Skip to main content

Találat: kis- és középvállalkozások

Megalakult az első önkormányzati tulajdonú hitelintézet

„Az országban elsőként Zalaegerszeg alapított önkormányzati tulajdonú hitelintézetet. Az Első Egerszegi Hitel Zrt. fejlesztési, beruházási forrásokkal segíti a város vállalkozásait. Csak forint alapon hiteleznek, a piacinál alacsonyabb költségek mellett. A vállalkozások kiszámítható, fix feltételek mellett, árfolyam- és kamatkockázat nélkül juthatnak forráshoz. Jakab János Viktor írta alá a cég első szerződését. A vállalkozás a telephelyének fejlesztéséhez igényelt hitelt. Az önkormányzati tulajdonú hitelintézet 1 milliárd forint kihelyezhető tőkével indul, az Új Széchenyi Hitelprogram segítségével. - Három évvel ezelőtt úgy gondoltuk – mondta Gyutai Csaba...

Read more

Miért nem képes sohasem arra a kormányzat, hogy jól valósítsa meg az informatikai fejlesztéseket?

„Az amerikai egészségügyi rendszer használói mindnyájan jól ismerik a várakozást az orvosi rendelőkben. A HealthCare.gov portálnak köszönhetően most megismerkedhettek a „virtuális várakozással”. Megnyitása óta csaknem 20 millió amerikai kereste fel a webhelyet, de csak körülbelül 500 ezer embernek sikerült az egészségbiztosításhoz szükséges kérelmek és űrlapok teljes kitöltése. Ennél is kisebb azoknak a száma, akiknek ténylegesen sikerült biztosítást szerezniük. A történelem folyamán először kellett egy elnöknek elnézést kérnie egy rosszul működő webhely miatt. De a HealthCare.gov csak az utolsó példája a szövetségi kormányzat...

Read more

NGM: Teljes joggal bírságolt a NAV a pénztárgépek miatt

„Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint a kereskedők "megütközéssel" fogadták, hogy a NAV több milliós bírságot szabott ki azokra a kisvállalkozásokra, akik semmit sem tehetnek arról, hogy az online pénztárgépek gyártása és üzembe helyezése még nem indult meg. Az OKSZ méltányosságot kért az NGM-től, ám a tárca azt mondja: a kereskedőknek ott volt a szeptember, hogy előkészítsék a pénztárgépek beszerzését. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint a jogszabályba iktatott türelmi időnek köszönhetően a szeptember hónap állt a vállalkozások rendelkezésére, hogy megtalálják és megrendeljék az...

Read more

Dühöngenek a magyar boltosok: nem erről volt szó

„Bár a jogszabályokban meghatározott dátumok szerint már minden szereplő nyugodt lehetne az online pénztárgépekkel kapcsolatban, a helyzet egyáltalán nem tűnik rózsásnak. Háborognak a boltosok az online pénztárgépek hiánya, pontosabban a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) friss bírságai miatt. Mint arról a Pénzcentrum.hu is beszámolt, az elmúlt napokban sorra kapták a százezres, milliós bírságokat kaptak azok a kereskedők, akik nem rendelték meg az online pénztárgépet. A boltosokat képviselő Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) azt állítja, megütközéssel fogadták a kereskedők a bírságokat. A szakmai szövetség szerint...

Read more

A felhő gazdaságáról kis- és középvállalatoknak

„A cloud computinggal kapcsolatos félelmeket próbálja meg eloszlatni az IVSZ október végi rendezvénye. A Corvinus egyetemen tartott workshopra hazai KKV-k döntéshozóit várják. A hazai informatikai és távközlési cégeket tömörítő IVSZ Adatközpont és felhő munkacsoportja egy olyan minikonferenciát, workshopot szervez, ahol a felhős rendszerek technikai, gazdasági és jogi kihívásairól, valamint az ezekre az iparágban adott válaszokról lesz szó. Az esemény kimondottan gyártó-, szállítófüggetlen, a szervezők nem a saját terméküket vagy szolgáltatásukat szeretnék eladni, hanem olyan információkat szeretnének átadni, amelyek birtokában a hazai vállalatok...

Read more

A multi olcsóbban küldi az adatot a NAV-ba, mint a kisvállalkozás

„A BKIK, az Okisz és a Kisosz hatósági fix adatátviteli díjat szeretne, ezért tárgyalásokat kezdeményez a kormánnyal - közölték a szervezetek. Megirigyelték, hogy a nagy, akár multinacionális kereskedők olcsóbb szolgáltatást kapnak, mint a kkv-k. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), a Magyar Iparszövetség (Okisz) és a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (Kisosz) közleménye szerint aggodalomra ad okot az, hogy az online adatkapcsolatra képes pénztárgépek üzemeltetése előre nem kiszámítható adatkommunikációs költséggel jár. A kormány kötelezővé tette a pénztárgépek összekötését az adóhatóság szervereivel,...

Read more

Hova szálljanak a felhők?

„Minden nemzetközi felmérés azt mutatja, hogy dől a befektetők pénze a cloud alapú informatikai megoldásokat szolgáltató cégekbe. Kevesebb szó esik ugyanakkor arról, hogy kik lehetnek e szolgáltatások felhasználói, és vajon mennyi pénzt remélhetnek tőlük az ágazat szereplői. A SymantecIT bizalmi indexe azt mutatja, hogy furcsa módon a kisebb kkv-k lehetnek a cloud-szolgáltatás igazi ügyfelei, ők azonban nem sok pénzt szánnak erre a célra. ... Az innovatív technológiák és megoldások a kkv-szektor egészének jelentős versenyelőnyt biztosítanak, de a felhő alapú megoldások a kisebb...

Read more

Virtuális piacteret hoz létre a HITA a beszállítók és a multik számára

„ Hétfőn indítja el a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) a beszállítói adatbázist, amelynek célja, hogy elősegítse a Magyarországon jelen lévő multinacionális cégek kapcsolatfelvételét a lehetséges jövőbeni hazai beszállítóikkal – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amely az adatbázis működését ismertette. A HITA olyan a járműipari és az elektronikai szektorban érdekelt hazai kkv-k jelentkezését várja, amelyek bővíteni szeretnék megrendelőik körét. A kkv-k hétfőtől ingyenesen regisztrálhatnak az adatbázisba, amely során különböző adatokat (beszállítói tapasztalat, üzleti adatok, gyártó kapacitás, k+f-tevékenység stb.) kell megadniuk. A regisztrálást követően...

Read more

A magyar kis- és középvállalkozások információgazdálkodással kapcsolatos magatartás-vizsgálata, különös tekintettel a felső vezetők információgazdálkodási szokásaira

„...A már üzemszerűen működő vállalati folyamatok kontrollálhatósága, illetve az üzletfejlesztési tevékenységek felett gyakorolt gazdasági kontroll olyan értékek, amelyek minden vállalat számára kiemelt fontosságúak. Az információ, az információt kezelő rendszerek, illetve az információval való gazdálkodás az egyik alapvető eszköze ezen kontrollálhatóságnak, így ok és okozati tényezőként egyaránt érdemes ezen termelési tényező vizsgálata... ... Az eddig megjelent kutatások summásan megállapítják azon „külső” objektív tényezőket, amelyek segítik, vagy épp gátolják a vállalati információgazdálkodás, információs rendszerek sikeres alkalmazását. Az általam kitűzött kutatási terület a vállalati információgazdálkodás...

Read more

EU-pályázatok: több cég panaszkodik a nehéz hozzáférésre

„Ellentmondásos az uniós pályázati lehetőségek megítélése a kis- és középvállalkozások (kkv) körében - közölte a K&H Bank Zrt. csütörtökön legújabb felmérésnek eredményeként. A bank 500 hazai kkv vezető megkérdezésével végzett negyedéves kutatása szerint ugyan kis mértékben javult a kiírások megítélése, miután egyre több cég talál számára hasznosnak ítélt pályázati kiírást, ugyanakkor mélyponton van a támogatás elérhetőségének megítélése. A megkérdezett vállalkozások több mint harmada hallott olyan pályázatról, amely komolyan érdekelheti a cégét a jövőben. Leginkább a középvállalatok voltak lelkesek a pályázati lehetőségeket tekintve,...

Read more
Page 17 of 19 1 16 17 18 19