Skip to main content

Találat: Európai Unió

Európai Parlament: döntés a barangolási díjakról és a hálózatsemlegességről. II. előzmények: az EU az internethasználat korlátozására készül?

„Egyre hangosabbak a kritikák, mely szerint az új javaslat a netsemlegesség megszüntetését jelentené. Igen fontos szavazásra kerül sor holnap az Európai Parlamentben (EP): két év után a tagállamok a nyáron egyeztek meg a távközlési rendelkezések reformjáról, és így többek között az internetsemlegességről (net neutrality) szóló új szabályok elfogadásáról vitáznak és döntenek október 27-én a képviselők. Az Európai Bizottság saját értelmezése szerint az új szabályok a netsemlegesség megőrzése és megerősítése érdekében születtek meg. Főbb pontjai: a jogszabálytervezet szerint a „nyílt internet” alapelve mellett...

Read more

Az Európai Bizottság új ütemterve az európai egységes piac további erősítésére és mélyítésére. II. A Bizottság sajtóközleménye

„Az Európai Bizottság ma bemutatta azt az ütemtervet, amelynek segítségével megvalósítható Juncker elnök politikai vállalása az egységes piacban rejlő potenciál kiteljesítésére, és amely jó kiindulópont lehet ahhoz, hogy Európa sikereket érjen el a globális gazdasági színtéren. Az egységes piac az egyik legnagyobb európai vívmány, amelynek célja a javak, szolgáltatások, a tőke és a személyek szabad áramlása. A szakemberek és a vállalatok számára kiaknázható lehetőségeket, a fogyasztók számára nagyobb választékot és alacsonyabb árakat biztosít. Az emberek szabadon eldönthetik, hova szeretnének utazni, hol szeretnének...

Read more

A Juncker vezette Bizottság elfogadta második éves munkaprogramját: az eredeti irányvonal fenntartása és 10 prioritás megvalósítása

„Az Európai Bizottság 2015. október 27-én elfogadta 2016. évi munkaprogramját – a Juncker vezette Bizottság második munkaprogramját –, amelyben megerősíti elkötelezettségét a politikai iránymutatásában szereplő tíz politikai prioritás iránt. E munkaprogram előkészítése Juncker elnöknek az Európai Parlament előtt szeptember 9-én elmondott, az Unió helyzetéről szóló beszédével, valamint az általa és Timmermans első alelnök által az Európai Parlament és a Tanács elnökeinek ugyanezen a napon elküldött szándéknyilatkozatával vette kezdetét. Elfogadását az Európai Parlamenttel és a Tanáccsal folytatott konstruktív párbeszéd előzte meg. A munkaprogram...

Read more

Az Európai Bizottság új ütemterve az európai egységes piac további erősítésére és mélyítésére I.

„A mobilitás és a szolgáltatások útjában álló akadályok lebontását, a kkv-k szabályozói környezetének további egyszerűsítését és az innovatív szolgáltatások felkarolását célozza az az ütemterv, amivel új életet kíván lehelni az Európai Bizottság az egységes uniós belső piacba. Ütemtervet mutatott be szerdán az Európai Bizottság a fásultság jeleit mutató és még mindig nemzeti akadályokkal teli egységes belső piac revitalizálására, figyelembe véve a digitális forradalmat és az ennek a hullámán megjelenő új innovatív szolgáltatásokat is. „Az egységes piac nyújtotta lehetőségek nem mindig valósulnak meg,...

Read more

Pest megye útja Európába – interjú Szabó Istvánnal, a Pest Megyei Közgyűlés elnökével

„700 milliárd érv a megye önálló uniós régióvá válása mellett. Ha a közgyűlési elnök pozícióját a szövetségi kapitányéhoz hasonlítanánk, akkor Ön szerint Pest megye mikor juthat ki az Európa Bajnokságra? A kijutás optimális esetben 2021-ben történne meg, ez az időszak pedig a felkészülésé. Mi a kijutás tétje Pest megye számára? A hasonlatnál maradva: a kitűzött cél az, hogy kondícióban, erőben, képességekben európai szintre kerüljünk. Ehhez kell előteremtünk a megfelelő forrásokat, hiszen ennek hiánya miatt nem tud európai szintet elérni a „csapat". Közgazdasági,...

Read more

Háttéranyagok a Közép-Magyarország régió kettéválasztásával kapcsolatos döntésekhez

A Közép-Magyarországi régió kettéválásának lehetőségei és perspektívái: az uniós régiólehatárolás folyamata Pest megye önálló régióvá válása: a vállalkozások helyzete pdf-ben Pest megye önálló régióvá válása: GDP adatok elemzése pdf-ben A beruházások alakulása a Közép-magyarországi Régióban 2007-2013 pdf-ben A fenti tanulmányok forrása a Pest Megyei Önkormányzati Hivatal webhelye Szerkesztői megjegyzés: Amennyiben hinni lehet a nyelvészeknek, akkor a régió helyes megnevezése: Közép-Magyarország régió, melléknévként: Közép-Magyarország régióbeli. Lásd: Laczkó-Mártonfi: Helyesírás (Osiris Kiadó), illetve Névkereső (helyesiras.mta.hu)

Read more

Már érkeznek Magyarországra az eddig át nem utalt EU-források

„A Gazdaságfejlesztési Operatív Programhoz (GOP) kapcsolódóan 201,5 milliárd forint, a Regionális Operatív Program (ROP) részeként 13,3 milliárd forint uniós forrás már beérkezett az országba az eddig át nem utalt összegekből - mondta Adorján Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára szerdán az tárca költségvetési háttértájékoztatóján. Elmondta: az Eurostat által elfogadott és szerdán publikált EDP-jelentés szerint a kormány az idén összesen 510 milliárd forint eddig át nem utalt uniós forrásra számít az EU-tól, ennek egy része már beérkezett októberben az országba. A további...

Read more

Az Európai Számvevőszék szerint a vidékfejlesztési képzési programok „irányítása hiányos és túlzottan költséges”

„A vidéki területeken az uniós finanszírozásban részesülő szakképzési és tanácsadási programok működtetése meglehetősen költséges, a már meglévő programok gyakran ismételten megjelennek és a rendszer a már bejáratott képzéseket nyújtó szolgáltatóknak kedvez – szögezi le friss jelentésében az Európai Számvevőszék. A számvevőszéki jelentés szerint a tagállami irányítási eljárások nem megfelelőek, és a bizottsági felügyelet sem elégséges. A mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás mellett, amelyek továbbra is a vidéki gazdaság központi elemeit képezik, az uniós vidékfejlesztési politika a vidéki területeknek – a szakoktatás, a szakképzés...

Read more

Európai Unió Bírósága: a „bitcoin” virtuális deviza pénznek minősül

„A törvényes fizetőeszközökhöz hasonlóan a bitcoin virtuális devizaegységekre vonatkozó ügyleteknek is mentesülniük kell a hozzáadottérték-adó befizetésétől – állapította meg csütörtöki ítéletében az EU Bírósága. Ezzel először lett kimondva az, hogy a virtuális fizetőeszköz adózási szempontból pénznek minősül. A hagyományos devizák bitcoin virtuális devizára való át- és visszaváltását célzó szolgáltatásoknak ugyanúgy mentesülniük kell a hozzáadottérték-adó befizetése alól, mint a törvényes fizetőeszközként szolgáló valutákkal folytatott ügyletek. Ezt állapította meg csütörtöki ítéletében az Európai Bíróság, a svéd adóhatósággal szemben igazat adva egy, a virtuális devizával...

Read more

Az információs társadalom megbízható adatokat követel

„A tudás és az információ alapú társadalom megköveteli a megbízható minőségű adatokat, de arra is szükség van, hogy az emberek megértsék az adatok üzenetét - mondta Walter Radermacher, az Eurostat főigazgatója, a statisztika világnapjához kapcsolódó budapesti konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón. Az Európai Unió 2020-ig megújítja a statisztikai rendszerét, hogy minimális költséggel állítsanak elő adatokat az állampolgárok és a cégek részére. A statisztikusoknak is reagálniuk kell az olyan új kihívásokra, mint a globalizáció, a digitális forradalom, valamint a globális környezetvédelem szükségessége - tette...

Read more
Page 131 of 199 1 130 131 132 199