Skip to main content

Találat: kistelepülések

Januártól sok helyütt ellehetetlenülhet a közigazgatás

„ Váratlanul érte a községeket a városok eredményes lobbija, hogy januártól a tervezettnél több köztisztviselőt foglalkoztathassanak. A Belügyminisztérium (BM) ugyanis a létszámnövelést a 11 ezer főnél kisebb települések kárára tervezi végrehajtani. Ez a TÖOSZ elnöke szerint azt jelenti, hogy sok kistelepülésen megbénulhat az önkormányzati feladatellátás, a közigazgatás, mivel a kisebb létszámmal a hivatalok nem tudják majd elvégezni dolgukat. Mindez 2300 települést érinthet és az átállásig alig három hét van hátra. A magyarországi települések mintegy 70 százalékán, 2300 apró- és középfaluban bénulhat meg...

Read more

Kilencvenhárom kistelepülés ragaszkodott volna az iskoláihoz

„Összesen 93 kistelepülés jelentkezett, amely vállalná, hogy törvényi kötelezettség hiányában is működtetné januártól az iskoláit, s közülük 55 kapott erre lehetőséget - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára szerdán Zalaegerszegen. Hoffmann Rózsa a Zala megyei tankerületi igazgatók bemutatása alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta azt is, 227 olyan önkormányzat van, amely viszont kötelezettsége ellenére átadná a működtetést az államnak. Az államtitkár beszélt arról, hogy az 55, háromezer lakosnál kisebb lélekszámú település iskolaműködtetői szándékát egy hatfős tárcaközi bizottság értékelése alapján támogatták. A...

Read more

Nyugtalanítják a közszférában dolgozókat a szektor további létszám-leépítéséről kiszivárgott hírek

„Nyugtalanítják a közszférában dolgozókat a szektor további létszám-leépítéséről kiszivárgott, bár hivatalosan sehol meg nem erősített hírek: országosan hat-nyolcezren válhatnak fölöslegessé az állam számára januártól. A nyugtalanságukra legkevesebb két nyomós okuk van. A bürokrácia csökkentésének IMF által megfogalmazott igényére gyakran hivatkoznak egyetértően kormányzati szereplők, és az államigazgatás járási rendszerének kialakítása, a közigazgatás önkormányzati színtereinek átszabása is kifejezetten alkalmas létszámvágásra. „Már nagyon unjuk: ha valahol kiadást csökkent az állam, akkor rendre előkerülünk, ráadásul kollégáink kirúgását a jó állam építésének eszközeként kommunikálja a végrehajtó hatalom,...

Read more

Újraindult a mozgalom a kispostákért

„2003-ban indította útjára az úgynevezett „kispostamozgalmat” Köteles László, Komlóska polgármestere és a Zempléni Településszövetség. Akkor az ellen tiltakoztak, hogy a kistelepüléseken ne létszámtól függjön, hogy a Magyar Posta Zrt. hol üzemeltet kispostát, hanem mindenütt, ahol azt az ott lakók igénylik. Az akkori mozgalom két évvel ezelőtt ért véget, de most újból elindul. – Tulajdonképpen már el is indult, hiszen annak idején 915 település csatlakozott ehhez a mozgalomhoz, akik most is készek a megmozdulásra – mondja Köteles László. – A döntéshozók 2010-ben megígérték,...

Read more

A járásokkal a kistelepüléseken élők jobban járnak

„A járási rendszer előnyeiről, az egyszerűbb és gyorsabb közigazgatásról, ügyintézésről beszélt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára a Zempléni Településszövetség (ZTSZ) napján, Cigándon pénteken. Szabó Erika úgy fogalmazott: a kormány a járási rendszer kialakításával arra törekszik, hogy az állampolgárok egyszerűbben és gyorsabban intézhessék ügyeiket, ugyanakkor a járásokhoz nem önkormányzati feladatok kerülnek át, hanem a polgármesteri hivatal élén dolgozó jegyző bizonyos államigazgatási hatáskörei. Megjegyezte: a közigazgatás átszervezése a kormányhivatalok megalakulásával kezdődött, a teljes átalakítás 2013-ban fejeződik be, amikor...

Read more

Negyven éven belül eltűnhet a somogyi falvak fele

„Somogy 106 településének negyven év múlva nyomát sem találni majd - írta pénteki számában a Somogyi Hírlap Fábián Éva megyei főépítésznek a közgyűlés számára készített beszámolója alapján. A szakember véleménye szerint az aprófalvak lakossága kihal, az épített örökség nagy része elpusztul. Ez vár az összes aprófalvas térségre, köztük Somogyra is (a megye településeinek száma jelenleg 245) a következő 20-40 évben - figyelmeztet a főépítész, hozzátéve: a településhálózat változásával, a folyamat megállításával állami szinten kellene foglalkozni. A szakember javaslatai között szerepel, hogy a...

Read more

A falvak a kisvárosba viszik a jegyzőségi feladatokat

„A közigazgatás átszervezése miatt Nemesbődön és Váton úgy határozott a képviselő-testület, hogy a közeli kisváros, Vép polgármesteri hivatalával köt megállapodást a jegyzőségi feladatok ellátására. Nemesbődön 1907 óta működik önálló jegyzőség - volt idő, amikor körjegyzőségben látták el a közigazgatási feladatokat - , ám ennek hamarosan vége lesz. Április elsejétől ugyanis a vépi polgármesteri hivatallal kötnek feladatellátási megállapodást. 2013. januárjától a törvény szerint csak a kétezernél több lakosú település tarthat fenn önálló hivatalt. A nemesbődi önkormányzat úgy határozott, hogy elébe mennek a törvény...

Read more

Szabó Erika évértékelése: eddig 62 milliárd forint a megtakarítás

„A közigazgatási átalakítások célja a jó állam megszületése. Az elmúlt egy év tapasztalatairól a Rádió Orient műsorában Szabó Erika beszélt. A Közigazgatási- és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára elmondta, a kormányhivatalok kialakításával a kormányzat hatékonyabb működést akart elérni. A központi költségvetés számára eddig 62 milliárd forintot sikerült megtakarítani. „A kormányhivatalok jelenleg kétharmad annyi pénzből működnek, mint a korábbi rendszerben” – hangsúlyozta az államtitkár. A kormányablakokban az elmúlt egy év során több mint 200 ezer ügyfél fordult meg. Szabó Erika...

Read more

Államigazgatás: mi lesz 2013 után?

„...Végül csak egy ablak maradhat Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes korábbi látogatása után a napokban Szabó Erika területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár érkezett a vasi megyeszékhelyre, hogy testközelből is szemügyre vegye a vasi kormányablak működését. A Szombathely, Hunyadi út 45. szám alatti irodára később várhatóan még nagyobb szerep hárul, ugyanis a jövőben megszűnnek az egykor önálló szakigazgatási szervek (például a földhivatal, vagy a nyugdíjigazgatóság) ügyfélszolgálati részlegei. Ezzel valósulhat meg a tényleges egyablakos ügyintézés, amikor az állampolgároknak csak a kormányablak címét kell megtanulniuk, s...

Read more

A Magyar Faluszövetség Kiáltványa

„...Meggyőződésünk, hogy a nemzet jelenlegi nyomorúságáért semmiképpen sem okolhatók a Haza jelentős fundamentumát alkotó, területének felét lefedő 2000 lakos alatti falvak olyan mértékben, ami büntetést ránk akarnak mérni. Az államigazgatási és helyi közigazgatási ügyintézés megszüntetése éppen a leginkább segítségre szoruló lakosságcsoportokat hozná kilátástalan helyzetbe, gyermekeink nevelésének állami irányítás alá vonása, iskolaépületeink és vízművagyonunk elvétele pedig közösségeink önbecsülésének elvesztésével, az „egy nap a világ” romboló hangulatának eluralkodásával, jövőbe vetett hitünk további szétporladásával fenyeget. Ezt a falujáért személyes felelősséget viselő polgármester nem tűrheti. Mi...

Read more
Page 16 of 18 1 15 16 17 18