit a hazai gyógyszertárak, gyógyászati segédeszköz forgalmazók és gyógyfürdők informatikáért felelős munkatársaival, valamint az orvosi vényíró szoftverek fejlesztőivel, így meggyorsítva és megkönnyítve a rendszer bevezetését. Az EKOP-2.3.7 projekt keretében az Országos Egészségbiztosítási...

Részletek

3 milliárd forint az OEP informatikai fejlesztésére

„Új, integrált és egységes informatikai rendszer kiépítésére nyert el uniós forrást az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP), a 2,8 milliárd forintról szóló támogatási szerződést ma irták alá. Sélleiné Márki Mária, az OEP főigazgatója elmondta: a projekt célja korszerűsíteni az informatikai rendszert, minimálisra csökkenteni a működési kockázatát, valamint a még papíron rögzített adatokat számítógépre vinni. A beruházással egységes, hatékony, a 21. század követelményeinek megfelelő informatikai rendszer jön létre - tette hozzá. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár köszöntőjében hangsúlyozta: a mindennapi élet egyik meghatározó, de...

Részletek

Az NFM rendelete a központosított informatikai és elektronikus hírközlési szolgáltatásokat egyedi szolgáltatási megállapodás útján igénybe vevő szervezetekről, valamint a központi szolgáltató által üzemeltetett vagy fejlesztett informatikai rendszerekről

„...2.§ A központosított informatikai és elektronikus hírközlési szolgáltatásokról szóló 309/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 7. §-ában szabályozott módon a központosított informatikai és elektronikus hírközlési szolgáltatásokat a következő költségvetési szervek és 100%-os állami tulajdonban levő gazdasági társaságok kötelesek egyedi szolgáltatási megállapodás és közvetlen finanszírozás útján igénybe venni: a) Nemzeti Fejlesztési Ügynökség; b) Nemzeti Eszközkezelő Zrt.; c) Nemzeti Államigazgatási Központ; d) Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal; e) Közpolitikai Kutatások Intézete; f) Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség; g) Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság; h) Emberi Erőforrás...

Részletek

Módosítás az Egészségbiztosítási ügyfélkapcsolatok fejlesztése, egészségügyi rendszerekbe integrált adatkezelés és azonosítás megvalósítása című felhívásban

„Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent ”Egészségbiztosítási ügyfélkapcsolatok fejlesztése, egészségügyi rendszerekbe integrált adatkezelés és azonosítás megvalósítása” című, EKOP-2.3.7 kódszámú kiemelt konstrukció útmutatóját lecseréltük a honlapon. A dokumentum C3. „Elszámolható költségek köre” pontja kiegészült az általános (rezsi) költségekkel.” Forrás: Módosítás az Egészségbiztosítási ügyfélkapcsolatok fejlesztése, egészségügyi rendszerekbe integrált adatkezelés és azonosítás megvalósítása című felhívásban; Nemzeti Fejlesztési Ügynökség; 2013. január 14. Kapcsolódó dokumentum

Részletek