Skip to main content

Találat: falusi kisboltok

121 településen nyílik új kisbolt a Magyar Falu Program révén

„A Magyar Falu Programnak köszönhetően kisbolt nyílik 121 olyan településen, ahol az elmúlt években, évtizedekben nem volt - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. Gyopáros Alpár a Magyar Falu Programban meghirdetett, falusi kisboltokat érintő támogatás első eredményeit ismertetve elmondta, mintegy 5,6 milliárd forint támogatást fizetnek ki a következő hetekben, hónapokban az alapvető élelmiszereket és vegyiárukat árusító új boltok nyitására. A nyertes pályázók listáját pénteken teszik közzé a kormany.hu oldalon. Gyopáros Alpár példaként említette a Győr-Moson-Sopron megyei Maglócát,...

Részletek

Indul a kistelepülési boltfejlesztés

„Hétfőtől lehet pályázni arra a 48 milliárd forintra, amellyel a kormány támogatja kistelepülési boltok létestését, fejlesztését a Magyar falu programban - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos sajtótájékoztatón, Budapesten. Gyopáros Alpár közlése szerint a keretre azok a vállalkozások pályázhatnak, amelyek olyan településen működtetnek, illetve létesítenének üzletet, ahol a lélekszám nem haladja meg a kétezret. Egy-egy üzlet esetében a vissza nem térítendő támogatás mértéke elérheti a 70 millió forintot, illetve egy több üzletet működtető vállalkozás akár 1,8 millió eurónak megfelelő összeget...

Részletek

Az ezres lélekszám alatti falvakban nem lehetnek életképesek a kisboltok

„Nagy valószínűséggel az ezer és kétezer közötti lélekszámú településeken lehet megoldás a falusi kisboltok 45 milliárd forintos keretösszegű támogatása, így a dotáció körülbelül 400-600 településen segítheti a lakosság mindennapjait – mondta a Világgazdaságnak Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke. Szerinte nagyjából ez az a lakosságszám, amely el tud tartani egy kisboltot, de ezeknek a kis üzleteknek a versenyképességük érdekében mindenképp érdemes csatlakozniuk egy nagy társasághoz. A TÖOSZ elnöke úgy véli, hogy a legkisebb településeken nem nyújt valódi megoldást a...

Részletek

Megjelent a Magyar Közlönyben a falusi kisboltok támogatásának részletszabályait tartalmazó rendelet

„A kormány célja a kistelepülések népességmegtartó erejének növelése, a falvakban élők életszínvonalának emelése és a helyi gazdaság élénkítése, ezért döntött a Gazdaság-újraindítási Akcióterv keretében a Magyar Falu Program bővítéseként az új támogatásról. A Magyar Falu Program új pilléreként a 2000 lélekszám alatti településeken működő, újonnan nyíló, vagy újranyitó kisboltok akár 60-70 millió forint támogatásban is részesülhetnek, a programra a kormány 45 milliárd forintot biztosít. Az új kiskereskedelmi egységek növelik a helyben elérhető szolgáltatások színvonalát, így hozzájárulnak a kistelepülések népességfogyásának megállításához, ami a...

Részletek