Skip to main content

Találat: IoT-eszközök

Teljes gőzzel a robotizált jövő felé

„Ahol megjelennek a robotok, ott a gyárakat is át kell alakítani, ami egyre több logisztikai megrendelést generál a vállalatok részéről – mondta a Világgazdaság kérdésére Grasselli Norbert, a Bay Zoltán Kutatóközpont ügyvezetője. Idén huszonöt éves a kutatóközpont. Melyek azok a már maguk mögött hagyott technológiai mérföldkövek, amelyek az induláskor elképzelhetetlennek tűntek? Az alapítvány 1993 januárjában kezdte meg működését, és a nyolcvanas évek végén megszűnt ipari kutatóintézetek után keletkezett űrt volt hivatott betölteni a német Fraunhofer Intézet mintájára. Bár a technológiai környezet folyton...

Részletek

Ceglédbercel az első okos falu

„A nyilvános internet elérési pontok létesítésétől a közbiztonság javításán át a helyi vállalkozások fellendítéséig sok pozitív hatása lehet az Invitech Solutions okos falu programjának. Az informatikai és telekommunikációs megoldásszállító pilot programja a Pest megyei Ceglédbercelen fut, ahol már saját applikációja is van a településnek. Ezzel a helyiek és az idelátogató vendégek is mindenről időben értesülnek, ami fontos a falu életében. A társaság célja, hogy a városokban zajló fejlesztései mellett a kisebb településen élők számára is elérhetőek legyenek a digitalizáció előnyei. Az Invitech...

Részletek

Nem kapkodnak a kkv-k a digitális fejlesztési támogatásért

„Kitörési pont az Ipar 4.0 technológiák bevezetése a hazai kkv-k számára, mégsem tülekednek az ezt segítő támogatásért. Bár több hónapja pályázható a Versenyképes vállalatok tevékenységének emelt szintű digitalizálása című pályázat, ez idáig mégis csak 6 darab pályázati kérelmet iktathatott be a kiírás kezelője. Nincs nagy sorban állás a vállalkozások a Versenyképes vállalatok tevékenységének emelt szintű digitalizálása pályázatán, holott annak célja, hogy Ipar 4.0 és IoT megoldásokat alkalmazó kis- és középvállalati (kkv) réteg jöjjön létre Magyarországon. E paradigmaváltás támogatására a pályázat bekerült a...

Részletek

Egész Budapestet lefedő IoT-hálózatot adott át az Invitech Solution

„Átadták az Invitech Solutions Budapestet lefedő LoRa-technológiájú IoT-hálózatát. Az Internet of Things (IoT - interneten keresztül összekapcsolt, irányított eszközök hálózata) platformjával a társaság az IoT-értéklánc minden elemét képes egymaga biztosítani vállalatok, államigazgatási és önkormányzati intézmények számára. Az alacsony energiaigényű, nagy hatótávolságú, vezeték nélküli LoRa-technológia segítségével a megbízók hatékonyan kapcsolódhatnak majd a kihelyezett IoT-szenzorokhoz. A nemzetközi LoRa-szövetség tagjaként a társaság missziójának tekinti a technológia elterjedését Budapesten, hamarosan pedig országszerte is. A most átadott LoRa-rendszer egy LPWAN-alapú megoldás. Az LPWAN (Low-Power Wide-Area Network) egy...

Részletek

Krénusz Kornél: az MVM NET 2018-ban

„Egyszerre több fronton is „támad” jövőre az MVM NET. Nemcsak a kormányzati hálózat építése folytatódik a vállalatnál, de hangsúlyosan megjelennek a versenypiacon és elkészül a modern gödi adatközpont is – ígéri Krénusz Kornél, a társaság vezérigazgatója. – Eseménydús év áll az MVM NET mögött, de melyik az az eredmény, amelynek hosszabb távon a legnagyobb hatása lesz? – Valóban sokféle fontos fejlesztés zajlik egy időben a vállalatnál, de amit mindenképpen érdemes lenne megemlíteni, az a kiemelt hálózatfejlesztési projekt, illetve projektek, mert több, egymással...

Részletek

MVM NET Zrt.: jól végiggondolt stratégia mentén, de rövid, megtérülő fejlesztések egymásra építésével kell haladni az okos városok megvalósításánál

„Jól végiggondolt stratégia mentén, de rövid, megtérülő fejlesztések egymásra építésével kell haladni az okos városok megvalósításánál. A kiindulási pont pedig ne a technológiai lehetőségek, hanem az igények legyenek. A sikeres okos város koncepciók és megoldások nem a technológiákból, hanem a település és az ott lakók igényeiből indulnak ki. Jelen pillanatban még inkább az a helyzet, hogy az előre gyártott műszaki megoldásokat igyekeznek ráerőltetni a szállítók a városokra, de ez hamarosan változni fog – állítja Ujhegyi András, az MVM NET Zrt. értékesítési igazgatója....

Részletek

Az Antenna Hungária év végéig országosan elérhetővé teszi IoT hálózatát

„Az Antenna Hungária, hazánk vezető állami tulajdonban lévő távközlési szolgáltatója évtizedes tapasztalatra tett szert a vezeték nélküli hálózatok kiépítésének és üzemeltetésének terén. Az AH erre a szaktudásra, az országos szervizhálózatára és telephely-infrastruktúrájára támaszkodott az IoT (Internet of Things, azaz a Dolgok Internete) hálózatának építésekor, melyre első lépésben a Balaton térségében került sor 2017 tavaszán. A fejlesztés második lépcsőjeként az Antenna Hungária tovább bővíti IoT hálózatát, amely így már több mint száz bázisállomással üzemel országszerte. A beruházás keretében a főváros, a megyeszékhelyek és...

Részletek

Úton az okos város felé – IDC Okos Város Fórum, 2017. szeptember 14., Budapest

„08:30 Regisztráció és reggeli kávé 09:30 Köszöntő, az IDC Okos Város Fórum megnyitója Fauszt Gábor, ügyvezető igazgató, IDC Magyarország 09:35 Okos Város - felvezető előadás 09:55 Okos Városok – Globális trendek, helyi lehetőségek Az IDC gondolatébresztő előadása Tóth László, elemző, mobil-, nyomtatási és képalkotási megoldások, IDC Magyarország A felgyorsult urbanizáció a világ minden táján komoly nyomás alá helyezi a városokat, azok vezetését, lakosságát és az ott működő vállalkozásokat egyaránt. A kihívásokra adott válaszok eltérőek lehetnek, de a szűkös erőforrások optimális felhasználása és...

Részletek

Három éven belül indulnak az első kereskedelmi 5G hálózatok

„Várhatóan 2020-ra beindulhatnak az első kereskedelmi 5G hálózatok, az ötödik generációs mobilhálózatok kutatás-fejlesztési, szabványosítási, és kivitelezési folyamata jóval rövidebb időt vesz igénybe, mint a 3G vagy a 4G bevezetése - mondta Vörös Zsolt, a Huawei Technologies Hungary vezeték nélküli hálózatok fejlesztéséért felelős igazgatója. Hozzátette: míg a 3G, 4G bevezetése tíz évig tartott, addig az 5G 7-8 évig tarthat a kutatás-fejlesztéstől a megvalósításig. Az 5G fejlesztése nem csak a vezeték nélküli hálózatot jelenti, fejleszteni kell a hátteret biztosító átvitel-technikai összeköttetést is. Az 5G...

Részletek

Aláírták a magyarországi 5G Koalíció alapító nyilatkozatát

„Aláírták a magyarországi 5G koalíció alapító nyilatkozatát hétfőn Budapesten: a 46 kormányzati és piaci szereplő, szakmai szervezet, ipari érdekképviselet és egyetem technológiai összefogása az ötödik generációs mobiltechnológia fejlesztését, valamint sikeres és gyors magyarországi bevezetését tűzte ki célul. Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Program összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos történelmi jelentőségűnek nevezte a megállapodást, amellyel - mint mondta - Magyarország belépett az 5G-technológia alkalmazásáért és hasznosításáért folyó globális versenybe. Kiemelte, hogy a digitális ökoszisztéma szereplőinek összefogásával "sokáig lehetetlennek tartott dolgok" valósulhatnak meg...

Részletek
Page 2 of 5 1 2 3 5