Skip to main content

Találat: Magyarország

A gazdasági szerkezet mint a tudással versenyzés feltétele

„Egyre többen mutatnak rá a versenyképesség javításának fontosságára. Azzal kapcsolatban azonban már eltérők a vélemények, hogy ezt a gyakorlatban hogyan lehetne megvalósítani. Nő azoknak a tábora is, akik érzékelik, hogy a magasabb szintre lépéshez ma már nem elég, ha csökkennek az adók, vagy ha továbbra is Magyarországon az egyik legalacsonyabb a munkaerőköltség. Felhangosodtak azok a vélemények is, amelyek szerint a termelékenységet kellene növelni, hogy a versenyképesség javulhasson. Ám kevesek ástak le elég mélyre ahhoz, hogy az alacsony termelékenységi szint valamennyi okát objektíven...

Read more

Pszichológia a közszolgálatban I.

„Ezzel a könyvvel arra törekszünk, hogy – a teljesség igénye nélkül – áttekintést adjunk az államtudományi szakos hallgatóknak a közszolgálatot érintő legfontosabb pszichológiai ismeretekről. Célunk, hogy az itt leírtakat tanulmányaik során könnyen elsajátíthassák, a gyakorlatban alkalmazni tudják. A könyv szerkezeti felépítése tükrözi a szerzők céljait, amelyek az általános ismeretek megszerzése mellett a differenciált szakmai képzés alapjainak megteremtését is magukban foglalják. Ennek érdekében az első félév tananyaga (ez a kötet) – az egyén és a csoport pszichológiáját érintve – általános pszichológiai ismereteket vázol...

Read more

Jól teljesít az online számla-rendszer

„Az online számla-rendszer indulása óta eltelt fél év alatt bebizonyosodott, hogy segítségével szinte azonnal kiszűrhetőek a csalárd gazdálkodók, a kormány legújabb gazdaságfehérítő eszköze nemcsak a jogkövető vállalkozásokat segíti, hanem az államkassza bevételeire is jótékonyan hat - mondta Varga Mihály az MTI-nek. A pénzügyminiszter kiemelte, hogy a január elejéig beküldött 28 millió számla rengeteg adatot tartalmaz, amelyek elemzése után jól elkülönülnek egymástól a szabályokat be nem tartó és a jogkövető adózók. Az online számla még az Európai Unió legnehezebben felderíthető csalástípusával, a számlázási...

Read more

Egészségügyi statisztikai évkönyv, 2017

„Az évente megjelenő kiadványból képet kaphatunk a hazai egészségügyi ellátó- és gondozórendszer működéséről, személyi és tárgyi feltételeiről, valamint a gyógyszertárakról, gyógyszerforgalomról és számos más egészségügyi területről is. A háziorvosi jelentésekben gyűjtött adatok alapján tájékozódhatunk a háziorvosi szolgálatok jellemzőiről, a megfigyelt megbetegedések előfordulási gyakoriságáról. Az évkönyvbe integrált Morbiditási Adattár a kiadványt a betegségek nemek és korcsoportok szerinti területi eltéréseinek megfigyelésére is alkalmassá teszi. A 2017. évi kötetben az egészségi állapotra és egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférésre vonatkozó, lakossági felmérésből származó információk is helyet kaptak....

Read more

Négy év alatt sokszorosára nőtt az automatákból és az interneten vonatjegyet váltók száma

„– A MÁV-START jegyértékesítési fejlesztései és a kedvezmények hatására már a vasúton utazók ötöde önkiszolgáló csatornákon, azaz online, automatából vagy a Vonatinfó mobilalkalmazással veszi meg vonatjegyét. 2014-ről 2018-ra több mint négyszeresére nőtt az automatából jegyet váltók száma, az online értékesítésben is hasonló nagyságrendű növekedés tapasztalható. Tavaly az e-vonatjegyekre nyújtott kedvezményeknek köszönhetően a MÁV-START utasai csaknem 790 millió forintot takaríthattak meg, miközben a vasúttársaság bevétele is nőtt. A vonattal utazók körében egyre népszerűbb az online vásárlás, különösen az e-vonatjegy. Tavaly már 9,4 millió...

Read more

Változások a magyar mobilpiacon

„A magyarországi mobilelőfizetések száma évek óta 11,7 és 11,8 millió darab körül ingadozik, 100 lakosra nagyjából 120 előfizetés jut. Változást csak az előfizetések összetételében mért a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), ugyanis egyre kevesebben választják a feltöltőkártyás megoldást, inkább a havi előfizetésre váltanak. A feltöltőkártyás simek száma szeptemberben már 4 milliónál is kevesebb volt, ami éves bázison 10 százalékos csökkenés. Ebben szerepe van annak is, hogy 2017 nyara óta adategyeztetési kötelezettség terheli ezeket az előfizetéseket, de a prepaid kártyák népszerűsége enélkül is csökkent...

Read more

Magyarország hálózati és információs rendszerek biztonságára vonatkozó Stratégiája

„...A hálózati és információs rendszerek biztonságára vonatkozó Stratégia (a továbbiakban: Stratégia) Magyarországra terjed ki, célja a szabad, biztonságos és innovatív kibertér megteremtése, Magyarország versenyképességének növelése, az innovációk, az új technológiai megoldások biztonságos módon történő bevezetése, illetve adaptálása a digitalizálódott államigazgatási, kormányzati és gazdasági területeken, a biztonságosabb elektronikus közigazgatási rendszer létrehozása, illetve az állami szolgáltatások innovatív fejlesztése, valamint a kiberbiztonság, a tudatosság növelése, a felkészültség szintjének emelése a társadalom minden területén. A Stratégia a kormányzati stratégiai irányításról szóló 38/2012. (III. 12.) Korm. rendelet...

Read more

A héten olvastuk: válogatás a Közbeszerzési Értesítőben megjelent informatikai és szakpolitikai témájú eljárások eredményeiből – 2019. január 7-január 11.

Ajánlati/Részvételi felhívás Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Értesítő száma: 2019/4 Közzététel dátuma: 2019.01.07. Ajánlatkérő: Nemzeti Földalapkezelő Szervezet Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő:2019.02.06. Elnevezés: GDPR Komp. tan. tevékenység A természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló EU 2016/679 számú rendeletnek („GDPR”) történő megfelelés megvalósítása a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnél a nemzeti jogok, az ágazati jogszabályok rendelkezéseivel történő teljes harmonizációban, komplex eljárásrend kialakítása, és dokumentálása, gyakorlati kivitelezése, munkatársak felkészítése által Lásd bővebben...

Read more

Lépjünk magasabb szintre! Az innovációt fel kell gyorsítani a gazdaság teljes keresztmetszetében

„A 2018-as év jól sikerült. Magas szintre állt be a foglalkoztatottság, a munkanélküliség 3,6 százalékra csökkent. Tíz százalék felett volt az átlagbér-növekedés, ennek hatására bővült a fogyasztás. Jól teljesített az építőipar, és erősen emelkedett a beruházások értéke is. Összességében magas GDP-növekedés jellemezte a negyedéveket, és az éves érték valószínűleg túllépi a 4,5 százalékot. Eközben stabil maradt a költségvetés, és a GDP-hez viszonyítva mérséklődött az államadósság. Az általános növekedési tendenciákat azonban, a növekedés fenntarthatósága szempontjából, két gyenge pont jellemezte. Egyrészt a beruházási teljesítmények...

Read more

Segít a NAV – Videó a dokumentum cégkapus beküldéséről

„A gazdálkodó szervezetek mától – egyéni vállalkozók és hivatali tárhellyel rendelkezők kivételével – a NAV-nál az adóügyek elektronikus intézésére kizárólag cégkaput használhatnak, ami alkalmazható többek között a bevallások NAV-hoz történő beküldésére, hivatalos dokumentumok letöltésére. A NAV, küldeményeit ugyancsak a Cégkapura küldi. Hogyan kell cégkapus tárhelyről dokumentumot beküldeni a NAV-hoz? Milyen lépéseket kell követni a sikeres beküldéshez? Többek között ezekre a kérdésekre is választ ad a NAV új Cégkapun keresztüli dokumentum beküldésről szóló videója. A videó a hivatali tárhellyel rendelkező gazdálkodó szervezeteknek is...

Read more
Page 498 of 1322 1 497 498 499 1 322