Skip to main content

Találat: Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM)

A NISZ fogja biztosítani a Külügyminisztérium számára a digitális kormányzati szolgáltatásokat

„A Kormány egyetért azzal, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium – a külképviseletek eszközállományának helyi működtetésével, a rejtjelezéssel összefüggő, a nemzeti szigorúan titkos, illetőleg az EU és NATO minősített adatokkal és ezekkel összefüggő tevékenységek, továbbá a közigazgatási és a magyar állampolgárok számára érdekvédelmi szolgáltatásokkal, tevékenységekkel kapcsolatos üzemeltetési feladatok kivételével – a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által nyújtott központosított informatikai és elektronikus hírközlési szolgáltatásokat igénybevételre kötelezett központi költségvetési szervként igénybe vegye, és ennek érdekében felhívja 1. a nemzetgazdasági minisztert, hogy a 2016. és...

Részletek

Budapesten tartják az idei telekommunikációs világkonferenciát

„Az ENSZ infokommunikációs szakosított szervezete, a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) ez év őszén a magyar fővárosban tartja telekommunikációs világkonferenciáját (Telecom World) - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten. Szijjártó Péter a Budapesten akkreditált nagykövetek és a külföldi diplomaták előtt arról beszélt, hogy a világban végbemenő politikai, gazdasági és biztonsági változások mellett fontos szerepe van a gyorsan zajló technológiai változásoknak. Különösen igaz ez az infokommunikáció területére - tette hozzá. A változásokhoz való alkalmazkodásra minden országnak ki kell alakítani saját stratégiáját, hogy...

Részletek

A KKM 165 millió forintból fejlesztette a konzuli ügyfélszolgálatot

„A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) uniós támogatásból 165 millió forintból fejlesztette a konzuli ügyfélszolgálatot a hatékonyabb ügykezelésért és az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatások bővítéséért - közölte a tárca pénteken az MTI-vel. A minisztérium az Új Széchenyi-terv pályázatának keretében elnyert támogatásból korszerűsítette és egyszerűsítette a konzuli ügyfélszolgálat ügymenetét, továbbá a szolgáltatásainak a körét is növelte. Mint írták, az elmúlt években több százezren folyamodtak magyar állampolgárságért, illetve a külföldön élő magyar állampolgárok száma is jelentősen megnövekedett. A hatékonyság javítása és a jobb ügyfélkiszolgálás érdekében a...

Részletek

A kormány és az Oracle aláírták a stratégiai megállapodást

„A kaliforniai székhelyű informatikai cég magyarországi leányvállalata immár a tizedik, Magyarországon befektető amerikai vállalat, amellyel a magyar kormány stratégiai partnerséget kötött. A néhány nappal ezelőtt bejelentett megállapodás aláírási ceremóniáján Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára kiemelte: az Oracle Hungary az elmúlt években évente átlagosan 15-30 százalékkal növelte alkalmazottainak a számát. Hozzátette: Magyarországon egy erős ipari bázison magas hozzáadott-értéket képviselő kutatás-fejlesztési és innovációs kapacitás épül ki, ennek az Oracle az egyik zászlóshajója. Magyarországon sok a jól képzett informatikai mérnök, az...

Részletek

A szoftvergyártás húzhatja a magyar exportot

„Az informatikai-távközlési szektor (IKT) hazánkban arányaiban erősebb, mint az EU átlag. Nem vitás, ez lehetne a gazdaság egyik kitörési pontja. A szoftverexport-piac méretének további növelésével a magyar gazdaság egészének külpiaci mutatóit lehetne javítani – hangzott el az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) mai, budapesti konferenciáján. Az IKT-szektor exportlehetőségeiről szóló rendezvényen – amelyen több mint 100 szakember, 50 hazai vállalkozástól vett részt –, Vityi Péter, az IVSZ alelnöke hangsúlyozta: a Központi Statisztikai Hivatal 2012-es adatai alapján az IKT iparág volt az...

Részletek

Százhét dolgozót küldenek el a KKM-től

„Százhét munkatársat küldenek el a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól (KKM) péntek, 17 órai hatállyal. Szijjártó Péter miniszter - a Hivatalos Értesítőben közzétett - utasításában az áll, hogy a KKM feladataiban bekövetkezett változások és a hozzájuk kapcsolódó szervezeti és munkaszervezési átalakítások a minisztérium létszámának racionalizálását tették szükségessé. Éppen ezért elrendelte, hogy 107 dolgozóval csökkenteni kell a minisztérium létszámkeretét. Az utasítás pénteken 17 órakor lép hatályba. Az határozat szerint a létszámcsökkentést elsődlegesen a funkcionális szervezeti egységeknél, másodlagosan az egyéb szervezeti egységeknél kell végrehajtani. Funkcionális a...

Részletek

Új minisztériumi Szervezeti és Működési Szabályzatok

Forrás: A földművelésügyi miniszter 3/2014. (VIII. 1.) FM utasítása a Földművelésügyi Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról; Hivatalos Értesítő; 2014. évi 40. szám, 2014. augusztus 1.; 5132-5261. oldalak (pdf) A honvédelmi miniszter 53/2014. (VIII. 1.) HM utasítása a Honvédelmi Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról; Hivatalos Értesítő; 2014. évi 40. szám, 2014. augusztus 1.; 5262-5315. oldalak (pdf) A külgazdasági és külügyminiszter 2/2014. (VIII. 1.) KKM utasítása a Külgazdasági és Külügyminisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról; Hivatalos Értesítő; 2014. évi 40. szám, 2014. augusztus 1.; 5316-5391....

Részletek

Nemzeti Befektetési Ügynökség néven működik tovább a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA)

„Nemzeti Befektetési Ügynökség néven működik tovább a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA). A HITA által ellátott azon feladatokat, amelyek nem szerepelnek a Nemzeti Befektetési Ügynökség feladatai között, az MNKH Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. viszi tovább. A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) szombattól Nemzeti Befektetési Ügynökség néven működik tovább - az erről szóló kormányrendelet a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg. A HITA által ellátott azon feladatokat, amelyek nem szerepelnek a Nemzeti Befektetési Ügynökség feladatai között, az MNKH Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. viszi tovább. Az ügynökség...

Részletek

Július végén létrejön a Külügyi és Külgazdasági Intézet

„ A kormány döntése értelmében július 30-tól létrejön a Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI), július 31-től a Magyar Külügyi Intézet (MKI) általános jogutódlással, a KKI-ba beolvadással megszűnik - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium szombaton az MTI-vel. A közlemény szerint az MKI által eddig ellátott külpolitikai kutató, elemző és tudományos feladatok a külgazdasági jellegű tudományos feladatok ellátásával, külgazdasági vonatkozású szakmai háttéranyagok összeállításával bővülnek, támogatást nyújtva ezzel a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak az alapfeladatai ellátásához. Az a cél - olvasható a tájékoztatásban - , hogy...

Részletek

Megújult a Konzuli Szolgálat informatikai rendszere

„A projekt egyszerűsíti a közigazgatási folyamatokat, ezáltal az eljárásokat, ezzel is hozzájárulva a közigazgatás belső folyamatainak megújításához - olvasható a közleményben. Megújult a Konzuli Szolgálat tevékenységi körébe tartozó ügyek elektronikus kezelését szolgáló informatikai rendszer - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kedden az MTI-vel. A Külgazdasági és Külügyminisztérium a Konzuli Szolgálaton keresztül intézi a konzuli tevékenységekkel kapcsolatos feladatait. Az itt jelentkező ügyek elektronikus kezelését a Konzuli Információs Rendszer mint integrált informatikai rendszer teszi lehetővé. Az új Széchenyi Terv keretében a Külgazdasági és Külügyminisztérium...

Részletek
Page 4 of 4 1 3 4