Skip to main content

Találat: Magyarország

Ásó, kapa, nagyharang: a közszolgálat egy életre szól

„A közigazgatás és a versenyszféra között továbbra is óriási szakadék húzódik: az anyagi megbecsülés nagyobb a versenyszférában, a közigazgatásban inkább az erkölcsi elismertség van előtérben. „Lépésenként haladunk, szorosan a versenyszféra nyomában vagyunk” – emelte ki a Rádió Orient műsorában Szegedi Piroska. A KIM személyügyekért felelős helyettes államtitkára az új életpályamodellel kapcsolatban elmondta, nem a klasszikus típusú pályára állításról van szó - hisz fiatalok és a közigazgatás akár egész életen át együtt maradhatnak. Szegedi Pirosa a Közigazgatási- és Igazságügyi Minisztérium (KIM) személyügyekért felelős...

Read more

Korrupció-megelőzési tréninget indít a kormány

„Korrupció-megelőzési és etikai tréningeket tartanak nyolcszáz közigazgatási vezető és 8500 kormánytisztviselő részére az elkövetkező hónapokban - mondta el Rétvári Bence az antikorrupciós civil munkacsoport keddi budapesti ülése után. A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára közölte: a program indulása előtt a civilek tesztelhetik a képzést, az itt kialakított véleményeket a szervezők a későbbiekben figyelembe veszik. A próbatréning célja, hogy a résztvevők megismerjék az integritás alapfogalmait, valamint a kapcsolódó etikai megközelítéseket. A résztvevők a tréning segítségével könnyebben felismerik és megértik azokat a szituációkat, amelyek az...

Read more

Az állam méretének és társadalmi szerepvállalásának tendenciái : Foglalkoztatás és erőforrás-allokáció a közszférában (1989–2010)

„Az állam méretének és megvalósított társadalmi szerepvállalásának kérdése az államelméletekkel foglalkozó kutatói kör mellett a széles közvéleményt is egyaránt foglalkoztatja. A gazdasági krízishelyzetekben fel-felerősödő elméleti vitákat azonban a túlzott értéktelítettség jellemzi. Az állam társadalmi szerepvállalásával kapcsolatos gondolatokat meghatározó különböző ideológiai alapállásokat félretéve az elemzés a rendszerváltás óta eltelt két évtizedben kialakult, a közszféra egészére, valamint egyes ágazataira jellemző foglalkoztatási és erőforrás-allokációs tendenciákat kívánja megvizsgálni. Objektív képet kíván alkotni arról, hogy az állam által foglalkoztatott létszám, valamint az egyes ágazati területekre allokált kormányzati...

Read more

Megállt a Facebook növekedése Magyarországon

„Bár továbbra is a Facebook a legnépszerűbb közösségi oldal, a korábbi évek látványos növekedése megtorpant. A válaszadók háromnegyede napi szinten használja valamelyik közösségi portált, és nőtt azok aránya is, akik akár 4-6 ilyen oldalra is regisztrálnak. A közösségimédia-tulajdonosok mégsem dőlhetnek hátra: a kiábrándulók aránya is nőtt az előző évhez képest. Továbbra is a Facebook a legnépszerűbb közösségi portál, a KutatóCentrum felmérése szerint a legalább egy hasonló felületen regisztrált internetezők 91 százaléka tagja a Facebooknak is. Ugyanakkor az adatok szerint a korábbi évekre...

Read more

Terven felül hoz az elektronikus útdíj

„Egyetlen hónap alatt 17,1 milliárd forint bevételt hozott 91 ezer teherautó. Megvonta az elektronikus útdíjrendszer első hónapjának mérlegét az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. A sztrádatársaság nemcsak azt összesítette, hogy a 3,5 tonnánál nagyobb tehergépkocsik úthasználatán a költségvetés mennyit keresett, de az is kiderült, a kamionosoknak meg kell tanulniuk: a megtett úttal arányos díjszedés másként működik, mint a korábban használt átalánydíjas rendszer. Még akkor is, ha a fuvarozó vállalkozások az időarányosan vártnál hozzávetőleg ötmilliárd forinttal többet fizettek a magyar utak használatáért júliusban....

Read more

Vége a hivatali határidő-hosszabbításoknak?

„Az adóhatósági revizoroknak ezernyi problémájuk van. Bonyolultak az ügyek, frusztrálóak a témák, emellett folyamatos a nyomás, a túlzó elvárásokat az erőltetett kontroll mellett a gyakori és hosszadalmas személyes egyeztetések, értekezletek is tetézik. A legegyszerűbb szabályok számonkérése a legbosszantóbb a számukra. Ilyen például az eljárási határidő. Óriási a társadalmi elvárás, hogy az ügyek haladjanak, indok nélkül ne legyen az eljárási határidő meghosszabbítva. Látható is némi haladás, ezt azonban a hivatalnokok csöndben visszafordítanák. Az elmúlt évtizedben az eljárások terén az állam a saját apparátusát...

Read more

Élethosszig tartó tanulás a közigazgatásban is

„Ahogy az életben egyre több területen jellemző az állandó tanulás, továbbképzéseken való részvétel, így van ez a közigazgatás területén is. A most indult Közszolgálati Egyetem nem csak a fiatalok nappali képzését biztosítja, hanem az idősebb dolgozók szakmai továbbképzését is koordinálja-jelentette ki Varga Zsolt igazgató, a Somogy Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságának vezetője a Rádió Orient műsorában. A vezető a nyugdíjrendszer átalakítását sikerágazatnak tartja, amellyel az érintettek jártak jobban. Somogyban, ahol sok a kisnyugdíjas, nemcsak az átlagnyugdíj emelkedett, hanem sokan részesültek méltányossági nyugdíjemelésben is....

Read more

Google Térképre költöznek a kulturális események és közintézmények a XI. kerületben

„A szolgáltatást a kerületi vállalkozások: szórakozó- és vendéglátóhelyek, a kulturális városközpont galériái és kiállítóhelyei is igénybe vehetik majd. Újbuda Önkormányzata Európai Uniós támogatásból új térinformatikai rendszert hoz létre. A Google Maps alapú kerületi „kisokosban” nem csupán a közintézmények (óvodák, szakrendelők, posták) lesznek elérhetők, de a kerületi kulturális események, rendezvények is a térképre kerülnek. A kerületi vállalkozások az átadást követően maguk bővíthetik majd a térképes adatbázist, a felhasználók pedig a Facebook-on, vagy a Twitter-en ajánlhatják, értékelhetik kedvenc újbudai szolgáltatójukat, vagy közösségi helyüket. Az...

Read more

Gyorsabban viszi a hatóság a vagyont

„Több pénzt és értékpapírt vonhatnak el a korábbinál gyorsabban az adótartozóktól. Az adóhivatal július eleje óta elektronikus csatornán igyekszik megtudni: a közadósságok felhalmozói mely bankoknál tartják az értékeiket. Július eleje óta új rendszert alkalmaz az adótartozók – pénzügyi szervezeteknél tartott – vagyonának felkutatására a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Felmerülő kérdéseit a hatóság a múlt hónap óta elektronikus úton teszi fel a pénzügyi rendszer résztvevőinek, s így gyorsabban juthat hozzá az addig ismeretlen, lényeges információkhoz. A változás kapcsán az adóhivatalnál a Magyar...

Read more

NFM utasítás miniszteri biztos kinevezéséről

„...1. § A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 38. § (2) bekezdés b) pontja alapján a kormányzati célú távközlő hálózatok konszolidációjával, a GSM-R rendszer fejlesztésével, valamint a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer (a továbbiakban: ED rendszer) bevezetési időszakával kapcsolatos feladatok koordinációjának ellátására 2013. július 1. napjától 2013. december 31. napjáig Both Zoltánt – a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-ben, valamint az MVM NET Távközlési Szolgáltató Zrt.-ben viselt elnöki tisztségének egyidejű...

Read more
Page 1013 of 1322 1 1 012 1 013 1 014 1 322