Találat: közszolgálati életpályamodell

Dolgozik a kormány a közszolgálati életpályamodellen

„ Jelenleg is dolgozik a kormány a köztisztviselőket, rendőröket és a katonákat érintő közszolgálati életpályamodell előkészítésén - mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára. A szakszervezetek továbbra is azt kérték: a jövő évi költségvetésbe kerüljön be a honvédségi illetményemelés fedezete. A honvédségi szakszervezetek jövő januártól 20 százalékos illetményemelést szeretnének. Erre reagálva az államtitkár az MTI-nek pénteken elmondta: a készülő jövő évi költségvetés keretei adottak. Ezen felül külön kormányhatározat rögzíti, hogy 2016-ig a honvédelmi tárca költségvetése nominálértéken nem csökkenhet. Béremelés az ország...

Részletek

Ásó, kapa, nagyharang: a közszolgálat egy életre szól

„A közigazgatás és a versenyszféra között továbbra is óriási szakadék húzódik: az anyagi megbecsülés nagyobb a versenyszférában, a közigazgatásban inkább az erkölcsi elismertség van előtérben. „Lépésenként haladunk, szorosan a versenyszféra nyomában vagyunk” – emelte ki a Rádió Orient műsorában Szegedi Piroska. A KIM személyügyekért felelős helyettes államtitkára az új életpályamodellel kapcsolatban elmondta, nem a klasszikus típusú pályára állításról van szó - hisz fiatalok és a közigazgatás akár egész életen át együtt maradhatnak. Szegedi Pirosa a Közigazgatási- és Igazságügyi Minisztérium (KIM) személyügyekért felelős...

Részletek

Navracsics: ideiglenes a bérezési gyakorlat

„Korábban nagy aránytalanságok voltak a közszférában dolgozók fizetése tekintetében, de az új stratégián már dolgozik a közigazgatási tárca - közölte a közigazgatási és igazságügyi miniszter az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A kormánytisztviselői életpályamodell oldja meg a jövőben az egységes bérezés kérdését, az új stratégián már dolgozik a közigazgatási tárca - közölte az MR1-Kossuth Rádióban a minisztérium vezetője. Navracsics Tibor a 180 perc című műsorban elismerte, hogy korábban nagy aránytalanságok voltak a közszférában dolgozók fizetése tekintetében, de hozzátette, hogy a jelenlegi...

Részletek

Közigazgatási életpályamodell kialakítását tervezik

„A közigazgatási életpályamodell kidolgozásának és működtetésének szükségességére hívta fel a figyelmet Hidas János, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal elnöke a III. Kormányzati Karrier Expón, melyet több mint 70 minisztérium, civil szervezet és államigazgatási szerv részvételével rendeztek meg október 27-én, a Millenárison. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kezdeményezésére létrejött Kormányzati Karrier Expót harmadik alkalommal rendezték meg; több mint 70 kállító – minisztériumok, államigazgatási szervek, civil szervezetek – részvételével. A rendezvény egyik kiemelt célja, hogy felhívja a látogatók figyelmét: a közhiedelemmel ellentétben a...

Részletek

A közszolgálati életpályamodell kialakításáért indult képzés

„Az új közszolgálati életpályamodell kialakításáért egységes rendvédelmi képzés indult hétfőn Miskolcon, az új rendszerű szakképzésben 206 tűzoltó- és 1688 rendőrjelölt vesz részt három rendészeti iskolában; a képzést megkezdők nemcsak pályát, hanem hivatást is választottak – közölte az országos katasztrófavédelmi főigazgató a borsodi megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón. Bakondi György elmondta, hogy a közszolgálati életpályák összehangolásáról kormányhatározat rendelkezik, az úgynevezett moduláris képzés bevezetéséről miniszteri szintű döntés született. A képzést megkezdők nemcsak pályát, hanem hivatást is választottak – emelte ki. A tűzoltói, rendőri hivatást választók Miskolcon,...

Részletek
Page 3 of 3 1 2 3