Skip to main content

Találat: ipari parkok

24 fejlesztés elindításáról döntött a kormány, derült ki az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) listájából

„ Két tucat fejlesztésről döntött a kormány. Összesen 24 projekt megindításáról döntött a kormány júliusban – erről az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) tájékoztatta a Világgazdaságot. A portál ez alapján arról ír: a kéttucatnyi fejlesztésből 19-nél már a harmadik negyedévben megindul a tervezésre irányuló közbeszerzési eljárás. A Lázár János vezette minisztérium a pontos beruházások tartalmazó listát is megosztotta a VG.hu-val. Ebből kiderül: a fejlesztések mind vidéken valósulhatnak meg, abból a célból, hogy erősítsék az ottani ipari infrastruktúrát. Az érintett települések: * Debrecen,...

Részletek

Szijjártó Péter: elfogadta a kormány a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs hat újabb javaslatát

„Elfogadta a kormány a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs hat újabb javaslatát - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán. Szijjártó Péter a Facebook-oldalára feltöltött videóban elmondta: négy döntés azt biztosítja, hogy az eddigieknél gyorsabban és több gazdaságfejlesztési forrás kerülhessen a magyarországi vállalatokhoz annak érdekében, hogy gyorsabban tudják javítani versenyképességüket. A négy intézkedés a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) hitelezési és gazdaságfinanszírozási tevékenységét teszi széleskörűbbé, gyorsabbá és bürokráciamentesebbé. Kifejtette: megindul egy építőipari tőkeprogram, amelyben az MFB az "ugrásszerű fejlődés előtt álló" építőiparban...

Részletek

3,9 milliárd forint Pest megyei fejlesztésekre

„96 pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozás nyert el versenyképességének erősítésére, beruházások végrehajtására 1,1 milliárd forintot, valamint 11 ipari park fejlesztésére kaptak 2,8 milliárd forintot Pest megyei önkormányzati szervezetek a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programban (VEKOP) - közölte Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára. Az államtitkár ismertette, a nyertesek beruházásainak teljes értéke meghaladja az 5,9 milliárd forintot. 60 Pest megyei vállalkozás a piaci megjelenésük támogatására elnyert 465 millió forintból 1902 munkavállaló alkalmazását vállalta a fenntartási időszak végéig,...

Részletek

A Kormány 1268/2016. (VI. 7.) Korm. határozata az országos ipari park koncepcióról

„A Kormány 1. egyetért az országos ipari park koncepció megvalósításával, amelynek keretében a) a Modern Városok Programban részt vevő, ipari park fejlesztéssel érintett megyei jogú városok tekintetében kezdődik meg az ipari területek fejlesztésére irányuló szakmai szempontok szerinti konstrukciók kialakítása, illetve a fejlesztések tervezése és kivitelezése; b) megvizsgálásra kerül az állami szerephez vagy állami tulajdonosi részesedéshez köthető ipari parkok tulajdonosi helyzete és azok integrálása az országos ipari park hálózatba; c) megvizsgálásra kerül az önkormányzati szerephez vagy önkormányzati tulajdonosi részesedéshez köthető ipari parkok tulajdonosi...

Részletek

52. Kormányinfo: Pest megyéről, az iskolák állami fenntartásáról és más kérdésekről

„...Mivel Pest megye szinte semmilyen forrást nem kap az Európai Bizottságtól fejlesztésekre, a kormány hétfői ülésén úgy döntött, hogy 2021-ig 80 milliárd forint saját forrást biztosít a megyének - mondta Lázár János. A miniszter hangsúlyozta: a kormány hétfőn foglalkozott a földárverésekből származó bevételek sorsával is, és kiemelt társadalompolitikai célnak tekinti ipari parkok építését, az ehhez szükséges forrásokról pénteki ülésén dönt a kormány. Lázár János közölte: ugyancsak pénteken véglegesítik a megvalósítandó útépítések listáját, több száz kilométer új út épül több ezer milliárd forintból...

Részletek

47. Kormányinfo: létszámleépítés, budapesti „szuperkórház”, oktatási rendszer

„...A tárcavezető kérdésre azt is elmondta, hogy a kormány nem tett le a minisztériumokat érintő létszámleépítésről, ami 10-15 százalékos nagyságrendet jelent, az állami cégek felépítését, működését pedig a második fél évben tekintik át. ... Lázár János a Kormányinfón bejelentette, hogy Közép-Európa legjelentősebb iparipark-beruházását indítja el a kormány. 2016-2018 között 150 milliárd forintot szánnak ipari parkok kialakítására, fejlesztésére - közölte a tárcavezető, megjegyezve, hogy a fejlesztési miniszter az idei évre 50 milliárd forint elköltésére kapott felhatalmazást. Azt mondta, a program a gazdasági növekedés...

Részletek

Emelkedett a terület- és településfejlesztés 2016-os kerete

„Módosította a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program idei éves fejlesztési keretét a kormány, a döntés értelmében 173 milliárd forinttal emelkedtek meg a már megjelent felhívások keretösszegei, így összesen 1025 milliárd forintnyi uniós forrás áll rendelkezésre 2016-ban - tájékoztatta Rákossy Balázs az európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár az MTI-t. Az államtitkár hangsúlyozta, a döntés lehetővé teszi a TOP fejlesztési forrásainak gyorsabb lehívását, ezzel a program keretében támogatott, elsősorban a helyi gazdaságfejlesztést, illetve a foglalkoztatottság növelését célzó fejlesztések mielőbbi megvalósulását. A megyék közel...

Részletek