Találat: közigazgatási létszámgazdálkodás

Csak a közigazgatásra vonatkozik a kormány által elrendelt, 2019. november 30-ig érvényes létszámstop – sajtótájékoztató

„Csak a közigazgatásra vonatkozik a kormány által elrendelt létszámstop, a kórházakra, szociális intézményekre nem vonatkozik az intézkedés - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. Gulyás Gergely azt mondta, a kormánynak az volt a szándéka, hogy a közigazgatás területén legyen átmeneti létszámstop, sehol máshol. Arra a felvetésre, hogy az egészségügy területén nem is volt létszámstop, hozzátette: semmilyen létszámstop nincs hatályban, bárki azonnal felvehető. Megjegyezte, december 1-jén már nem lesz hatályban a közigazgatási létszámstop. Szólt arról is, hogy a tavalyi és az...

Részletek

ÁSZ-elnök: a hatékonyságot az állami szférában is mérni kellene

„A hatékony államnak célszerűnek, eredményesnek és etikusnak kell lennie, a hatékonyságot pedig az állami szférában is mérni kellene - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke azon a konferencián, amelyet a hatékony államról és az e-közigazgatásról, mint az ország versenyképességet meghatározó tényezőkről szervezett a Magyar Közgazdasági Társaság szerdán Budapesten, a Budapesti Gazdasági Egyetemen. Domokos László jelezte: az állami szférában célzott létszámgazdálkodást kellene megvalósítani, ennek pedig bértömeg-gazdálkodással kell párosulnia. Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, az állam hatékony működését...

Részletek

Új rendeletek jelentek meg a közigazgatás személyi állományáról

87/2019. (IV. 23.) Korm. rendelet a közszolgálati személyügyi nyilvántartásra és statisztikai adatgyűjtésre, a közszolgálati alkalmazottak és a munkavállalók személyi irataira vonatkozó szabályokról, valamint a kormányzati igazgatási szervek álláshelyeinek nyilvántartásáról; Nemzeti Jogszabálytár A Kormány 87/2019. (IV. 23.) Korm. rendelete a közszolgálati személyügyi nyilvántartásra és statisztikai adatgyűjtésre, a közszolgálati alkalmazottak és a munkavállalók személyi irataira vonatkozó szabályokról, valamint a kormányzati igazgatási szervek álláshelyeinek nyilvántartásáról; Magyar Közlöny; 2019. évi 69. szám; 2019. április 23.; 2437-2450. oldalak (.pdf) 88/2019. (IV. 23.) Korm. rendelet a kormányzati igazgatási...

Részletek

1536/2018. (X. 29.) Korm. határozat a Karrier Híd Programról

„A Kormány a kormányzati létszámcsökkentésben érintettek mielőbbi elhelyezkedése érdekében 1. felhívja a pénzügyminisztert, teremtse meg a feltételeit annak, hogy a közszférában a létszámcsökkentéssel érintett, legalább 60. életévét betöltött személyek alkalmazása esetén a munkáltató szociális hozzájárulási adókedvezményre legyen jogosult, valamint az ehhez szükséges jogszabályi módosítást készítse elő, Felelős: pénzügyminiszter Határidő: azonnal 2. felhívja a pénzügyminisztert, az innovációért és technológiáért felelős minisztert, valamint a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy gondoskodjanak a kormányzati létszámcsökkentéssel érintett személyek át- vagy továbbképzésének támogatása érdekében a Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint...

Részletek

1535/2018. (X. 29.) Korm. határozat a közigazgatás modernizációja érdekében szükséges intézkedésekről

„A Kormány kiemelt célja a hatékony állam, ezért évek óta több eszközzel is csökkenti a bürokráciát. A cél az, hogy kizárólag annyian dolgozzanak a központi közigazgatásban, mint amennyire feltétlenül szükség van, tehát kevesebb tisztviselő legyen, de magasabb bérért. Ennek részeként a Kormány egyetért azzal, hogy a minisztériumok és a miniszterek irányítása vagy felügyelete alá tartozó szervek 2019. január 1. napjától kizárólag a feladataik ellátásához elengedhetetlenül szükséges létszámmal rendelkezzenek. A tervezhető és hosszútávon fenntartható kormányzati létszámgazdálkodás kialakításával párhuzamosan megtörténik a béremelés előkészítése is....

Részletek

Megduplázódott a minisztériumi dolgozók száma

„Hiába szűnt meg tavaly több tucat kormányzati háttérintézmény, mégsem csökken az állam mérete, ráadásul folyamatosan drágul a működtetése is. 2010-ben, a második Orbán-kormányban tíz miniszter mellett alig száz államtitkár és helyettes államtitkár volt, ez mára tizenkét miniszterre és több mint 150 államtitkárra, helyettes államtitkárra hízott, a különböző megbízottakról, biztosokról nem is szólva. A 2010-es zárszámadás szerint az akkori kilenc minisztériumban több mint 5700-an dolgoztak, a legtöbben, 997-en az akkor még Nemzeti Erőforrás Minisztériumának nevezett tárcánál. A Kormany.hu-n fellelhető dokumentumok közé mindössze két...

Részletek

Óriási összegeket szív magába a közszféra

„Nem lett sem kisebb, sem olcsóbb a magyar közigazgatás, 900 milliárd forinttal többet költünk rá, és 90 ezren többen dolgoznak benne, mint 2010-ben – írja a Napi.hu. A kormány 2018-as költségvetésére hivatkozva a portál kiemeli: nyolc év alatt hatalmas mértékben felduzzadt a szűk értelembe vett közszféra, hiszen 2010-ben a minisztériumoknál és a háttérintézményeknél még 237,9 ezer ember dolgozott, idén ez a szám 535,2 ezer főre rúg, Sőt, 2018-ban tovább hízik a létszám, eléri majd az 542,2 ezret. Nyolc év alatt látszólag megduplázódott...

Részletek