Skip to main content

Találat: kistelepülések

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége közleménye és a Belügyminisztérium válasza

„A Magyar Önkormányzatok Szövetsége február 13-ai, közel 500 polgármester részvételével rendezett konferenciája után sajnálattal állapítja meg - hogy több száz – elsősorban kis – település van, amelynek testülete objektív okok miatt nem tud „nullszaldós” költségvetést készíteni a kötelező önkormányzati feladatok valamelyikének részleges vagy teljes elhagyása nélkül. A konferencián elhangzott felszólalások is azt erősítik meg, hogy beavatkozás nélkül nem lehet megfelelni a törvényi előírásnak. - hogy konferencián a polgármesterek nem kaptak választ arra, hogy miként tudnak a nagy számban érintett települések a költségvetésük...

Read more

Bajban az adóparadicsomként működő magyarországi kistelepülések

„A tavalyi százmillió forintról ez évben negyvenmillióra csökkennek a komlóskai adóbevételek egy idén életbe lépő törvénymódosításnak köszönhetően. A magyar adóparadicsomként ismert zempléni falu máris érzi a hatásokat. Komlóska még 2008-ban került az országos médiába azzal, hogy egy helyi döntés nyomán eltörölték a helyi iparűzési adót (hipa), és ezzel egy csapásra megteremtették a magyar adóparadicsom hamar ragadóssá váló mintáját...Ez a 300 lakosú, zempléni ruszin kistelepülés elsősorban kamionos cégek otthona lett – legalábbis papíron –, melyek noha hipát nem, viszont súlyadót fizettek az önkormányzatnak,...

Read more

„A falvak eldőlnek, mint a dominók”

„Törvényellenes költségvetéseket tudnak csak alkotni a kistelepülések az elégtelen állami finanszírozás miatt – a falvak „segélykiáltása” eljutott az önkormányzati érdekképviseleti szövetségekig is; a legnagyobbnak, a 1776 önkormányzatot tömörítő TÖOSZ-nak az elnöke, a tabi Schmidt Jenő is ugyanúgy számol, ahogyan a kisközségek polgármesterei. Mínuszos költségvetést nem lehet alkotni, másmilyent meg nem tudnak – jelzi a szomszédos falvak nevében is a teleki Hári László. Községétől csak egy ugrásra a Balaton, háttértelepülésnek számít a 222 lelkes zsákfalu. – A legutóbbi 25 milliós költségvetés után most...

Read more

Még mindig a lakosság közel felét érintheti a digitális írástudatlanság

„A Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács tevékenységében kiemelt szerepet játszik a digitális írástudatlanság csökkentése és az e-befogadás erősítése. A testület szerint ez egyértelmű prioritást kell, hogy élvezzen az uniós támogatások felhasználása során is. A hátrányos helyzetű térségek és kistelepülések lakói, a 40 év felettiek, az e-közigazgatási szolgáltatásokat eddig nem használók, a munkanélküliek és a határon túli magyar állampolgárok integrációját segítő források nyílnak most meg a kormány jóvoltából arra, hogy az magyarok közel felét érintő problémát orvosolja. A két, európai uniós forrásból finanszírozható...

Read more

Összeolvadó közigazgatás

„Január elsejétől hatvannapos átmeneti határidőt tartva kell létrejönniük azon települések közös önkormányzati hivatalainak, ahol kétezer alatt van a lakosság száma. Az eddigi tapasztalatok szerint nincs nagy sietség, mindazonáltal több helyen már túl vannak a kényszerházassági ceremónián. Például a Bács-Kiskun megyei Szentkirályon és Tiszaugon. Az 1993 lelket számláló Szentkirály és a 966 fős Tiszaug a tiszakécskei járás községei közé tartozik. Január elsejétől óriási változás állt be az életükben. Hivatali és ügyintézési feladataik nemcsak a járások kialakításával változtak meg, hanem az év első napjától...

Read more

Harminckét település adósságrendezése csúszik

„Harminckét település van, amelynek átcsúszik 2013-ra az adósságkonszolidációja. Egyes településeknek nem teljesen rendezik a tartozásait, mások adósságrendezési eljárás alatt állnak. Több helyen kiugróan magas az egy főre jutó adósságállomány, és az eladósodás oka is olyan volt, amely nem szolgálta az önkormányzati kötelező feladatok ellátását. Összesen 32 olyan önkormányzat van az ötezer fő alatti települések közül, amelynek az idei évre átcsúszott az adósságkonszolidációja – közölte lapunkkal a Belügyminisztérium. Az állam a kistelepülések adósságrendezése során 1710 település esetében 74 milliárd forintnyi tartozás visszafizetéséhez nyújtott...

Read more

Megszűnhet a kábeltévé és az internet több nógrádi kistelepülésen

„Nógrád megyében akár negyven településen is megszűnhet az internet és kábeltévé szolgáltatás a közműadó miatt, amely a kisebb községekben veszteségessé teszi a szolgáltatókat, hiszen nem tudják az adót továbbhárítani a fogyasztókra – hangzott el a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában. Bizonytalanná vált a helyzet a Karancs völgyében is, ahol 2005-ben kezdett hálózatépítésbe a részvénytársaságként működő Uniport. Angyal János, a cég vezetője felidézte: akkoriban a polgármesterek keresték meg arra hivatkozva, hogy a multik csak a városokban és a nagyobb községekben építik ki saját...

Read more

Az iskolakörzetesítés társadalmi hatásai

„...Nemzetközi példák során a kisiskolák helyi társadalomban betöltött szerepéről megállapítást nyert: az iskola fontos szerepet tölt be a társadalom életében. A kisiskola sajátos helyzete, társadalmi környezete másfajta kérdéseket is felvet: pl. az iskola és a helyi társadalom kapcsolatának kérdését. A helyi társadalmakkal való kapcsolat egyszerre segítheti az oktatás (pl. társadalmi tőke kialakítása) és a helyi társadalom életét is. Az intézmények közötti együttműködésnek, partnerségnek a kialakítása, illetve javítása vonatkozásában az iskolának szociális szerepe is van. A helyi erőforrásokra támaszkodva a tanulást és a...

Read more

Huszonnyolcezer család maradhat kábeltévé nélkül a kistelepüléseken

„A januártól bevezetendő közműadó olyan többlet terheket okoz a kábelszolgáltatók számára, amelyek következtében jövőre több tucatnyi társaság beszüntetheti a működését. A szolgáltatók körében végzett felmérés szerint a gazdasági ellehetetlenülés miatt hamarosan több mint 170 településen, 28 ezer család számára megszűnhet a kábelszolgáltatás – jelentette be a Magyar Kábelkommunikációs Szövetség. A szakmai érdekvédelmi szervezet szerint az adó mértéke elsősorban a kisebb, ritkábban lakott települések esetében még a sávos adókedvezmény mellett is elviselhetetlen terhet jelenthet egyes vállalkozások számára, mivel meghaladhatja a teljes bevételüket is....

Read more

1655 kistelepülés adósságát átveszi az állam

„Teljes egészében átveszi az állam 1655 ötezer lakosúnál kisebb település adósságát, és húsz olyan hely van, aminek a hitelfelvételét esetenként vizsgálja meg a kormány – mondta el Navracsics Tibor zalaegerszegi sajtótájékoztatóján pénteken. A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter az adósságátvállalásról beszélve szólt arról, hogy húsz település esetében azt vizsgálják: hiteleik közösségi célokat szolgáltak, esetleg üzleti vagy befektetési célúak voltak-e. Ez utóbbiak esetében ugyanis a hitelállomány maximum negyven százalékát vállalja át az állam. Az ötezer fősnél nagyobb települések esetében a kormány súlyozott számítás...

Read more
Page 15 of 18 1 14 15 16 18