Skip to main content

Találat: közigazgatási személyzeti ügyek

Önkormányzati kapacitásépítés norvég-magyar együttműködéssel

„A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének újabb, a Norvég Alap által támogatott projektindító és ünnepélyes megnyitó eseményére november 25-27 között Mátraházán kerül sor. Az esemény célja, hogy az önkormányzati szövetségek együttműködését és az önkormányzati szféra érdekérvényesítő képességét növelje, valamint előkészítse az Önkormányzati Koordinációs és Kommunikációs Központ létrehozását. A projekt egyik kiemelt célkitűzése, hogy az önkormányzati szövetségek együttműködését és az önkormányzati szféra érdekérvényesítő képességét növeljék. Egyik fontos eredménye pedig egy budapesti Önkormányzati Koordinációs és Kommunikációs Központ létrehozása lesz, hogy legyen végre egy olyan hely...

Read more

Ember a rendszerben: a humánpolitika kihívásai

„Komoly terheket ró a Humánpolitikai Főosztályra a magyar közigazgatás rendszerének megújítását célzó Magyary Program. Az jelenleg 50 fővel működő osztály feladata a reform teljes személyügyi vonatkozású anyagának kezelése, az új Etikai Kódex megismertetése a munkatársakkal, valamint az új Közszolgálati Életpályamodell is plusz feladatokat eredményez. A feladatokról Kiss Anikó, a főosztály vezetője számolt be a Rádió Orientnek. A 2010-ben indult reform elsősorban a közigazgatási szervezeti rendszer racionalizálását , a meglévő hivatali szervek egységesítését célozta meg. Ennek során a kis létszámmal működő Fővárosi Kormányhivatalba...

Read more

A magyar kormányzati elit 1990 és 2010 között. A kormányzati karrierút vizsgálata

„A disszertáció célja, hogy egy általános képet adjon a rendszerváltás utáni magyar kormányzati elitről, kik kerültek az elmúlt két évtizedben kormányzati pozícióba, milyen szocio-demográfiai háttérrel rendelkeznek, milyen politikai és/vagy szakmai karrierutat jártak be a kormányzati pozícióba kerülésük előtt, és hová tartottak az onnan való kikerülés után. A kormányzati elit leíró elemzésének célja, hogy egy hosszabb periódusban, húsz év adatsorainak elemzése alapján empirikus adatok segítségével bemutassa elitváltás és az elitreprodukció folyamatát. Választ keres arra, hogy a rendszerváltás utáni években publikált nagyarányú elitcsere jellemző-e...

Read more

Elitképzést kapnak a kormánytagok

„Száz magyar vezető köztisztviselőt is oktatnak péntek-szombaton amerikai vállalatvezetők. A Singularity University első európai csúcstalálkozója mellett ugyanis speciális képzést kapnak államtitkárok és helyetteseik, valamint kiemelt minisztériumi tisztségviselők. A sikeres embertől nem szégyen tanulni! - ez lehetne a mottója a kormány legfrissebb "beiskolázási programjának". A kabinet ugyanis száz vezető tisztségviselőjét - államtitkárokat, helyettes államtitkárokat és kiemelt minisztériumi tisztségviselőket - "íratott" be egy speciális péntek-szombati továbbképző kurzusra. Az egyesült államokbeli Singularity University Budapesten tartja első, európai csúcstalálkozóját, s ennek szatellit rendezvénye lesz a magyar...

Read more

Miénk itt a TÉR! – Objektív értékelési rendszer a közigazgatásban

„Július 1-ével lépett életbe a közigazgatás teljes reformjának egyik legfontosabb eleme, a TÉR teljesítményértékelési rendszer. A struktúra bevezetéséhez a megváltozott szemléletmód mellett új szoftvert is kifejlesztett a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) Személyzetfejlesztési Főosztálya, amiben a közigazgatás vezetői értékelik kollégáikat - mondta Arany Mónika főosztályvezető, a projekt felelőse a Rádió Orientnek. A Magyary Program (MP) Magyarország közigazgatásának „új köntösbe öltöztetéséért” felelős. A reform négy beavatkozási terület mentén valósul meg, amelyek közül a személyzet terület legfontosabb változása a TÉR bevezetése. A rendszer a...

Read more

Évet értékelt a KIH elnöke

„Egy év alatt ötvenezer jogi segítségnyújtási ügyet kezel, a Tudásod a jövőd! programban pedig 100 ezer embernek biztosít képzést a Közigazgatási- és Igazságügyi Hivatal (KIH). A nagy számokon túl a szervezet olyan karitatív jellegű munkákban is szerepet vállal, mint az árvízi védekezés - mutatta be a hivatalt a Rádió Orient műsorában Csonka Ernő elnök. A Közigazgatási- és Igazságügyi Hivatal (KIH) a Jó Állam koncepciójának keretei alapján épült fel. Feladatul az állampolgári érdekeket jobban szolgáló intézményrendszer kialakítását kapta, a közigazgatás hatékonyságának fokozása érdekében....

Read more

A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal pályázati felhívása a 2014. évi Magyar Közigazgatási Ösztöndíjra

„A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjról szóló 228/2011. (X. 28.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés a) pontja alapján pályázatot hirdet a 2014. évi Magyar Közigazgatási Ösztöndíjra a közigazgatási életpálya iránt elhivatott, idegen nyelveket beszélő, felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatalok részére. A Magyar Közigazgatási Ösztöndíj a Kormány által alapított ösztöndíj, melynek célja a megfelelően képzett, szakmailag elhivatott, gyakorlati tapasztalattal rendelkező, a nemzeti közigazgatás iránt elkötelezett szakember-utánpótlás biztosítása. A program keretében a felvételt nyert ösztöndíjasok szakmai gyakorlatának időtartama 10 hónap,...

Read more

Vizsga nélkül egy köztisztviselő sem dolgozhat

„A köztisztviselőknek 1993 óta kötelező letenniük a közigazgatási alapvizsgát, ennek elmulasztása a munkaviszony megszűnését vonja maga után. A szakvizsga 1998-ban került bevezetésre, ennek nem teljesítése pedig az előmenetelt gátolja - ismertette a Rádió Orient műsorában Juhász Judit, Budapest Főváros Kormányhivatala, Szervezési Főosztályának vezetője. A Szervezési Főosztály idén januárban kezdte meg működését jelenlegi formájában, előtte Koordinációs- és Szervezési Főosztályként működött. 'A járások és a kerületi hivatalok kialakulásával vált szükségesség, hogy külön főosztály legyen a koordináció és a szervezés' - mondta Juhász Judit. Korábban...

Read more

A teljesítményközpontú közigazgatás a cél

„ Teljesítményközpontú közigazgatás kiépítése a cél, ennek pedig lényeges eleme a teljesítmény értékelése – mondta Biró Marcell, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) közigazgatási államtitkára hétfőn Budapesten. A Humánerőforrás-gazdálkodás a központi közigazgatásban című kiemelt projekt záró rendezvényén mondott beszédében az államtitkár hangsúlyozta, hogy a KIM nyitott a közigazgatás felé, így közös siker lett az új teljesítményértékelő rendszer bevezetése. Biró Marcell elmondta még, hogy fontos feladat a teljesítményen nyugvó közszolgálati életpálya kiterjesztése a teljes közszférára. Ennek lényeges eleme a teljesítmény értékelése. Emlékeztetett arra,...

Read more

Az emberi erőforrások minisztere 34/2013. (IX. 27.) EMMI utasítása miniszteri biztos kinevezéséről

„...1. § A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.) 38. § (2) bekezdés b) pontja alapján 2013. szeptember 15. napjától 2013. december 14. napjáig dr. Szabó Balázst miniszteri biztossá nevezem ki. 2. § A miniszteri biztos feladata a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (a továbbiakban: Központ), mint központi hivatal szervezeti működésének áttekintése, a központi közigazgatási szerv eredményes és hatékony működéséhez szükséges fejlesztési javaslatok megfogalmazása. ... 4. § (1) A miniszteri biztos...

Read more
Page 25 of 44 1 24 25 26 44