Skip to main content

Találat: Magyarország

Módosítás az önkormányzati adósságkonszolidáció törvényi feltételeiben

„Az adósságkonszolidációt követően az önkormányzatok adósságállománya 450 milliárd forintra csökken. Az állam 1997 önkormányzat és tíz többcélú kistérségi társulás 690,3 milliárd forintos adósságát vállalta át tavaly év végén és az idei év első felében – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI érdeklődésére. A tárca összesítése szerint az állam a múlt év végén 1700 ötezer lakosúnál kisebb település 73,3 milliárd forint, illetve 10 többcélú kistérségi társulás 400 millió forint összegű adósságát fizette vissza. Az állam ez év első félévében kormányrendeletben nevesített 14,...

Read more

Kósa Lajos az önkormányzati adósságkonszolidáció lezárásáról

„ Tárgyalásokat kell kezdeni a Nemzetgazdasági Minisztériummal az önkormányzati rendszer még meglévő adósságának rendezéséről, hogy 2014-re lezárják az adósságkonszolidációt – mondta Kósa Lajos (Fidesz), a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Debrecen polgármestere keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Kifejtette: a jelenlegi kormányzati ciklus egyik nagy feladata az önkormányzatok adósságának rendezése volt, hiszen úgy eladósodtak, hogy az már a működésüket veszélyeztette. Ennek első lépése volt, hogy az állam teljesen átvállalta a megyei önkormányzatok, majd az ötezer lakos alatti települések adósságát, az ötezer lakos felettiekét pedig 40-70...

Read more

Konferencia: Önkormányzatok 2014

„Időpont: 2013. október 17. 8.30-14.00 óráig Helyszín: Gerbeaud Ház, Átrium terem Budapest, Vörösmarty tér 7-8. RÉSZLETES PROGRAM A programváltoztatás jogát fenntartjuk! 8.30-9.00 Regisztráció 9.05-9.15 Köszöntő - Schmidt Jenő elnök, TÖOSZ 9.15-9.45 Az új önkormányzati szabályozás tanulságai, lehetséges változások Tállai András államtitkár, Belügyminisztérium Kérdések és válaszok 9.55-10.25 Átalakuló feladatok, új szolgáltatók (hulladék, víz, csatorna) Illés Zoltán államtitkár, VM (felkérés alatt) Kérdések és válaszok 10.30-10.50 Az önkormányzatok banki megítélése az adósságkonszolidáció után Kovács Pál Magyar Bankszövetség, az OTP Bank Nyrt. ügyvezető igazgatója Kérdések és...

Read more

Még nem hozott rendszerváltást az új építési szabályozás

„Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület szerint még nem működik megfelelően az idén január 1-től hatályos új építésügyi szabályozás a gyakorlatban. Ráadásul az építésügyi reformmal egy időben zajlott a közigazgatási rendszer átalakítása, valamint az elektronikus ügyintézés bevezetése is. A három, egyszerre zajló alapvető változás pedig jelentős kihívás elé állítja az ügyintézőket és az építési engedélyért folyamodókat egyaránt. A várva várt egyszerűbb, gyorsabb és kiszámíthatóbb építésügyi igazgatás még várat magára – vélik az ingatlanfejlesztők. A 2013. január 1-től hatályos különböző építési jogszabályok – az új...

Read more

Csúszhat a nemzeti mobilfizetési rendszer indulása

„A képviselői önálló indítvány indoklása szerint a nemzeti mobilfizetési rendszer 2014. július 1-jei kötelező bevezetésével együtt ezen időpontig engedi működni a már létező piaci mobilfizetési szolgáltatásokat. A módosítás emellett lehetővé teszi, hogy a nemzeti mobilfizetési rendszer - párhuzamosan a már létező piaci megoldásokkal - a kizárólagossági időszak előtt is működhessen, ezzel is elősegítve a hatékony alkalmazkodást az új rendszer bevezetéséhez, valamint a közszolgáltatók, piaci viszonteladók és az azt igénybe vevők felkészülését. Az indoklás szerint a kormány 2013 nyarán úgy döntött, hogy a...

Read more

Már a levéltárakra is érvényes a PSI irányelv

„Az Európai Parlament és az Európai Unió tanácsa június 26-án elfogadta azt a módosítást, amely a közszféra információinak másodlagos felhasználásáról szóló 2003/98/EK irányelv hatályát kiterjeszti a könyvtárakra (ideértve az egyetemi könyvtárakat is), a múzeumokra és a levéltárakra. A módosítás korlátozásokat is tartalmaz, kiveszi az irányelv hatálya alól az egyébként is korlátozottan megismerhető iratokat, így magától értetődően a minősített iratokat és a szellemi tulajdonjoggal érintett alkotásokat. Ami a levéltárak számára ennél a körnél is fontosabb, az irányelvet a személyes adatok védelmére vonatkozó elvek...

Read more

Egyéves a KIH, lezárult a közigazgatás átszervezése

„A közigazgatás minisztériumoktól induló és három év alatt a járásokig érő átfogó megújítása lezárult, az új rendszer stabilitásában pedig fontos szerepet játszik az egy éve létrehozott, egységes középirányítást ellátó Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) - mondta Biró Marcell, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) közigazgatási államtitkára a hivatal egyéves fennállása alkalmából Budapesten tartott rendezvényen. Az átalakítások célja, hogy a közigazgatást közelebb vigyék az emberekhez és hatékonyabbá, takarékosabbá tegyék működését. Ennek jegyében már a kormányalakítást követően radikálisan csökkent a minisztériumok száma, majd pedig...

Read more

Önkormányzati beruházások finanszírozása az európai uniós támogatások tükrében

„Az önkormányzatok gazdálkodása, jogszabályi helyzete az elmúlt években egyre nagyobb figyelemnek örvend. A fokozott érdeklődés a gyakoribb – de nem feltétlenül pontosabb – híradásoktól a sűrűsödő szakértői elemzéseken át a több mint egy éve tartó közigazgatási reformig terjed. Az átszervezéssel azonban egyelőre csak részben (a megyei önkormányzatok esetén) kerül a felhalmozott adósságállomány kezelésre. Annak ellenére, hogy az önkormányzati adósság államháztartási szinten nem számottevő, helyi szinten jelentős problémákat okozhat a feladatellátásban, a fizetőképességben, valamint közvetve kockázatokat hordozhat az államháztartás számára is. A megjelent...

Read more

A bírósági ügyek munkaidőigényének mérése

„A bírói munkateher mérése új törvényi kötelezettség, ám ennek hazánkban nincs kiérlelt módszertana. Tudjuk, hogy a bírói munkatehernek fontos tényezője az érkezett ügyek száma, de valószínű, hogy nagy jelentősége van az ügyek közötti – a befejezésükhöz szükséges munkaidő tekintetében bizonyosan meglévő – különbségeknek is. Jelenleg azonban nem ismerjük pontosan a szükséges munkaidő mennyiségét, nem tudjuk, hogyan lehet ezt mérni, ismeretlen a különböző munkaidő-igényű ügyek eloszlása, és nem tudjuk, hogy a szükséges munkaidő az ügyek milyen más jellemzőivel, milyen jellegű és erősségű összefüggésbe...

Read more

A multi olcsóbban küldi az adatot a NAV-ba, mint a kisvállalkozás

„A BKIK, az Okisz és a Kisosz hatósági fix adatátviteli díjat szeretne, ezért tárgyalásokat kezdeményez a kormánnyal - közölték a szervezetek. Megirigyelték, hogy a nagy, akár multinacionális kereskedők olcsóbb szolgáltatást kapnak, mint a kkv-k. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), a Magyar Iparszövetség (Okisz) és a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (Kisosz) közleménye szerint aggodalomra ad okot az, hogy az online adatkapcsolatra képes pénztárgépek üzemeltetése előre nem kiszámítható adatkommunikációs költséggel jár. A kormány kötelezővé tette a pénztárgépek összekötését az adóhatóság szervereivel,...

Read more
Page 1006 of 1322 1 1 005 1 006 1 007 1 322