Skip to main content

Találat: Magyarország

Új korszakot nyit a mezőgazdaságban a Digitális Agrárakadémia

„Új korszakot nyit a magyar mezőgazdaságban a Digitális Agrárakadémia létrehozása - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten az agrárminiszter. Nagy István szerint a digitális átállásról az agrárium sem maradhat le, és ehhez szükség van korszerű, tudásmegosztó honlapra. A Digitális Agrárakadémia tananyagokat tesz közzé, hírekről és eseményekről tájékoztat, és hamarosan új tartalmakkal is bővül - tette hozzá. A frissítés mellett létrejön többek között a digitális jó megoldások tudásbázisa, és a tananyagok határon túli terjesztéséhez szükséges kiegészítés. A miniszter arra számít, hogy a Digitális Agrárakadémia hozzájárul...

Read more

1100 milliárdos pályázati csomag vált elérhetővé a vidék számára

„Az Agrárminisztérium Megújuló vidék, megújuló agrárium programjának keretében 2021-ben 1100 milliárd forintnyi pályázat jelenik meg, amelynek célja a vidéki gazdaságok megerősítése, a magyar mezőgazdaság és élelmiszertermelés modernizációja – fogalmazott Feldman Zsolt szerdán este az orosházi gazdafórumon. Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a legfontosabb feladatnak az élelmiszer-feldolgozás helyzetbe hozását, a versenyképes alapanyag-termelés erősítését, a kistermelők számára elérhető források biztosítását és a technológiai forradalom eredményeinek minden gazdálkodó számára elérhetővé tételét jelölte meg. Hiszünk a magyar vidékben és építjük jövőjét, ezért írtunk ki...

Read more

Ismét pályázhatnak támogatásra a kistelepülések vállalkozásai

„A kormány célja a magyar vidék fejlődésének elősegítése, ezért a legkisebb hazai településeken működő, legkisebb vállalkozások november 9-től újabb 18,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Programban. A Magyar Falu Programmal a kistelepüléseken élő lakosság egyre szélesebb körét, valamint a magyar vállalkozások fejlődését, megerősödését tudjuk támogatni. Ezt segíti a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program is, amely két korábbi felhívásában már 2600-nál több pályázót támogattunk több mint 27 milliárd forint értékben – mondta el Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért...

Read more

Rendkívüli keretemelés a kistelepüléseken működő vállalkozások pályázatán

„Rendkívüli keretemelésről döntöttek a kistelepüléseken működő vállalkozások pályázatán - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a minisztérium hétindító ülését követően. Közlése szerint a GINOP kiírásán már 27 milliárd forinttal támogattak 2600 kisvállalkozást, akik kistelepüléseken úgynevezett szabad vállalkozási zónákban működnek. Most úgy döntöttek, hogy további 18,5 milliárd forinttal bővítik a pályázat keretét. A cégek 2 és 10 millió forint közötti összeget nyerhetnek el, amelyet beruházásra, eszközök beszerzésére, digitális korszerűsítésre, vagy a munkatársak képzésére fordíthatnak. November 9-től várják a pályázatokat - közölte Varga Mihály. A...

Read more

Búcsút vesz a KSH a hagyományos népszámlálástól

„A jövő évi lesz az első olyan népszámlálás, amelyben az állami adatbázisokkal is összekapcsolja az adatokat a Központi Statisztikai Hivatal – közölte a VG-nek adott interjújában Vukovich Gabriella, a hivatal elnöke. Volt mostanában olyan statisztikai adat, amelyre ön is felkapta a fejét? A statisztikai hivatalok feladatuknál fogva a legfontosabb információs csomópontok, a napi, heti, havi adatok gyűjtése, elemzése révén szinte testközelből láthatók a társadalom és a gazdaság jelenségei és ezek változásai. Ez mindig izgalmas, de a pandémia időszakában különösen az. A markáns...

Read more

Közkívánatra elkészült az új menetrend

„Nem kevesebb, mint háromezer észrevétel érkezett a magyar vasúttársaságok hamarosan életbe lépő új menetrendjéhez. Ha azt vesszük, hogy a MÁV-Start utasai közül mintegy hétszázezren használnak bérletet, vagyis rendszeres használóként lehet véleményük a vonatok járásáról, akkor ez a szám már nem olyan magas. Ha ellenben felidézzük, hogy a hozzászólásra egy minisztériumi háttérintézmény honlapján volt lehetőség, valamint hogy erre kísérleti jelleggel és most először nyílt mód, az érdeklődés meglepően nagynak nevezhető. Az elővárosi vonalakon egyre több helyen korszerű motorvonatokkal közlekedhetnek a menetrend szerint. A...

Read more

A 21. század infokommunikációs kihívásai – konferencia

„Az infokommunikációról tartottak konferenciát a Stefánia Palotában, mely Honvéd Kulturális Központként is szolgál. Fekete Károly ezredes, az NKE HHK Híradó Tanszék vezetője a gróf Eszterházy Mihály teremben elmondott köszöntőjében kiemelte: a konferencián huszonnégy, aktuális kihívásokat megjelenítő előadást hallgathattak meg a jelenlévők. Az előadások sorát az NKE HHK Elektronikai Hadviselés Tanszékének egyetemi tanára, Kovács László dandártábornok nyitotta meg, aki nagyvonalakban bemutatta a Magyar Honvédség kiberképességeit a korábbi támadások és az átalakult műveleti terek tükrében. „A technológia fejlődése minden területen meghatározza az életünket” –...

Read more

Legyen kötelező a maszk, ezt kéri az egyetemektől és főiskoláktól a rektori konferencia

„A Magyar Rektori Konferencia elnöksége - a jelenléti oktatás folytatása mellett - a távolságtartás és kötelező maszkhasználat előírását javasolja a felsőoktatási intézményeknek. Az elnökség az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt is tudatta: a rektori konferencia minden felsőoktatási hallgatónak, oktatónak, kutatónak és munkavállalónak javasolja a koronavírus elleni harmadik oltás beadatását is. A maszkviselést az elmúlt hetekben egymás után tették kötelezővé a nagyobb felsőoktatási intézmények, csütörtökön például a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) azt közölte, hogy a campus belső tereiben hétfő óta kötelező a maszkviselés,  és...

Read more

Hétfőtől kötelező a maszkviselés a kormányablakokban

„2021. november 15-től, azaz hétfőtől valamennyi kormányablakban és kormányhivatali ügyfélszolgálaton mindenkinek – ügyfeleknek és ügyintézőknek is – kötelező a szájat és az orrot eltakaró maszkot viselni. Az intézkedés célja az emberek egészségének megóvása, a koronavírus terjedésének csökkentése.” Forrás: Hétfőtől kötelező a maszkviselés a kormányablakokban; kormanyhivatal.hu; 2021. november 12.

Read more

Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH): közölni kell a települési fertőzöttségi adatokat

„A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (Naih) álláspontja szerint a települési fertőzöttségi adatok megismeréséhez fűződő közérdek jelentős, a számok ismerete szükséges mind a polgármestereknek, mind pedig a lakosságnak ahhoz, hogy a járvány elleni védekezésüket illetően megalapozott döntéseket tudjanak hozni. ... A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság most állást foglalt a kérdésben és arra jutott, hogy a tájékoztatásuk szükséges lenne, több szempontból is kiemelt közérdeknek tekinthető. "A koronavírus elleni védőoltásnak az állami és önkormányzati intézményeknél foglalkoztatottak által történő kötelező igénybevételéről szóló 599/2021. (X....

Read more
Page 280 of 1318 1 279 280 281 1 318