Skip to main content

Találat: felsőoktatás

Magyarok a Szilícium-völgy nyomában: tudományos és technológiai parkok rendszere épül ki Magyarországon

„Szinte hetente jelentenek be új kutatás-fejlesztési együttműködéseket vállalatok és egyetemek, és hamarosan hat science park is létesül az országban. Mórucz Norbert, az Ipari, Tudományos, Innovációs és Technológiai Parkok Egyesületének elnöke szerint kiugrási lehetőséget hoz az új irány. Egy évtizede még az ipari parkokban látták a gazdaság fejlődését, ma már a tudományos és technológiai parkokban. Az előbbiek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket? A gazdasági válság mutatta meg igazán a problémát, 2008–2010-re az iparipark-rendszer ugyanis jelentősen túlfejlődött. Kétszáz ipari park jött létre...

Read more

Modern technológiák, okos városok – „Digitális Állam” szakmai rendezvény a Miskolci Egyetemen

„A modern technológia nem csak új kihívások elé állítja az államot, de egyben új megoldási lehetőségeket is kínál az új, és a régi problémákra. A rendezvény célja, hogy az állam szemszögéből vizsgálja és mutassa be a digitális technológiák hatásait. Ehhez kapcsolódó témakörökben hallhattunk előadásokat szerdán, a Miskolci Egyetemen. A program „Az intelligens, fenntartható és inkluzív társadalom fejlesztésének aspektusai: társadalmi, technológiai, innovációs hálózatok a foglalkoztatásban és a digitális gazdaságban” című EFOP projekt keretén belül valósul meg. A projekt átfogó célja, egy sikeres nemzetközi...

Read more

Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ lesz a Széchenyi István Egyetem GINOP-projektjének eredménye

„A Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ létrehozását célozza a Széchenyi István Egyetemen az a GINOP-projekt, amelynek résztvevői rendszeresen tartanak szakmai workshopokat, egyeztetéseket arról, hol is tart a program megvalósítása. A központ az egyetem és a gazdaság, társadalom sokoldalú együttműködési hálózatát erősíti. 2020-ig tartó megvalósítása ütemterv szerint halad. A FIEK-projekt vezetője, Dr. Kovács Zsolt főigazgató köszöntötte a résztvevőket a tegnapi workshopon. Elmondta, hogy szerdán Brüsszelben, V4-konferencián ismertethette Komlósi László professzorral közösen a Széchenyis FIEK-projektet, pozitív visszajelzésekkel. Mind a négy tagországból egy-egy jó gyakorlatot...

Read more

A magyar jogszabályok még mindig nem állnak készen az új, egységes európai uniós adatvédelmi rendelet alkalmazására – mondta Péterfalvi Attila

„ A magyar jogszabályok még mindig nem állnak készen az új, egységes európai uniós adatvédelmi rendelet alkalmazására - közölte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, aki arról is beszélt, hogy a szabályozás nincs hatással a magyar közoktatási intézmények életére. Az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete (GDPR) új intézménye az elszámoltathatóság: ez a legfontosabb változás a szabályokban, ami azt jelenti, hogy nemcsak jogszerűen, tisztességesen és átlátható módon kell az adatkezeléseket folytatni, hanem ezt igazolni is tudni kell adott esetben - mondta Péterfalvi...

Read more

Debreceni Egyetem: logisztikával az Ipar 4.0 felé

„ebrecen – Az ipari forradalom, a digitalizáció komoly kihívás elé állítja a logisztikát. A legújabb technológiai megoldásokat és a fejlődési lehetőségeket is áttekintették a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán csütörtökön rendezett logisztikai konferencián. – V2V, M2M, IoT, felhőalapú szolgáltatás, Big Data – nap mint nap új fogalmak és technológiák jelennek meg az iparban. Az alapvető szakmai ismeretek mellett ezekkel is tisztában kell lenniük a hallgatóknak ahhoz, hogy hatékonyan és gyorsan be tudjanak kapcsolódni a logisztikai cégek komplex környezetébe. Mi ennek támogatására törekszünk, mivel...

Read more

A harmadik oktatási forradalom

„Egy, az Atlantic hasábjain megjelent elemzés az indiai informatikai óriáscég, az Infosys és a Rhode Island-i felsőoktatás rendszer kialakuló együttműködésében megvalósuló innovációs központ (hub) kapcsán mutatja be azt a modellt, amelyet a szerző az Egyesült Államok harmadik nagy oktatási forradalmaként ír le, a XXI. század munkaerőpiaci kihívásaihoz kapcsolódva. Nem szokványos, hogy egy közösségi főiskola, community college fontos szerepet kapjon, de külön kiemelik a Community College of Rhode Island szerepét. Nem véletlenül, mert a cikkben ismertetett új oktatási koncepció alapja az élethosszig tartó...

Read more

Ki nézhet munka után első körben az automatizálás miatt?

„Új tanulmányunk a három egymást átfedő automatizálási hullám – az algoritmikus, a kiterjesztési és az autonómia hullám – 2030-as évekig terjedő hatásait vizsgálja. A kutatás során 29 országból több mint 200 000 munkahelyhez kapcsolódó feladatot és készséget elemeztük annak érdekében, hogy értékeljük az automatizálás munkavállalókra gyakorolt lehetséges hatásait a különböző iparágakban, a munkavállalók neme, kora és képzettsége szerint. A kutatásban részt vevő 29 országban az automatizálás a munkahelyek átlagosan mindössze 3%-át veszélyezteti a 2020-as évek elejére, az évtized végére azonban ez az...

Read more

Tematikus összeállítás : A munka jövője, a tudomány és a tanulás a 21. század világában

„Tematikus összeállítás: A munka jövője, a tudomány és a tanulás a 21. század világában Vendégszerkesztő: Simai Mihály Az egyes tanulmányok megvilágítják, hogy a folyamatban lévő és várható globális demográfiai, gazdasági, tudományos és technikai átalakulás következményei történelmileg példa nélküli változásokhoz vezetnek a munka jellegében, feltételeiben és szervezetében. A főbb általánosabb problémák: munkahelyteremtés nélküli gazdasági fejlődés, munkanélküliség, egyenlőtlenségek, mélyülő szakadékok az oktatási-képzési rendszer által adott tudás és a fejlődés szükségletei között. Ezek intenzitása és konkrét következményei, főként eltérő gazdasági fejlettségi szintjük és szerkezetük miatt,...

Read more

A magyar felsőoktatás egy évtizede 2008 – 2017

„A fennállásának tizedik évébe lépő Nemzetközi Felsőoktatási Kutatások Központja (NFKK) tizedik alakalommal rendez konferenciát a magyar felsőoktatásról. Az elmúlt években a konferenciák vitaindítójának szánt stratégiai helyzetértékelésekhez képest ez a kötet több szempontból is rendhagyó. Míg az előző dokumentumok nagyrészt az előző év történéseire fókuszáltak, s a szövegbe ágyazott trendelemzések leginkább a következtetések alátámasztását szolgálták, a jelen kötet 10 év eseményeit, tendenciáit fogja át, ha nem is teljességre törekvően, és továbbra is a közelmúlt magyarázatának igényével. Az egyes fejezetek most is tematikusak, az...

Read more

Az Európai Bizottság új oktatási kezdeményezései: középpontban a kulcskompetenciák és digitális készségek, valamint az oktatás európai dimenziója

„A göteborgi csúcstalálkozó nyomán az Európai Bizottság a mai napon új kezdeményezéseket fogadott el abból a célból, hogy fejlessze az európai polgárok kulcskompetenciáit és digitális készségeit, népszerűsítse a közös európai értékeket és gyarapítsa a diákoknak az Európai Unió működésével kapcsolatos ismereteit. Az új javaslatok mindössze két hónappal azt követően születtek, hogy az európai állam-, illetve kormányfők a 2017. novemberi göteborgi csúcstalálkozón megvitatták az oktatással, a képzéssel és a kultúrával kapcsolatos aktuális kérdéseket. Ezen indítványokkal az EU a társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségeket kívánja csökkenteni, mégpedig...

Read more
Page 5 of 23 1 4 5 6 23