Skip to main content

Találat: IKT-ipar

3,5 milliárd forinttal emelkedett a felhőszolgáltató központok létrehozását támogató GINOP-pályázat keretösszege

„A Széchenyi 2020 keretében megjelent „Felhőalapú (IaaS, PaaS, SaaS) vállalati szolgáltatások, IKT megoldások fejlesztésének és piaci bevezetésének támogatása” című (GINOP-3.2.4-8.2.4-16) felhívás keretösszege 4,5 milliárd forintról 8 milliárd forintra módosult – tájékoztatott a kormány a hivatalos pályázati portálon. A vissza nem térítendő támogatás keretösszege 2 milliárd forintról 4 milliárd forintra, a kölcsön keretösszege 2,5 milliárd forintról 4 milliárd forintra változott. A 2016 végén megjelent felhívás tavaly október óta a jelentős túligénylés miatt „átmenetileg szünetel”. Új támogatási kérelmek benyújtására a keretösszeg módosításával sem lesz...

Részletek

Az Antenna Hungária fejlesztők részére megnyitotta országos IoT hálózatát

„Az Antenna Hungária, hazánk vezető állami tulajdonban lévő távközlési szolgáltatója tavaly év végén elindította a LoRaWAN (Long range Radio) technológiára épülő IoT (Internet of Things, azaz a Dolgok Internete) hálózatát, mellyel Magyarországon és a régióban is az elsők között épített ki országos jelenlétet biztosító lefedettséget. A fejlesztések eredményeképpen a több mint száz bázisállomással üzemelő országos hálózat Budapesten, a megyeszékhelyeken és több nagyobb városban érhető el, az ország lakosságának közel felét lefedve. A legújabb IoT megoldásokat támogató távközlési hálózat sikerét jól mutatja, hogy...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2018. április 9.

SZKRIPÁL-BOTRÁNY Legközelebb majd megvárjuk a tényeket, mielőtt szolidaritást vállalunk A rejtélyes angliai mérgezési akcióról szóló első hírek nyomán mi is, mint annyian mások, Szkripál-ügyről beszéltünk. Aztán, ahogy szaporodtak a különös, ellentmondásos információ töredékek, lassan inkább Szkripál-hadműveletként emlegettük az esetet, utalva ezzel arra a gyanúra, hogy valójában a geopolitikai információs játszmák újabb esetével állunk szemben. Most, a legfrissebb fejlemények nyomán már nyugodtan címkézhetjük Szkripál-botrányként az esetet. Még hozzá egy olyan, szélesedő nemzetközi botrányként, amely elsősorban a közösségi médiumok platformjain gyűrűzik egyre tovább. A...

Részletek

A héten olvastuk: válogatás a Közbeszerzési Értesítőben megjelent informatikai témájú eljárások eredményeiből – 2018. március 5-március 11.

Eredményes Irodai programcsomag beszerzés Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/46 Ajánlatkérő: Legfőbb Ügyészség Nyertes ajánlattevő: Karakter Számítástechnikai, Elektronikai Kft. A beszerzés végleges összértéke (áfa nélkül): 155.997.496,- Ft Lásd bővebben Tájékoztató az eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/46 Ajánlatkérő: Vas Megyei Kormányhivatal Nyertes ajánlattevő: IMG Solution Kft;Procomp Kft.;Procomp Kft. A közbeszerzés rövid ismertetése: Informatikai eszközök beszerzése a Vas Megyei Kormányhivatal TOP-6.8.2-15-SH1-2016-00001 „Gazdaság-és foglalkoztatásfejlesztési partnerség a Szombathelyi járás területén” című projektje, a Vas Megyei Kormányhivatal TOP-5.1.2-15-VS1-2016-00002 „Észak-Vasi gazdaság- és foglalkoztatásfejlesztési együttműködés a helyi gazdaságfejlesztés szolgálatában” című...

Részletek

Vélemény: nincs is olyan, hogy „okos város”

„Az Atlantic hasábjain Bruce Sterling amerikai sci-fi író, a műfaj „kiber-punk” mozgalmának egyik alapítója provokatív című és tartalmú jegyzetet tett közzé, mintegy az okos város projektek görbetükreként. Mint írja: a „digitális csillagpor” nem olyan csodaszer, ami önmagában élhetőbbé, elérhetőbbé és rugalmasabbá tenné a városokat. Meglátása szerint az „okos város” csak egy divatos címke a balos városlakók és az info-tech „iparosok” modern szövetségén. Ami azért is praktikus ön-elnevezés, mert a „csak ne az én udvarom előtt” jeligéjű vagy más alapon álló ellenzőik automatikusan...

Részletek

Felhívás a Szupergyors Internet Programhoz kapcsolódóan tervezett önerős fejlesztések megvalósításáról, partnerségi egyeztetésre, elektronikus hírközlési szolgáltatók részére

„A kormány a „Digitális Jólét Program” keretében elindította a Szupergyors Internet Programot (SZIP), Magyarország eddigi legnagyobb léptékű szélessávú infrastruktúra fejlesztési programját. Ennek célja, hogy 2018 végéig biztosítsa minden háztartás számára, amely azt igényli legalább 30 Mbps sebességű internetkapcsolathoz való hozzáférés lehetőségét a még ellátatlan területeken a piaci szereplők bevonásával. Ezáltal elősegítve minden állampolgár számára a nagysebességű internet szolgáltatáshoz való hozzáférést, amely alapvető feltétele az elektronikus szolgáltatások elterjedésének, az internet használat növekedésének. A fejlesztések megalapozását szolgáló mapping kutatás keretében 2014. december és 2015....

Részletek

Kiemelt beruházások lesznek a magyarországi 4G és 4G+ hálózati fejlesztési beruházások

„A magyar kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá minősíti a magyarországi távközlési szolgáltatók 4G és 4G+ hálózat fejlesztési beruházásait, erről még év végéig döntés születik - mondta a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos egy szakmai konferencián kedden Budapesten. Deutsch Tamás a T-Systems Magyarország hatodik alkalommal megrendezett Symposium 2017 konferenciáján kijelentette: mindez komoly szabályozási előnyt jelent a fejlesztésekhez. Ezzel az ország erősíteni tudja a mobilinternet infrastruktúra és a szélessávú vezetékes hálózat fejlettsége területén eddig elért pozícióját, a szolgáltatók fejlesztései és a szupergyors internet...

Részletek

Magyarország versenyképes digitális gazdaság kíván lenni Európa szívében

„A digitalizáció minden szektorban jelen van, az egészségügytől az oktatáson és az élelmiszeriparon keresztül, a sporton és a mezőgazdaságon át egészen a turizmusig. Ahhoz, hogy egy ország versenyképes legyen az új ipari forradalom peremén a digitalizáció minden lehetőségét ki kell aknáznia. Magyarország és a V4 partnerség sem lehet ez alól kivétel – mondta Mernyei Ákos európai uniós és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár az ITAPA konferencián, 2017. november 14-én, Pozsonyban. A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy Magyarországnak az Egységes Digitális Piac és a...

Részletek

A héten olvastuk: digitális Kína – 2017. november 13.

Az ázsiai állam meghatározó akar lenni a mesterséges intelligencia területén. Az Alphabet ügyvezető igazgatója úgy vélte, hogy nem szabad lebecsülni Kína terveit. A menedzser kijelentette, hogy a kínaiak éppen azon dolgoznak, hogy a technológiát mind kereskedelmi, mind katonai célokra felhasználják, s ennek számos lehetséges következménye lehet. Eric Schmidt konkrétan a kínai mesterséges intelligencia tervre hivatkozott, amelynek lényege, hogy az ázsiai ország 2030-ra globális vezető legyen a technológia területén. Ezzel párhuzamosan az Alphabet ügyvezető igazgatója kritizálta azt, hogy az USA a mesterséges intelligencia...

Részletek

NFM: a kormány kiemelten kezeli a digitalizációt

„A magyar kormány kiemelten kezeli a digitalizációt és az infokommunikációs ágazatot, ezt az is mutatja, hogy idén Budapesten rendezi az Európai Bizottság az év legfontosabb európai infokommunikációs eseményét – mondta Solymár Károly Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára csütörtökön. Solymár Károly Balázs a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban az MTI-nek elmondta: november 9-10-én tartják az ICT Proposers’ Day elnevezésű nagyszabású infokommunikációs kutatási, fejlesztési és innovációs konferenciát. Közölte, a rendezvényen az Európai Bizottság bemutatja, hogy 2018-ban milyen infokommunikációs pályázati lehetőségek lesznek. Úgy...

Részletek
Page 5 of 14 1 4 5 6 14