Skip to main content

Találat: IKT-ipar

Megmértük a mérhetetlent: mérlegen a digitális gazdaság

„Az IVSZ Iparági Fórum keretében folytatta a szakmai párbeszédet és együtt gondolkodást a digitális gazdaság méretének és súlyának legpontosabb becslését nyújtó kutatásához fűződően. A digitális ökoszisztéma képviselői és az IVSZ tagcégei élénk diskurzus keretében erősítették meg az új módszertan létjogosultságát és tárgyalták meg a digitalizáció ügyének további tennivalóit. Az IVSZ négy évvel ezelőtt egy új módszertan mentén mérte fel a digitális gazdaságot, amely kutatást idén a Microsoft Magyarország támogatásával ismételt meg. Az eredményeket bemutató sajtórendezvényt követően egy iparági fórumra invitáltuk a piaci...

Részletek

Karas Monika lesz a BEREC egyik alelnöke

„ Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke jövőre az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testületének (BEREC) egyik alelnöke lesz – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel. A közleményben azt írták, a szervezet Krétán rendezett tisztújítói ülésén a tagországok Karas Monika mellett Tonko Obuljent, a horvát hírközlési hatóság vezetőjét, az ír Jeremy Godfrey-t, a BEREC leköszönő elnökét és Michel Van Bellinghent, a belga hírközlési hatóság elnökét választották meg alelnöknek. Utóbbi 2021-ben a testület elnöke lesz, jövőre pedig a...

Részletek

Infotér 2019 Konferencia – Balatonfüred, 2019. október 16., Program

„A konferencia 2019. október 15-17. között lesz Balatonfüreden. Teljes program/regisztráció a konferencia webhelyén! 1. NAP 10/16 SZERDA 08:30 REGISZTRÁCIÓ FŐELŐADÁSOK Díszterem 10:00 KÖSZÖNTŐ Soltész Attila, elnök, Informatika a Társadalomért Egyesület 10:10 Dr. Parragh László, elnök, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 10:30 Rékasi Tibor, vezérigazgató, Magyar Telekom Nyrt. 10:45 Dr. Tuzson Bence, közszolgálatért felelős államtitkár, Miniszterelnökség 11:00 Amanda Nelson, vezérigazgató, az Igazgatóság elnöke, Vodafone Magyarország 11:15 Dr. Dukai Miklós, önkormányzati helyettes államtitkár, Belügyminisztérium - Felkérés alatt 11:30 Peter Kovalčík, regionális igazgató, Check Point 11:45...

Részletek

7. Digitális Székelyföld Konferencia – Természetesen a mesterséges intelligenciáról Marosvásárhelyen!

„Idén hetedik alkalommal rendezik meg a Digitális Székelyföld Konferenciát az IT Plus Klaszter szervezésében, ezúttal Marosvásárhelyen, a Sapientia Tudományegyetemen, szeptember 26. és 29. között – közölték a szervezők. A konferencia víziója, hogy Székelyföld 2025-re egy olyan régióvá válik, ahol a magas hozzáadott értékű termékek és szolgáltatások teszik ki a gazdasági termelés legnagyobb hányadát, ez pedig egyúttal a társadalom jólétének növekedéséhez vezet erdélyi és európai viszonylatban egyaránt. Ebben a vízióban a digitalizálás és az informatikai ágazat, valamint az ez által biztosított eszközök és...

Részletek

Az államnak szerepet kell vállalnia az 5G hálózatok kiépítésében

„Az államnak szerepet kell vállalnia az 5G hálózatok infrastruktúrájának kiépítésében - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az 5G Koalíció (5GK) plenáris ülésén és konferenciáján kedden Budapesten. Palkovics László kiemelte: az 5G a mobilhálózatok legújabb generációja, jelentőségében messze túlmutat a távközlésen, a technológia katalizátora számos innovatív területnek. Ide tartoznak az IoT alkalmazások, vagy az autonóm járművek, a lehetőségeknek jelenleg csak egy részét ismerjük - mutatott rá. Hozzátette: az 5G hálózatok kiépítése az eddigiekhez képest más feladatot jelent, részben több kisméretű bázisállomás...

Részletek

Startup Europe Csúcstalálkozó Kolozsváron: útjára indult az Európai Unió Digitális Európa Programja

„ A romániai európai uniós soros elnökség egyik legfontosabb rendezvénye, a Startup Europe Csúcstalálkozó kezdődött tegnap Kolozsváron. Az ezernél több külföldi és hazai szakember részvételével zajló szakmai rendezvény az egységes digitális piac témáját járja körül, célja megismertetni a vállalkozókkal az EU által biztosított támogatási lehetőségeket. A kétnapos rendezvényen a nyugat-európai innovációs ökoszisztémák kulcsszereplői találkozhatnak a kelet-európai innovációs technológiával foglalkozó vállalkozókkal, tapasztalatcsere, hálózatépítés céljával. A csúcstalálkozó tegnap délelőtti megnyitóján Mariya Gabriel digitális gazdaságért és társadalomért felelős uniós biztos elmondta: az EU lemaradt a...

Részletek

Mesterséges intelligencia: Magyar-brit kapcsolatfelvétel a jövő iparágában

„A mesterséges intelligencia alkalmazása terén felmerülő együttműködési lehetőségekről és szakmai kihívásokról egyeztettek a „Mesterséges intelligencia: híd Magyarország és Nagy-Britannia között” c. workshopon 2019. március 14-én, Budapesten. A mindennapokban egyre gyakrabban megjelenő és növekvő teljesítményű mesterséges intelligencia alapú megoldások fejlesztése és alkalmazása a gazdasági növekedés és tudományos fejlődés egyik garanciája lehet. A kétoldalú együttműködések az iparágba történő befektetések ösztönzéséhez járulhatnak hozzá a legjobb gyakorlatok cseréjével, a közös irányok meghatározásával. Iain Lindsay, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kérésére...

Részletek

Kinevezték a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács elnökét és tagjait

„A Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról szóló 2018. évi CII. törvény 2. § (2) bekezdésében foglalt jogkörömben eljárva Vágujhelyi Ferencet a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács elnökévé, Fauszt Zoltánt, dr. Felső Gábort, dr. Pap Sándort és dr. Risztics Péter Károlyt a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács tagjává – 2019. március 1-jei hatállyal – kinevezem...” Forrás: A miniszterelnök 22/2019. (III. 1.) ME határozata a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács elnökének és tagjainak kinevezéséről; Magyar Közlöny; 2019. évi 33. szám; 2019. március 1.; 844....

Részletek

12/2019. (II. 14.) ME határozat az ITU Telecom World 2019 konferencia megrendezéséről, megszervezéséről és finanszírozásáról szóló megállapodás létrehozására adott felhatalmazásról

„A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény 5. § (1) bekezdése szerinti hatáskörömben eljárva, a külgazdasági és külügyminiszter, valamint az innovációs és technológiai miniszter előterjesztése alapján 1. egyetértek a Magyarország Kormánya és a Nemzetközi Távközlési Egyesület között az ITU Telecom World 2019 konferencia megrendezéséről, megszervezéséről és finanszírozásáról szóló megállapodás (a továbbiakban: Megállapodás) létrehozásával; 2. felhatalmazom a külgazdasági és külügyminisztert, hogy – az érintett miniszterekkel egyetértésben – a tárgyalásokon részt vevő személyeket kijelölje; 3. felhatalmazom a külgazdasági és külügyminisztert vagy...

Részletek

Digitális jövő – a változás elkezdődött: informatikai konferencia a Kodolányin

„„Digitális jövő – a változás elkezdődött” elnevezéssel rendezte meg a II. Békés Megyei Informatikai Konferencia és Kiállítást a Kodolányi János Egyetem Orosházi Oktatási Központja pénteken. A konferencia keretében a PC Trade System Kft.-vel közösen ingyenes bemutatókkal egybekötött szakmai napot is rendeztek, ahol a legkorszerűbb informatikai eszközöket, drónokat, legórobotokat, de innovatív járműveket, a jövő hajtányait is működés közben csodálhatta meg az érdeklődő közönség. A vendégeket dr. Malatyinszki Szilárd, a Kodolányi János Egyetem Orosházi Oktatási Központja igazgatója köszöntötte, aki úgy fogalmazott: céljuk, hogy Orosháza...

Részletek
Page 3 of 14 1 2 3 4 14