Találat: integritás-tanácsadók

Az alternatív vitarendezési módszerek alkalmazásának hatásai a hatósági eljárás átláthatóságára és nyitottságára

„Sok, korábban nem vár és adott esetben nem is szándékolt feladat elé állítják napjaink rohanó társadalmi, gazdasági változásai a közigazgatást és azon belül a hatósági jogalkalmazást végző szervezetrendszert és annak személyzetét is. A nyitottságra, az ügyfél- és társadalomközpontúságra minden korábbinál nagyobb szükség van annak érdekében, hogy az információs társadalomban élő, hagyományos értékeit, fogódzkodóit fokozatosan elvesztő társadalom és annak minden egyes tagja megőrizhesse bizalmát a közigazgatás joghoz kötöttségével, céljainak teljes körű és következetes megvalósításával, a várt és elvárt jogbiztonság megteremtésével, saját tevékenységének és...

Részletek

A Tolna Megyei Kormányhivatal működése a 2015. áprilisi szervezeti integráció után

„Az ellenőrzési és szervezési feladatok mellett képzési, adatvédelmi és közzétételi feladatokat lát el a Tolna Megyei Kormányhivatal Jogi és Koordinációs Főosztálya. A Rádió Orienten Tarnai Nikoletta főosztályvezető elmondta, a szakvizsgák szervezése és lebonyolítása, az iratkezelés felügyelete, valamint a megyei Államigazgatási Kollégium munkájának koordinálása adja főbb aktualitásaikat. A 2015. áprilisi szervezeti integráció hatására egy egységes hivatal alakult ki. A Tolna Megyei Kormányhivatal tíz főosztályának egyike a Jogi és Koordinációs Főosztály – emelte ki a Rádió Orienten Tarnai Nikoletta főosztályvezető. A vendég rámutatott, szervezeti...

Részletek

Több mint nyolcezren vettek részt közszolgálati etikai és integritástréningen

„A közszolgálati etikai és integritástréningen 8375-en vettek részt - hangzott el a Korrupció megelőzése és a közigazgatás-fejlesztés áttekintése című projekt záró konferenciáján pénteken Budapesten. Az Államreform Operatív Program (ÁROP) keretében, az Európai Szociális Alap és a Magyar Állam által nyújtott 680 millió forintos támogatásból megvalósuló projekt célja a társadalom által érzékelt hivatali korrupció megelőzése és szintjének csökkentése volt. A program keretében 120 embert képeztek ki integritástanácsadónak, integritásmenedzsment-tréningen pedig 751-en vettek részt. Létrehozták a korrupciós kockázatok felismerését és kiszűrését támogató integritástanácsadók hálózatát is,...

Részletek

Konferencia integritás-tanácsadók részére

„ Harmadik alkalommal került sor az integritás tanácsadók országos konferenciájára, a kormányzati szerkezetátalakítás következményeként most először a Belügyminisztérium és a Nemzeti Védelmi Szolgálat Korrupciómegelőzési Főosztálya közös szervezésében. A rendezvény – amelyet dr. Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára nyitott meg – alapvető célja az integritás tanácsadók munkájának támogatása, együttműködésük ösztönzése és hatékonyabbá tétele volt. A konferencián az integritás tanácsadók szakmai támogatásában, működésük koordinációjában érintett állami szervek – Belügyminisztérium, Miniszterelnökség, Nemzeti Védelmi Szolgálat, Nemzeti Közszolgálati Egyetem – vezetőinek, képviselőinek előadásait hallgathatták meg a...

Részletek