Skip to main content

Találat: közigazgatás-tudomány

2023, avagy futurisztikus utazás a közigazgatási képzés galaxisában

„A híradások szerint 2023. január elsejétől csak az tölthet be vezetői pozíciót a közigazgatásban, aki elvégezte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem államtudományi mesterképzését. Nem felmenő rendszerben léptetnék életbe, vagyis az összes közszolgálati vezetőnek meg kellene szereznie ezt a végzettséget 2023-ig. Ezzel kapcsolatban fogalmazták meg véleményüket vendégeink, Gyergyák Ferenc, Józsa Fábián és Szmetana György. Szmetana György szerint jó szemléletű, jó szervezőképességű menedzserekre van szükség, akik tudják irányítani a folyamatokat. Nincs azzal baj, hogy államtudományi képzés is van, de kötelezően előírni, hogy csak akkor lehet...

Read more

Hét hajtóerő a közigazgatás átalakításához – az IBM közigazgatási kutatóközpontjának ajánlásai

„Az IBM kormányzati ügyekkel foglalkozó központja (IBM Center for The Business of Government) működésének huszadik évfordulóján nagyszabású kutatási kerekasztalt szervezett 2017 tavaszán kormányzati szereplők, a tudományos élet és nonprofit szervezetek részvételével, hogy az elmúlt évtizedek tapasztalatai és az alapvető trendek alapján azonosítsák azokat a fő hajtóerőket, amelyek sikeres és eredményes közigazgatási átalakításokhoz vezethetnek, a közszféra operatív vezetőinek címezve a megállapításokat és javaslatokat, munkájuk hatékonyabbá tétele érdekében. Az IBM összegzésképpen mindent összevetve hét hajtóerőt azonosított, amelyeket – részletes kifejtve azokat – friss jelentésükben...

Read more

Hogyan segítsük elő az innovációt a közigazgatás irányítási rendszerében?

„Az IBM Center for The Business of Government oldalán Prajapati Trivedi indiai professzor arra keresi írásában a választ, hogy a kormányzatnak miképpen lehetne elősegíteni az innovációt nem csak a támogatásra érdemesnek ítélt gazdasági és tudományos területeken, hanem magában a közigazgatási intézményrendszerben is. Az ugyanis ma már eléggé elterjedt, hogy az adott kormányzatok az innováció előmozdítójának szerepét szeretnék magukat – legalábbis meghirdetett célként – láttatni, de az erre fordított források – pénz és idő – nagy része a nem-kormányzati szervezetek innovatív tevékenységének ösztönzésére...

Read more

Vezetés a közjó szolgálatában. Közpénzügyi gazdálkodás és menedzsment

„A könyv szerzői kollektívája arra vállalkozott, hogy összefoglalja a közszféra vezetői és vezetői utánpótlása számára szükséges kulcsfontosságú ismereteket. A közszféra hatékonysága, amelyre vezetőinek döntő befolyása van, az ország versenyképességének meghatározó tényezője. A kötet a közszférát az üzleti (verseny-) és a civil szférától megkülönböztetve szélesen értelmezi. Közszféra alatt azon szervezetek összességét érti, amelyek közszükségletet elégítenek ki. A közszükséglet pedig egy olyan sajátos társadalmi igény, amely a társadalom tagjainak többsége részéről felmerül, s amelyet közösségi (politikai) döntés alapján közösségi igénynek ismernek el, s ezért...

Read more

Administratégia – Hogyan érjünk el sikereket közigazgatási vezetőként?

„Hogyan alkalmazhatóak a versenyszférában bevált menedzsmentmódszerek egy városi önkormányzatnál? Mit érhetnek el a stratégia alapján cselekvő, proaktív menedzserek a közszférában? Miért kell figyelembe vennünk az ügyfél-elégedettség szempontját a közigazgatásban? A jól működő közigazgatási intézmények egy ország gazdasági fejlődésének motorjai ügyfélbarát és kiszámítható környezetet teremtenek az állampolgároknak és intézményeknek az ügyintézéshez, a vállalkozásoknak pedig a tervezhető, versenyképes működéshez. Kelet-Közép-Európa országaiban azonban a rendszerváltás után elmaradt az ideális közeg megteremtéséhez szükséges átalakulás. Ehhez a reformhoz nemcsak a kreatív és tehetséges menedzserek és vezetők kellenek,...

Read more

A fenntarthatósággal kapcsolatos kihívások és újszerű megoldási lehetőségek az önkormányzati szférában

„Értekezésemben újszerű megoldásokat kerestem a fenntartható fejlődési célok, a stratégiai tervek és a társadalmi kezdeményezések harmonizálására Európai Uniós és tagállami, transznacionális, illetve helyi közigazgatási szinteken. Feltételeztem, hogy a közigazgatás szerkezeti ésszerűsítése jobb lehetőséget teremt a különböző szintek fenntarthatósági törekvései közötti harmonizációra, hogy az együttműködés új struktúrái hozhatók létre, és hogy helyi szinten lehetőség van a vállalati-társadalmi-kormányzati fenntarthatósági célok harmonizációjára. Vizsgálataimat a fenntartható fejlődés aktuális kihívásai, értelmezési kérdései, a törekvések nemzetközi beágyazódása, és az éghajlatvédelem és fenntarthatóság viszonyrendszerének áttekintésével kezdem. Folytatásként a kormányzatok...

Read more

Prof. Dr Csíkszentmihályi Mihály – „Good governance – vezetői szerepek és felelősségek a közjó megteremtésében”

„Időpont: 2017. november 20. 11:00-12:00 Helyszín: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Oktatási épület (1083. Budapest, Üllői út 82.) PROGRAM 10:30 - 11:00 Regisztráció 11:00 - 12:00 Előadás A pontos helyszínről a későbbiekben tájékoztatjuk! Az előadásra szeretettel várjuk! Előzetes regisztráció, a https://unipoll.uni-nke.hu/unipoll/Survey.aspx?surveyid=1727565104&lng=hu-HU oldalon lehetséges 2017. november 15-ig...” Forrás: Prof. Dr Csíkszentmihályi Mihály – „Good governance - vezetői szerepek és felelősségek a közjó megteremtésében”; Nemzeti Közszolgálati Egyetem; 2017. október

Read more

Játékosítás és részvételi demokrácia a közszolgáltatásokban

„Az SSRN e-könyvtári oldalon közzétett tanulmányában Gianluca Sgueo, az Európai Parlament kutatóműhelyének kutatója az elsősorban marketingterületen népszerű „játékosítás” (gamification) alkalmazásainak lehetőségét vizsgálja a közigazgatás és a közszolgáltatások különböző területein, már folyamatban lévő gyakorlatok tapasztalataira alapozva. A szerző szerint a játékosítás a kormányzati innováció területén a leglátványosabb kezdeményezések közé tartozik – a Gartner hivatkozott kutatása szerint az élenjáró közintézmények közül világviszonylatban mintegy kétezer vezetett be legalább egy, játékosításon alapuló alkalmazást. Olyanokat említve példaként, mint az ausztrál statisztikai hivatal „Run that town” programja, amely...

Read more

A rendszerszintű változás menedzselése a közigazgatásban

„ A kormányok gyakran szembesülnek összetett, bonyolult kihívásokkal, amelyek adódnak például a technológiai kihívásokból, az idősödő társadalomból, a menekültügyi válságból, az éghajlat változásból. Ezek új megoldásokat kívánnak az oktatás, az egészségügy, a munkaerőpiac terén, ám mivel ezek nagy rendszerek, a beavatkozások egyre kevésbé oldhatók meg egy-egy politikai ciklus alatt, egy reform, egy elszigetelt beavatkozás segítségével. Hagyományosan a kormányokat a stabilitás, a megbízhatóság és a kiszámíthatóság érdekében hozták létre, így a változásokkal szembeni ellenállás nem meglepő. A megoldást a változások kezelésére egy rendszerszintű...

Read more

A magas színvonalú közszolgálat által igényelt készségek (OECD)

„A közigazgatásban dolgozók tevékenysége fontos hozzájárulás a társadalom és gazdaság fejlődéséhez. Azonban napjainkban a digitalizáció és az igényesebb, pluralistább és hálózatosabb társadalmak új módon való működésre késztetik a közszektort. Az OECD jelentésének tárgya a közigazgatásban dolgozók képzettsége és képességei. Megvizsgálja a jobb szakpolitikák és szabályozások kidolgozásához és a hatékony ügyfélközpontúsághoz szükséges készségeket. Tárgyalja, hogy a költséghatékony szolgáltatásnyújtás és a hálózatos környezetben az érdekeltekkel való együttműködés milyen igényeket támaszt a közigazgatásban dolgozókkal szemben. A jelentés megközelítéseket is javasol, amelyekkel a szakképzettség hiányosságainak kezelése...

Read more
Page 21 of 33 1 20 21 22 33