Skip to main content

Találat: Mesterséges Intelligencia (MI) — közigazgatási döntéshozatal

Konferenciafelhívás: Az új technológiák hatása a demokráciára

„Az Alkotmánybíróság, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH), valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézete (NKE ITKI) 2022 tavaszán ismét megrendezi éves konferenciáját a technológiai fejlődésnek az államra, a társadalomra és a jogra gyakorolt hatásával összefüggő témák megvitatására. 2020-ban és 2021-ben két konkrét „felforgató technológia” volt konferenciáink terítékén: a mesterséges intelligencia és az internetes platformok. Idén, konkrét technológia meghatározása nélkül, egy kulcsfontosságú hatásterületet, a demokráciát választottuk fókuszpontnak. Azt kívánjuk körbejárni, hogy az új technológiák milyen hatással járnak a demokrácia működésére és...

Részletek

Az ügyintézés az otthonokba költözik

„Automatizálás, a mesterséges intelligencia fokozódó szerepe, automatikus döntéshozatal, mobilba költöztetett okmányok – egyebek mellett ezekre az elvekre épül az e-közigazgatás közeljövője, derült ki az IT Business & Technology 2022 konferencia szakmapolitikai szekciójában. A hibrid világban a közigazgatás is hibrid módon működik, és mindenkinek megadja a választás szabadságát. „Hosszú ideje azon dolgozunk, hogy térben, időben, módszerekben, elérési csatornákban mindenki maga dönthesse el, hogyan akar ügyeket intézni”, fogalmazta meg ennek lényegét a kerekasztal-beszélgetés során Vetési Iván, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) ügyfélkapcsolati és...

Részletek

Robotizált államigazgatás – Új dimenzióba helyezik a közigazgatási tevékenységet

„Az adatbiztonság és az integrálhatóság az államigazgatás számára fejlesztett mesterségesintelligencia-megoldások két talpköve. A technológia révén az egyszerűbb ügyek emberi beavatkozás nélkül is elintézhetők lesznek, mondja Hajzer Károly, a BM informatikai helyettes államtitkára. – Igazából nem is kérdés, hogy szükség van-e a mesterséges intelligenciára az e-közigazgatásban. De milyen tényezőkre kell figyelni az alkalmazásánál, mi nehezítheti az MI-re alapuló megoldások bevezetését? – A Belügyminisztérium által felügyelt szolgáltatásoknak a mesterséges intelligencia legkorszerűbb vívmányaival való ötvözésével lehetővé válhat meghatározott közigazgatási folyamatok teljes automatizálása. Ezen elemek (arcelemzésen...

Részletek

Fejlesztési irányok – Mesterséges intelligencia a közigazgatás szolgálatában : az MI-alkalmazások terén elért eredmények az e-közigazgatás építőelemeiben, fejlesztés alatt álló MI-alapú szolgáltatások, rendszerek

„Az államnak követni kell a technológiai újításokat, így az MI alkalmazási területeit és felhasználási lehetőségeit is, de nem biztos, hogy ezeket alkalmaznia is kell. Azokat azonban, amelyeket már piaci körülmények között teszteltek, bevezettek és jól működnek, megfontolás után az államnak is alkalmazni lehet. A Belügyminisztérium az e-közigazgatás fejlesztési stratégiájába illeszkedve az MI alapú megoldásokat is kívánja használni, a már kialakított informatikai „építőelemekhez” kapcsolódó, MI elemeket használó modulok implementálásával, támogatva széleskörű felhasználásukat kiemelkedő kiberbiztonság és magas rendelkezésre állású informatikai háttér biztosítása mellet” Forrás:...

Részletek

Mesterséges intelligencia a közigazgatásban – az érdemi ügyintézés támogatása

„A mesterséges intelligencia (MI) egyre népszerűbb fogalom, bár gyakran csak marketingeszközként használják olyan tevékenységek megcímkézésére, amelyek igencsak távol állnak a MI-től. A cikk célja, hogy bemutassa, valójában milyen mesterségesintelligencia-eszközök - szakértői rendszerek - alkalmazhatók érdemi ügyintézésre a közigazgatásban. Az érdemi ügyintézés vége mindig valamilyen döntés, amelyet a törvényi előírások szerint részletesen indokolni kell. A szakértői rendszerek ezt megteszik. Az MI-eszközök másik nagy csoportja, a gépi tanuláson alapuló megoldások, fekete dobozként működnek, bemeneti adatokat képeznek le kimeneti adatokra, a megoldás indoka így nem...

Részletek