Skip to main content

Találat: elektronikus levéltár

Október elsején indul az Elektronikus levéltár

„Elkészült az Elektronikus levéltár, Európa egyik legfejlettebb, a kutatók igényeinek megfelelő levéltári nyilvántartó és archiváló rendszere - jelentették be a projektet megvalósító konzorcium vezetői. A Magyar Nemzeti Levéltár (MNL), Budapest Főváros Levéltára (BFL) és a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ Zrt.) 2008 óta dolgozik az Elektronikus levéltár megvalósításán, a Konzorciumhoz 2013-ban a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) is csatlakozott. A projekt költségvetése 2,75 milliárd forint, ami teljes egészében Európai Uniós támogatás. A projekt célja az volt, hogy lehetőséget biztosítson nagy mennyiségű...

Részletek

Finisben az elektronikus levéltár

„Július 10-12-én, Badacsonyban tartják a Fiatal Levéltárosok Egyesületének V. Tudományos Nyári Táborát, melynek első napján bemutatták az Elektronikus levéltár fejlesztésében eddig elért eredményeket és felvázolták az elektronizált folyamatoknak köszönhető, új kihívásokat. A Magyar Nemzeti Levéltár, Budapest Főváros Levéltára és a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ Zrt.) alkotta konzorcium 2008 óta dolgozik az Elektronikus levéltár megvalósításán. A 2013-ban megvalósuló projekt költségvetése 2,9 milliárd forint, ami 100 %-ban Európai Uniós támogatás. A projekt célja, hogy lehetőséget biztosítson nagy mennyiségű elektronikus iratanyag pontos, naprakész...

Részletek

A T-Systemsé az e-levéltár megbízás

„Harmadszori nekifutásra eredményesnek bizonyult a magyarországi elektronikus levéltár központi rendszerének a szállítására kiírt pályázat. Az 1,2 milliárd forint értékű megbízást a T-Systems Zrt. nyerte el – jelentette be a projektet irányító konzorcium. A Magyar Nemzeti Levéltár, a Budapest Főváros Levéltára és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.(NISZ) alkotta konzorcium valósítja meg Magyarországon az elektronikus levéltári rendszert. Ennek elsődleges feladata, hogy biztosítsa a nagy mennyiségű elektronikus iratanyag pontos, naprakész nyilvántartását, feldolgozását, közzétételét és tartós megőrzését. A projekt kapcsán Mikó Zsuzsanna a Magyar Nemzeti Levéltár...

Részletek

E-levéltár itthon és a határon túl

„Az információs társadalom kiépülésével egyre sürgetőbb feladat a digitális adatok kezelése, tárolása, mindezek pedig modern, szolgáltató levéltárakat kívánnak meg szerte a világon, így hazánkban is. A téma aktualitását mi sem jelzi jobban, hogy az elektronikus közigazgatás és az elektronikus levéltárak kérdéskörnek szentelte idei vándorgyűlését a Magyar Levéltárosok Egyesülete 2011. június 18–20-án Szegeden. A tanácskozás első napján az ágazatot érintő legfontosabb fejlesztéseket Fekete Gábor, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) e-közigazgatásért felelős helyettes államtitkára és Mikó Zsuzsanna, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója ismertette....

Részletek

Az integráció után is megmarad a megyei levéltárak autonómiája

„A vidéki intézmények megőrzik autonómiájukat a Magyar Országos Levéltár és a megyei levéltárak integrációjával október 1-jén létrejövő Magyar Nemzeti Levéltár szervezetén belül is – közölte Mikó Zsuzsanna, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója hétfőn Szegeden. Most mérik fel a megyei levéltárak adottságait, költségvetését, és ennek alapján alakítják ki majd azt a szervezeti rendet, amelyben a Magyar Nemzeti Levéltár működhet – mondta a szakember a Magyar Levéltárosok Egyesületének vándorgyűlése előtt újságíróknak. Az integráció során el szeretnék elkerülni a túlzott központosítást, a fő cél, hogy...

Részletek

Szegeden tanácskoznak a levéltárak jövőjéről

„Az elektronikus közigazgatás lesz a témája az idei levéltáros vándorgyűlésnek, amelyre több mint háromszáz hazai és külföldi vendéget várnak Szegedre. A szakma hétfőn kezdődő legrangosabb rendezvényének a Magyar Nemzeti Levéltár létrehozása és a megyei levéltárak további működése is témája lesz. A Magyar Levéltárosok Egyesülete minden évben megrendezi az egyik legrangosabb szakmai találkozót, a levéltáros vándorgyűlést A tanácskozás helyszíne évenként változik, a rendezvénynek ezúttal a Csongrád Megyei Levéltár lesz a házigazdája. Elektronikus levéltárak segíthetik a közigazgatást A háromnapos programsorozat fő témája az elektronikus...

Részletek