Skip to main content

Találat: Közbeszerzési Hatóság (KH)

Új alapokra helyezi együttműködését az adatmegosztás terén a Központi Statisztikai Hivatal és a Közbeszerzési Hatóság

„A megkötött együttműködési megállapodás értelmében a két szervezet tudásmegosztással és szakmai képzésekkel is segíti majd egymást. Tovább mélyíti együttműködését a Központi Statisztikai Hivatal és a Közbeszerzési Hatóság azzal a céllal, hogy közös alapokra helyezzék a törvényi felhatalmazásuk keretei között végzett adatátadások hátterét – jelentették be a felek a megállapodás ünnepélyes aláírásán. Az egységes és átlátható módszertani gyakorlatok lefektetésével, illetve az adatmegosztás jogi kereteinek meghatározásával a két szervezet értékesebb statisztikai információkat szolgáltathat a társadalom, valamint a gazdasági- és állami szereplők, illetve a tudományos...

Részletek

Zöld Kódexet adott ki a Közbeszerzési Hatóság, cél a fenntarthatóság erősítése

„A Közbeszerzési Hatóság idén áprilisban indította el Fenntartható Magyarországért Programját, melynek célja, hogy a közbeszerzések terén a korábbiaknál sokkal inkább érvényesüljenek a zöld, szociális és innovatív szempontok. Ennek első mérföldköveként a szervezet megalkotta a Zöld Kódexet, mely az önkéntesen csatlakozó ajánlatkérők számára konkrét, környezeti és gazdasági fenntarthatóságot erősítő útmutatást határoz meg. Szeptember 1-jén lépett hatályba a Közbeszerzési Hatóság által, Fenntarthatósági munkacsoportja szakmai támogatásával kidolgozott Környezetvédelmi Közbeszerzési Etikai Kódex (Zöld Kódex), melynek célja, hogy a közpénzből gazdálkodó szervezetek számára kézzelfogható útmutatást biztosítson annak...

Részletek

A Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács 10 útmutató aktualizálásáról döntött

„2021. május 06. napján a Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács ülésén az alábbi útmutatók aktualizálására került sor: -  Az alvállalkozókkal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló útmutató - Az építési beruházás tárgyú közbeszerzési eljárások szabályairól szóló útmutató - A keretmegállapodásokkal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló útmutató - A kizáró okok tekintetében a Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában benyújtandó igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról szóló útmutató - A tárgyalásos eljárás alkalmazásának feltételeiről szóló útmutató - Az Európai Unióban és az Európai Gazdasági Térségben letelepedett gazdasági szereplők...

Részletek

A Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács 3 útmutató aktualizálásáról döntött

„A Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács 2020. december 18-án az alábbi tárgyú, aktualizált útmutatókat fogadta el: -    A Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács útmutatója Magyarországnak és az Európai Uniónak a közbeszerzések terén fennálló nemzetközi szerződéseiről; -    A Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács útmutatója azokról az államokról, amelyekkel Magyarországnak kettős adózás elkerüléséről szóló egyezménye van; -    A Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács útmutatója a Kbt. 69. § (11) bekezdése szerinti elektronikus, hatósági nyilvántartások köréről és internetes elérhetőségéről. Az Útmutatók megtekinthetők, illetve letölthetők innen vagy...

Részletek

A Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a 2021. január 1-jétől irányadó közbeszerzési értékhatárokról

„Megjelent a Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a 2021. január 1-jétől irányadó közbeszerzési értékhatárokról. Az elnöki tájékoztató megtekinthető, illetve letölthető innen vagy a „Közbeszerzés A-Z”, „Magyar jogi háttér” menüpontból megnyíló útmutatók, elnöki tájékoztatók almenü pontra kattintva.” Forrás: Új elnöki tájékoztató jelent meg az értékhatárokról; Közbeszerzési Hatóság; 2021. január 7.

Részletek

Válogatás a Magyar Közlönyben és a Hivatalos Értesítőben megjelent jogszabályokból – 2020. április 20-24.

A Kormány 138/2020. (IV. 21.) Korm. Rendelete a központi költségvetési szervek által használt ingatlanokra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség előírásáról, valamint az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) Korm. rendelet módosításáról Nemzeti Jogszabálytár / Magyar Közlöny; 2020. évi 81. szám; 2020. április 21.; (PDF) dr. Horváth Tamást, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökhelyettesét az ITM helyettes államtitkárává nevezték ki 25/2020. (IV. 21.) ME határozat a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökhelyettesének felmentéséről Nemzeti Jogszabálytár / Magyar Közlöny; 2020. évi 81. szám; 2020. április 21.; 2133....

Részletek

Új elnöke van a Közbeszerzési Hatóságnak

„A Közbeszerzési Hatóság keretében működő Közbeszerzések Tanácsa tisztújító ülést hívott össze, amelyen a Tanács tagjai dr. Kovács Lászlót, a szervezet korábbi főtitkárát választották meg a Közbeszerzési Hatóság új elnökének. Az új elnök választására azért volt szükség, mert Rigó Csaba Balázst, a Közbeszerzési Hatóság korábbi elnökét 2020. április 15-i hatállyal a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) élére nevezték ki. A testület tagjai egyidejűleg megválasztották Rigó Csaba Balázst a Tanács alelnökének – áll a Közbeszerzési Hatóság közleményében. A 15 tagú Közbeszerzések Tanácsa dr. Kovács Lászlót, a...

Részletek

A Közbeszerzési Hatóság tájékoztatója a veszélyhelyzettel összefüggésben egyes kérdésekről

„A Közbeszerzési Hatóságnak a veszélyhelyzettel összefüggésben érkezett, gyakran felmerülő megkeresésekkel kapcsolatban közzétett tájékoztatója további kérdésekkel és válaszokkal bővült, amelyeket külön kiemelve találhatnak meg az érdeklődők. A tájékoztató elérhető mellékletben.” Forrás: A Közbeszerzési Hatóság tájékoztatója a veszélyhelyzettel összefüggésben; Közbeszerzési hatóság; Budapest, 2020.április 16.

Részletek

A Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács 5 útmutató aktualizálásáról döntött

„2020. március 23. napján a Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács öt, a Kbt. és a végrehajtási rendeletek módosítása és az aktuális jogalkalmazási gyakorlatok szerint felülvizsgált útmutató elfogadásáról döntött. Az alábbi útmutatók aktualizálására került sor: - A nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról szóló útmutató  - A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások alkalmazásának egyes kérdéseiről szóló útmutató - Az alkalmassági feltételek előírásával kapcsolatos szabályokról - Az alvállalkozókkal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló útmutató - A kizáró okok tekintetében benyújtandó igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról a Magyarországon letelepedett gazdasági...

Részletek

Megjelent a a Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a 2020. január 1-jétől irányadó közbeszerzési értékhatárokról

„A Közbeszerzési Értesítő 2019. évi 224. számában jelent meg a Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a 2020. január 1-jétől irányadó közbeszerzési értékhatárokról. A Közbeszerzési Értesítő itt, az Elnöki Tájékoztató itt érhető el.” Forrás: Új elnöki tájékoztató jelent meg az értékhatárokról; Közbeszerzési Hatóság; 2019. november

Részletek
Page 1 of 4 1 2 4