Skip to main content

Találat: Magyarország

Digitális jogalkalmazás – Tanulmánykötet workshop és kéziratviták 2. forduló

„Az NKE Információs Társadalom Kutatóintézet Digitális Jogalkalmazás kutatási projektje év végén tervezi megjelentetni a „Jogi technológiák – digitális jogalkalmazás” munkacímű kötetét. A kötet kéziratait a kutatócsoport külső érdeklődők számára is nyitva álló kéziratvitákon beszéli meg. Az első alkalomra 2021. szeptember 16-án került sor. A második alkalommal sorra kerülő workshopon újabb négy kéziratot beszél meg a kutatócsoport. A kéziratvita menete az, hogy a tanulmányt a szerző 10 percben bemutatja, majd egy felkért bíráló 10 percben kifejti az írásról a véleményét, amelyet 10 perc...

Read more

Az önkormányzati rendszerben a felzárkóztatás a cél, marad az iparűzési adó

„ Nem tervez átalakítást az önkormányzati rendszerben a kormány. Ragaszkodnak a meglévő struktúrához, vagyis ahhoz, hogy minden településnek lehessen önkormányzata – mondta a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára Siófokon. – Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a vidéki települések a szolgáltatások terén és a fejlesztésekben is fel tudjanak zárkózni annak érdekében, hogy a lakosság azt érezze, érdemes ott élni – emelte ki Pogácsás Tibor, a Somogy megyei polgármesterek és jegyzők tanácskozásának második napján, kedden, Siófokon. Az államtitkár az önkormányzatok helyzetéről tartott előadást. Az államtitkár beszámolt...

Read more

Varga Judit: egyetlen állam sem tud egyedül megküzdeni a digitalizáció kihívásaival

„Egyetlen állam sem tud egyedül megküzdeni a digitalizáció összes kihívásával - jelentette ki az igazságügyi miniszter kedden Gödöllőn. Varga Judit az Igazságügyi Minisztérium és az Európa Tanács (ET) által a Miniszteri Bizottság soros magyar elnöksége keretében rendezett Digitális technológia és mesterséges intelligencia - az igazságszolgáltatás új kihívásai Európában című igazságügyi miniszteri konferencián szólalt fel. A Facebookon is közvetített angol nyelvű beszédében a miniszter azt mondta, az állampolgároknak egyre nagyobb az igényük arra, hogy online betekinthessenek az őket érintő iratokba, ne kelljen ehhez...

Read more

Egységes jogiszemély-nyilvántartás és m-government az e-government helyett az Igazságügyi Minisztérium célja

„A digitalizáció és a mesterséges intelligencia korunk legnagyobb lehetősége, ugyanakkor legnagyobb kihívása is, amely érinti az igazságszolgáltatási rendszereket is - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter kedden Gödöllőn, az Európa Tanács (ET) magyar elnöksége keretében tartott igazságügy-miniszteri konferencián. A tanácskozást megelőzően újságírók előtt a miniszter arról beszélt, hogy az állampolgárok, vállalkozások jogosan várják el, hogy az igazságszolgáltatás, a hatóság minél gyorsabban, minél hatékonyabban intézze ügyeiket, éppen ezért az elektronikus szolgáltatások és lehetőségek tárházát itt is bővíteni kell. Magyarország élen jár az igazságszolgáltatás digitalizációjában,...

Read more

Már javában zajlanak az szja-visszatérítések kifizetéséhez kapcsolódó munkák az informatikai rendszereink felkészítésével – nyilatkozta Vágujhelyi Ferenc (NAV)

„Már javában zajlanak az szja-visszatérítések kifizetéséhez kapcsolódó munkák az informatikai rendszereink felkészítésével – nyilatkozta a Mediaworks Hírcentrumának a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetője. Vágujhelyi Ferenc államtitkár közölte: a hatóság tartja a határidőket, így a legtöbben február közepén kézhez kapják az adó-visszatérítést. A NAV vezetője fontos részleteket közölt a kiutalásokról, de beszélt arról is, hogyan lehet papírmentes az adóhivatal. - Ön július elseje óta vezeti államtitkárként a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV). A szervezet bizonyosan nem ismeretlen önnek, hiszen korábban, 2010 és 2015...

Read more

Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ): megengedhetetlen, hogy a kormánytisztviselő dupla annyit keres, mint egy köztisztviselő

„Egyre több elvonás sújtja az önkormányzatokat és egyre nehezebb kérdés a humánerőforrás is, hiszen a köztisztviselők béreihez 2011 óta nem nyúltak hozzá – mondta Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke a Spirit FM Aktuál című műsorában. Nehéz helyzetben vannak az önkormányzatok, amelyről a Parlamentben is szó esett hétfőn: elvonták tőlük a személyi jövedelemadó helyben maradó részét, a gépjárműadót és bevezették a szolidaritási hozzájárulást, amelynek összege évente nő. A szövetség szeptemberi küldöttgyűlése által megfogalmazott elvárások között szerepel a polgármesterek és köztisztviselők...

Read more

Az átláthatóság értelmezése és követelményrendszere a közigazgatási hatósági eljárások tükrében

„A közigazgatási hatósági eljárásoknak, az ezeket az eljárásokat végző hatósági szerveknek folyamatosan változó társadalmi, gazdasági és politikai környezetben kell betölteniük a hatósági jogalkalmazási tevékenységhez kapcsolódó funkciókat, amely így ismétlődően új kihívások és elvárások elé állítja azokat. A disszertáció megállapításai alapján ebbe a gondolatmenetbe illeszkedik az átláthatóság és a hatósági eljárások kapcsolata is, amely a közigazgatás irányába mutatkozó – történelmi gyökereken építkező, de mégis – újszerű elvárások egyik típusaként jellemezhető. A doktori kutatás eredményei alapján hatósági eljárás akkor tudja teljeskörűen betölteni a feladatát...

Read more

„Kódolj határok nélkül!” címmel ismét programozó versenyt hirdet középiskolásoknak a Belügyminisztérium és a NISZ Zrt.

„A Belügyminisztérium és a NISZ Zrt. harmadik alkalommal hirdeti meg nyílt forráskódú programozó versenyét „Kódolj határok nélkül!” címmel. Az egyre népszerűbb verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében. A nyertesek a dicsőség mellett értékes tárgyi nyereményekben részesülnek, emellett gyakornoki programlehetőségek is megnyílnak számukra. A kezdeményezés sikerét tükrözi, hogy a bajnokság második évében a középiskolai nevezések száma megduplázódott és sok diák újra próbára tette tudását a megmérettetésen. A versenyzők szerteágazó ismeretekre tettek szert és látványosan...

Read more

Lezárult a Szupergyors Internet Program (SZIP) gigabites hálózatfejlesztése öt dél-borsodi településen

„Lezárult a Szupergyors Internet Program (SZIP) hálózatfejlesztése öt dél-borsodi településen, a közel 140 millió forint értékű beruházás záró sajtótájékoztatóját ma tartották a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tiszadorogmán. Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője az eseményen elmondta, a kistelepüléseken élő embereket ugyanúgy megilleti a gyors internet, a megfelelő minőségű utak és oktatás, vagy a könnyen elérhető közösségi terek, mint a nagyobb városokban élőket. Mindenkinek egyformán kell biztosítani a megfelelő infrastruktúrához történő hozzájutást - hangoztatta az államtitkár. Tállai András hozzáfűzte, az...

Read more

Válogatás a Közbeszerzési Értesítő friss, digitális és szakpolitikai hirdetményeiből – 2021. október 11.

Ajánlati/részvételi felhívás "Szerver környezet fejlesztése" Ajánlatkérő: Alapvető Jogok Biztosának Hivatala Közbeszerzési Értesítő: 2021/191, 2021.10.04. Komplex távközlési szolgáltatások beszerzése Ajánlatkérő: ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. Közbeszerzési Értesítő: 2021/191, 2021.10.04. HelpDesk rendszer kialakítása és bevezetése 2021. Ajánlatkérő: Országos Bírósági Hivatal Közbeszerzési Értesítő: 2021/192, 2021.10.05. Térinformatikai Adatbázis frissítése Ajánlatkérő: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közbeszerzési Értesítő: 2021/192, 2021.10.05. Hálózati eszközök és perifériák beszerzése Ajánlatkérő: Információs Hivatal Közbeszerzési Értesítő: 2021/192, 2021.10.05. K2164 SharePoint Online migráció megvalósítása Ajánlatkérő: BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közbeszerzési Értesítő:...

Read more
Page 298 of 1328 1 297 298 299 1 328