Skip to main content

Találat: extraprofit adó

Nagy Márton az extraprofitadó kivetéséről, a rezsicsökkentésről és az árstop jövőjéről

„A kabinet a soproni kihelyezett kormányülésen döntött a rezsi- és honvédelmi alap felállításáról, illetve az azt finanszírozó extraprofitadó kivetéséről, aminek összege 2022-ben meghaladja a 800 milliárd forintot, jövőre pedig eléri az 1000 milliárd forintot – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorának nyilatkozva. A miniszter elmondta, hogy az adó részletszabályai a hétvégén jelennek meg a Magyar Közlönyben. Megjegyezte, a többek között a bankokat, az energiaipari és kereskedőcégeket, valamint a légitársaságokat érintő extraprofitadók célzottak és átmenetiek. „A háború...

Részletek

Az extraprofit adó kivetéséről szóló rendelkezések részletei – vannak újdonságok

„ Csak néhány a sok változás közül: bekerült a Revolut és a Wise is a tranzakciódíj-kötelesek közé, kétféle díjat kaptak a repülőtársaságok, 25 százalékos sarcot a Mol, két adó - az egyik a cégautóadó - pedig megduplázódik. Mint arról az Infostart is beszámolt, három napos, soproni kihelyezett kormányülés után, még szombat késő este megjelentek a vonatkozó döntések részletei a Magyar Közlönyben. A kormánytagok elfogadták az extraprofitadó kivetéséről szóló rendelkezéseket és az annak kapcsán megemelt adókat, valamint a 2023-as költségvetés tervezetét is. Mivel...

Részletek

Megjelent az extraprofit adóról szóló rendelet

„ Váratlan időpontban tette közzé a kormány az elmúlt hetekben bejelentett kiigazítás részleteit. A szombati Magyar Közlönyben hirdették ki "A Kormány 197/2022. (VI. 4.) Korm. rendelete az extraprofit adókról" című rendeletet. Érdekes, hogy egy hétvégi napot választott a költségvetést rendbe hozó intézkedések kihirdetésére, azonban ez nem teljesen szokatlan a kormánytól, mert korábban is volt arra példa, hogy a fontos, de nem feltétlenül nagy népszerűségnek örvendő lépéseit egyedi időpontokban jelentette meg – írja a Portfolio. Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével három napos kihelyezett ülést...

Részletek