Skip to main content

Találat: Magyarország

Magyarország vezető szerepre készül az összekapcsolt és autonóm közlekedésben

„Magyarország európai szinten is vezető szerepre készül az összekapcsolt és autonóm közlekedésben, ezt támogatják a kormányzati szakpolitikai intézkedések is – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden Brüsszelben, a Connected Transport Summit című konferencián. A tárcavezető a minisztérium közleménye szerint hangsúlyozta: a zalaegerszegi járműipari tesztpálya megépítésével Közép-Európa legkorszerűbb létesítménye készül el Magyarországon, amelyet az autógyártók és beszállítóik részéről is fokozott érdeklődés övez. A kormány a támogató környezet megteremtése érdekében a kutatás-fejlesztés és innováció (k+fi) új irányítási, szervezeti és finanszírozási modelljének kialakításán...

Read more

Innováció és szervezeti tanulás a közigazgatásban

„Az innovatív, tanuló közigazgatásról tartottak nemzetközi konferenciát az NKE-n. Makó Csaba, az Államtudományi és Közigazgatási Kar oktatója és egyben a témáról kutatásokat folytató Ludovika Kiemelt Kutatóműhely vezetője köszöntőjében a közigazgatás folyamatos fejlesztésének fontosságára hívta fel a figyelmet. Ari-Veikko Anttiroiko, a Tamperei Egyetem munkatársa az innováció menedzsmentet mutatta be a finn helyi önkormányzatokon keresztül. A fejlesztéseknek több akadálya is volt a múltban: a gyenge humánerőforrás-menedzsment, az erőforrások hiánya és egyéb korlátok. Az 1980-as évektől kezdve új stratégiát dolgoztak ki, melynek lényege, hogy nem...

Read more

Okos városok tervezése indul Hajdú-Bihar megyében

„ Az országban elsők között készül „okos város” fejlesztési stratégia Hajdú-Bihar megyében egy kísérleti projekt részeként. Mindezt a héten jelentették be a budapesti Országos Urbanisztikai Konferencián – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat. Az okos város elnevezés az angol „smart city” magyar megfelelője. Ennek lényege, hogy az adott településen a különféle szolgáltatásokra digitális megoldásokat alkalmaznak. Ilyen lehet többek közt a hulladékszállítás, az energiaellátás, a parkolás, a vízellátás, a gyógyítási szolgáltatás, a biztonság (internetes és egyéb), a tömegközlekedés, valamint az oktatás és a kultúra...

Read more

24. Országos Urbanisztikai Konferencia: középpontban az ember és a digitális fejlődés

„Budapest Közfejlesztési Tanács létrehozását jelentette be Dr. Schneller Márton Domonkos a Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár a 24. Országos Urbanisztikai Konferencián, október 16-án. A Közfejlesztési Tanács működése a főváros 145. születésnapján 2018. november 17-én indul majd meg hivatalosan. Az urbanisztikai szakma országos seregszemléjén a bejelentés mellett az okos város téma és a digitalizáció hatásait vizsgálták, a települések szemszögéből. A főváros egyik legszebb utcájában, az Oskar Marmorek által tervezett, ma Benczúr Házként ismert, egykor a Posta számára épült...

Read more

Állami vezetők képzésére indít szakokat a közszolgálati egyetem

„Az állami vezetők oktatására indít új szakokat is tartalmazó képzéscsomagot a Nemzeti Közszolgálati Egyetem – közölte lapunkkal az intézmény rektora. Koltay András arról is beszámolt: az oktatás és a kutatás szintjén is foglalkozni fognak azzal a problémával, hogy az online véleménynyilvánítás határait egyre inkább külföldi magáncégek határozzák meg. Hozzátette: legfőbb feladata a nyugodt építkezés feltételei­nek megteremtése lesz. A leendő állami vezetők képzésére indít új szakokat a jövőben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), ugyanis ez eddig hiányzott a felsőoktatási palettáról – közölte lapunkkal...

Read more

Tarlós István a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsáról és a budapesti fejlesztésekről

„A fővárosi közfejlesztési tanács november 17-i megalakulásával sokkal stabilabbá válik a budapesti kiemelt projektek finanszírozása - mondta a harmadik ciklusára készülő főpolgármester, Tarlós István kedden a Portfolio Budapest 2030 című fővárosi konferenciáján. A főváros által kezdeményezett kiemelt és befogadott projektek a közfejlesztési tanácson keresztül már az államéi is lesznek, tehát sokkal biztonságosabbá és stabilabbá válik ez a finanszírozás - mutatott rá Tarlós István. Hozzátette, hogy a Fővárosi Közgyűlés és a városvezetés közvetlen befolyással bír majd Budapest valamennyi kiemelt fejlesztésére, és a jövőben...

Read more

Gulyás Gergely a Kormányinfón: Magyar falu program koncepciója, fővárosi fejlesztési tanács, közigazgatási létszámcsökkentés

„...Döntött a kormány a Magyar falu program koncepciójáról Döntött a kormány az ötezernél kisebb lélekszámú településekre vonatkozó Magyar falu program koncepciójáról - közölte a Miniszterelnökség vezetője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. Gulyás Gergely célul tűzte, hogy az érintett településeknek - ahol a magyarok mintegy egyharmada él - erősödjön a népességmegtartó, illetve -növelő ereje. A program elemei közül kiemelte a lakhatás kérdését, amelyre mintegy 30 milliárd forintot szánnak, a terv pedig az, hogy létrejöjjön egy "falusi csok". Emellett plusz támogatást készülnek adni a tájegységi örökség...

Read more

Tuzson Bence: több kormányablak, egyszerűsítés és szoftverrobotok a közigazgatásban

„Olyan közigazgatást kell kialakítanunk, ami képes arra, hogy erősítse a magyar falu megtartóerejét és egyben a hagyományos területi szerkezeti megoszlását is megőrizni. Erre azért van szükség, mert nem lehet kétféle állampolgár csak azért, mert máshol él, azaz úgy kell alakítanunk a közigazgatásunkat, hogy egy faluban a szolgáltatások ugyanúgy elérhetők legyenek, mint egy városban – jelentette ki Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára Szegeden. A politikus a Megyei Államigazgatási Kollégium és a Megyei Jegyzői Értekezlet tagjainak tartott előadása előtti sajtótájékoztatón hangsúlyozta, közelíteni...

Read more

Beszámoló az Infotér 2018 konferenciáról: Magyary Színpad – Adatmenedzsment a közigazgatásban – ma és holnap

„Az 2018. október 10-én, Balatonfüreden megtartott szekció kerekasztal beszélgetésének résztvevői voltak: Dr. Csiszér Gábor, főosztályvezető, Innovációs és Technológiai Minisztérium Éberling Tamás, country manager Hungary, Veritas Jobbágy László, állandó szakértő, Digitális Jólét Program Kocsis Ádám, szolgáltatási vezérigazgató-helyettes, IdomSoft Zrt. Pajna Sándor, vezérigazgató, eKözig Zrt. Tóth Csaba, üzletfejlesztési igazgató, Oracle Prof. Dr. Risztics Péter, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Sikolya Zsolt, Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács Tóth József, főosztályvezető, Pénzügyminisztérium moderátor: dr. Sántha György, elnökségi tag, Magyary Zoltán E-közigazgatástudományi Egyesület Összefoglaló A beszélgetésen kialakult...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2018. október 15.

Hullócsillagok? Egy friss kutatás átértékeli az influencerek jelentőségét Ha digitális diplomáciáról hallunk, ma még a „front end”, az IKT-alkalmazások látványosabb oldala jut az eszünkbe: Twitteren „üzenő” nagypolitikusok, Instagram-történetekkel (és persze, főleg képekkel) kommunikáló minisztériumok, esetleg a Facebookon jelentkező nagykövetségek. Ugyanakkor a csendes háttérben már jó ideje folyik a szívós építkezés. A külpolitika tervezésével, alakításával foglalkozó szervezetek egy részében a digitális technológiák lassan meghódítják a „back end” folyamatokat: az informatika lehetőségei, kapacitásai leginkább talán az adatgyűjtésben, adatelemzésben kecsegtetnek új áttöréssel. Ráadásul minden összefügg:...

Read more
Page 517 of 1322 1 516 517 518 1 322