Skip to main content

Találat: közigazgatási személyzeti ügyek

Ásó, kapa, nagyharang: a közszolgálat egy életre szól

„A közigazgatás és a versenyszféra között továbbra is óriási szakadék húzódik: az anyagi megbecsülés nagyobb a versenyszférában, a közigazgatásban inkább az erkölcsi elismertség van előtérben. „Lépésenként haladunk, szorosan a versenyszféra nyomában vagyunk” – emelte ki a Rádió Orient műsorában Szegedi Piroska. A KIM személyügyekért felelős helyettes államtitkára az új életpályamodellel kapcsolatban elmondta, nem a klasszikus típusú pályára állításról van szó - hisz fiatalok és a közigazgatás akár egész életen át együtt maradhatnak. Szegedi Pirosa a Közigazgatási- és Igazságügyi Minisztérium (KIM) személyügyekért felelős...

Read more

Korrupció-megelőzési tréninget indít a kormány

„Korrupció-megelőzési és etikai tréningeket tartanak nyolcszáz közigazgatási vezető és 8500 kormánytisztviselő részére az elkövetkező hónapokban - mondta el Rétvári Bence az antikorrupciós civil munkacsoport keddi budapesti ülése után. A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára közölte: a program indulása előtt a civilek tesztelhetik a képzést, az itt kialakított véleményeket a szervezők a későbbiekben figyelembe veszik. A próbatréning célja, hogy a résztvevők megismerjék az integritás alapfogalmait, valamint a kapcsolódó etikai megközelítéseket. A résztvevők a tréning segítségével könnyebben felismerik és megértik azokat a szituációkat, amelyek az...

Read more

Az állam méretének és társadalmi szerepvállalásának tendenciái : Foglalkoztatás és erőforrás-allokáció a közszférában (1989–2010)

„Az állam méretének és megvalósított társadalmi szerepvállalásának kérdése az államelméletekkel foglalkozó kutatói kör mellett a széles közvéleményt is egyaránt foglalkoztatja. A gazdasági krízishelyzetekben fel-felerősödő elméleti vitákat azonban a túlzott értéktelítettség jellemzi. Az állam társadalmi szerepvállalásával kapcsolatos gondolatokat meghatározó különböző ideológiai alapállásokat félretéve az elemzés a rendszerváltás óta eltelt két évtizedben kialakult, a közszféra egészére, valamint egyes ágazataira jellemző foglalkoztatási és erőforrás-allokációs tendenciákat kívánja megvizsgálni. Objektív képet kíván alkotni arról, hogy az állam által foglalkoztatott létszám, valamint az egyes ágazati területekre allokált kormányzati...

Read more

Élethosszig tartó tanulás a közigazgatásban is

„Ahogy az életben egyre több területen jellemző az állandó tanulás, továbbképzéseken való részvétel, így van ez a közigazgatás területén is. A most indult Közszolgálati Egyetem nem csak a fiatalok nappali képzését biztosítja, hanem az idősebb dolgozók szakmai továbbképzését is koordinálja-jelentette ki Varga Zsolt igazgató, a Somogy Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságának vezetője a Rádió Orient műsorában. A vezető a nyugdíjrendszer átalakítását sikerágazatnak tartja, amellyel az érintettek jártak jobban. Somogyban, ahol sok a kisnyugdíjas, nemcsak az átlagnyugdíj emelkedett, hanem sokan részesültek méltányossági nyugdíjemelésben is....

Read more

2658 sikeres felvételi a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

„Alapképzésben 1644, mesterképzésben 1014 új hallgató kezdheti meg tanulmányait a 2013-14-es tanévben a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Alapképzésben a legmagasabb felvételi ponthatár a nemzetközi igazgatási szakon alakult ki, itt a bejutási minimum 453 pont volt. A mesterképzésben a biztonság- és védelempolitikai szak bizonyult a legnépszerűbbnek, itt 83 pont volt a bejutási küszöb. A most záruló jelentkezési folyamatban a meghirdetett 12 alapképzési szakra összesen 6805, a 11 mesterképzési szakra 1137 fő jelentkezett a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.” Forrás: 2658 sikeres felvételi a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen;...

Read more

Zöld Könyv: a közszolgálat etikai kódexe

„A kormánytisztviselők magánéleti viselkedését is szabályozza az a Zöld könyv, amely - a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára szerint - az eddigi íratlan etikai szabályokat foglalta össze. A szeptember elsejétől hatályos iránymutatásról Bíró Marcell az InfoRádiónak azt mondta: a kódex rendelkezései elsősorban a kormánytisztviselők munkavégzésére vonatkozik. Árva János, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének elnöke szerint, tájékoztatásnak nem rossz, de majd csak a bevezetés után fogják látni, hogy mennyire működik a gyakorlatban. Elfogadták a Zöld könyvet és az etikai kódexet, amelyek...

Read more

A teljes közszféra perelheti az államot a Kúria döntése alapján

„Több százezer közalkalmazott és köztisztviselő indíthat pert az állam – pontosabban munkáltatója – ellen a Kúria jogerős ítélete nyomán, amely kimondta, hogy a közalkalmazott illetményének kifizetésével kapcsolatban felmerülő banki többletköltségeket a munkáltató viseli... Súlyos milliárdokat bukhat az állam, ha a hétszázezres közszféra – a közalkalmazottak, a köztisztviselők, kormánytisztviselők, a rendőrség hivatásos állományú tagjai – minden dolgozója pert indít bérük banki kifizetésére vonatkozóan felmerülő többletköltségekért. Márpedig az érintettek számára példaként szolgálhat annak a pécsi pedagógusnak az esete, aki ötezer-négyszázhatvankét forintért indított pert még...

Read more

Eredményes vizsgát tettek az első leendő kormányablak ügyintézők

„Szerdán délután vehetik át hivatalos, kormányablak ügyintézői oklevelüket azok a kormánytisztviselők, akik elsőként végeztek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közszolgálati továbbképzésén. A Megyeháza aulájában közel száz, középfokú végzettséggel rendelkező munkatárs kap erről szóló bizonyítványt. A most folyó képzéseken közép és felsőfokú végzettséggel rendelkezők vesznek részt az országban összesen 6800-an: ők fognak dolgozni azon a mintegy 3000 munkaállomáson, amelyeket 300 Kormányablakban alakítanak ki. 2014 januárjától közel 2000 ügykörben kell eljárniuk azoknak az ügyintézőknek, akik az egyablakos ügyintézési rendszerben, a már okmányirodai feladatokat is ellátó...

Read more

Navracsics: A közigazgatás is van olyan izgalmas, mint a versenyszféra

„A cél, hogy az állam ne szorongást keltő hatóságként jelenjen meg a hétköznapokban, hanem partneri kapcsolatrendszerben álljon az állampolgárokkal - mondta a miniszter. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Tihanyban a III. Regeneráció táborban arra hívta fel a közigazgatás iránt érdeklődő fiatalok figyelmét, hogy a közigazgatás legalább olyan izgalmas terület, mint a versenyszféra. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által szervezett táborban a politikus elmondta, a közigazgatás olyan képzett, legalább egy nyugati nyelvet beszélő fiatalokat vár, aki partner abban, hogy a magyar közigazgatás versenyképes legyen. Az...

Read more

Lezárult a közszolgálati teljesítményértékelési rendszert (TÉR) bemutató konferenciasorozat

„2013. július elsején lépett hatályba a közszolgálati egyéni teljesítményértékelésről szóló 10/2013. (I.21.) Korm. rendelet, melynek gyakorlati megvalósulása, a közszolgálati teljesítményértékelési rendszer mutatkozott be egy módszertani konferenciasorozaton. A rendezvényen Dr. Imre Miklós a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal személyügyi igazgatásért felelős elnökhelyettese köszöntőjében elmondta: a közigazgatás meghatározó elemei a szervezet, a feladat, és az eljárások mellett kiemelkedő fontossággal bír a személyzetfejlesztés, melynek egyik módszertani központjául a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatalt nevezte meg. Beszédében kitért rá, hogy az ÁROP 2.2.5 „Humánerőforrás-gazdálkodás a központi közigazgatásban" című...

Read more
Page 27 of 44 1 26 27 28 44